Figyeljünk oda az idősekre: a magányban könnyebben áldozatul esnek a koronavírusnak
Gedő Ágnes / Adriana Masotti – Vatikán
A koronavírus nem válogat, a fertőzésnek egyaránt ki vannak téve gazdagok és szegények, közszereplők és egyszerű állampolgárok a világ bármely országában. Másfelől azonban az is igaz, hogy az időseket sújtja leginkább a világjárvány. Olaszországban például a koronavírus következtében elhunytak több, mint 80%-a hetven éven fölüli személy volt. Ferenc pápa az utóbbi napokban gyakran felemeli szavát és imádkozik az időskorúakért, ahogy mindig is aláhúzta, milyen értékes szerepet töltenek be a családban és közösségeinkben.
A vatikáni dikasztérium figyelme az idősek iránt
A Világiak, Család és Élet Dikasztériuma ezzel kapcsolatban üzenetet adott ki, amelyben mindenkit emlékeztet: felelősek vagyunk az idős személyekért. Ez azonban nemcsak egyéni odafigyelést jelent; az intézményeknek és a döntéshozóknak is tudatosítaniuk kell felelősségüket és mozgósítaniuk kell érdekükben. Ahogy Ferenc pápa mondta: „Kedves testvéreim, ennek a váratlan és tomboló viharnak a kellős közepén rájöttünk, hogy ugyanabban a csónakban evezünk. Időskorúak is vannak a csónakban, akik ugyanúgy sérülékenyek és irányvesztettek, mint mindenki”. A vatikáni dikasztérium az üzenetben aggódva és hálával fordul feléjük, hogy legalább egy kicsit visszaadjunk nekik abból a gyöngédségből, amivel végigkísértek minket az életünkben, és hogy valamennyiükhöz eljusson az egyház anyai simogatatása.
A magány betegségén segíteni
Néhány hete Ferenc pápa megállapította, hogy „a magány is lehet betegség, amit azonban szeretettel, testi és lelki vigasszal gyógyítani tudunk”. Ha igaz, hogy a koronavírus halálosabb, amikor egy legyengült szervezettel találkozik, sok esetben az alapbetegség a magány – folytatódik a szöveg. Nem véletlen, hogy sok esetben látjuk, milyen nagy arányban és szörnyű körülmények között halnak meg azok az emberek, akik távol élnek családjuktól, a magánytól legyengülve és elcsüggedve. A dikasztérium ezért arra buzdít, hogy lehetőség szerint tegyünk meg mindent ennek a helyzetnek az orvoslására.
Házhoz jön a segítség
Mivel nem mehetünk el meglátogatni az embereket a lakóhelyükön, új ötletek születnek, és az egyház igyekszik telefonbeszélgetésekkel, videó-üzenetekkel, és postai levelekkel kifejezni közelségét. A plébániákról önkéntesek viszik házhoz az élelmet és gyógyszert azoknak, akik nem hagyhatják el otthonaikat. Sok pap pedig továbbra is házhoz jár, hogy kiszolgáltassa a szentségeket a híveknek. Ez azonban még mindig nem elegendő – hívja föl a figyelmet az üzenet. A helyzet súlyossága arra késztet, hogy sokkal jobban tudatosítsuk: minden emberi élet felbecsülhetetlen értéket képvisel. Időseinkért imádkozhatunk, létrehozhatunk szolidáris hálózatokat, új energiákat mozgósíthatunk.
Az időskorúak élete ugyanannyit ér, mint mindenki másé
A híradásokból naponta értesülünk az előrehaladott korúak drámai körülményeiről, akik szociális otthonokban, idősek otthonában vagy ápolási osztályokon élnek. Ezrével haltak meg ezeken a helyeken a mostani időszakban. A dokumentum elismeri, hogy számos ok húzódik meg a jelenség mögött: a zsúfoltság, a megelőzéshez szükséges eszközök hiánya, amit az ellátó személyzet sokszor önfeláldozó odaadása sem tud ellensúlyozni. Mindazonáltal a válság sok esetben egy régi gyökerű szociális és gyógyászati hiányosság eredménye. Tisztában vagyunk a helyzet összetettségével, ugyanakkor le kell szögezni: a szociális otthonokban élő, vagy magányos idősek életének védelme ugyanúgy prioritás, mint minden más életé. Azokban az országokban, ahol még nem terjedt el annyira a járvány, megelőző intézkedéseket kell hozni, ahol pedig a helyzet drámaira fordult, ott rendkívüli megoldásokat kell kidolgozni. Egyházi közösségeink és társadalmunk jövője forog kockán, hiszen ahogy Ferenc pápa nemrég megállapította: “az idősek az egyház jelene és jövője”.
Nem élhetünk együttérzés nélkül
Napjaink szenvedése közepette észre kell vennünk a jövőt: a sok-sok gyermek és unoka szeretetében, a segítők és önkéntesek gondoskodásában újra megelevenedik azoknak az asszonyoknak az együttérzése, akik elmentek a sírhoz, hogy gondoskodjanak Jézus testéről. Hozzájuk hasonlóan mi is meg vagyunk ijedve, tudjuk, hogy – bár megtartjuk a távolságot - nem élhetünk az együttérzés nélkül, amire Ő tanított minket. Úgy, ahogyan azok az asszonyok, hamarosan mi is meg fogjuk érteni, hogy ott kellett maradnunk, még ha veszélyesnek vagy hiábavalónak is tűnt, bízva az angyal szavában, aki azt mondja: Ne féljetek! Imádkozzunk tehát együtt az egész világon nagyszüleinkért, az idősekért! Vegyük körül őket gondolatainkban és szívünkben, ahol pedig lehet, cselekedjünk, hogy ne maradjanak egyedül! Győzzük le együtt a magányt! – buzdít végül a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának üzenete.
