Ünnepi szentmise Mindszenty bíboros halála emléknapján római címtemplomában

Vertse Márta / Vértesaljai László – Vatikán 

P. Michael Czerny SJ bíboros homíliája:

„1948-ban szüleim, öcsém és én elmenekültünk Csehszlovákiából és Kanadában kerestünk menedéket. Ebben az új országban való tartózkodásunk első tíz évében főleg a második világháború többi menekültjével álltunk kapcsolatban, akik Európa megtépázott országaiból érkeztek. Az általunk megélt traumatikus múlt óhatatlanul elkísért bennünket az új világba, időnként annak alapján ítélve meg bennünket, amitől elmenekültünk, beleértve átélt félelmeinket. Mi magunk is előmozdítói voltunk ennek: például Kanadában az első években szüleim túlzott mértékben táplálkoztak, mert attól féltek, hogy egy újabb katasztrófa miatt ismét át kell élniük a már elszenvedett éhezést. Abban az időben a félelem kitapinthatóvá vált. Az emberek légvédelmi óvóhelyeket építettek a pincehelyiségekben és élelmiszertartalékokat halmoztak fel arra az esetre, ha kitörne egy atomháború. Azok a félelmek túlságosan valósak voltak.

Az ’50-es évek azonban a Nyugat számára a gazdasági fellendülés időszakát, a jólét kezdetét jelentették. Olyan jeleket is észre lehetett venni, amelyek azt a reményt keltették, hogy még a kommunista országokban is bekövetkezik egy új szabadság, egy dicsőséges és ígéretes láng, amely néhány hétig lobogott az 1956-os októberi magyar forradalom idején.

Ez az esemény erős hatást gyakorolt az egész világra, a távoli Kanadára is. Otthonunkban hat hónapon át velünk lakott egy „Buba” nevű magyar menekült. Rám, az akkori 10 éves kisfiúra nagy hatást gyakorolt a válság reménytelensége és kegyetlensége, nagy ösztönzést jelentett a forradalmárok bátorsága. Elborzasztott az az elszántság és kegyetlenség, amellyel végrehajtották elnyomásukat. Hallottam Mindszenty bíborosról, akit 1949-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, majd kiszabadították és később, amikor a várt külső támogatás nem érkezett meg – kénytelen volt az Egyesült Államok Nagykövetségén menedéket keresni. A Bíboros megtestesítette a magyar nép egész drámáját.

Fiatalkori énem számára Mindszenty bíboros bátor, becsületes és igaz ember volt. Az elnyomás és az üldöztetés nem törték meg; ő inkább felülemelkedett rajtuk. Nem aggasztották a fenyegetések, amelyek kívülről érték, hanem belső emberi, kulturális és spirituális erejéből merített, hogy szabad maradjon, hűséges hivatásához és küldetéséhez, hogy tovább növekedjen és evangelizáljon.

Ma hasonló kihívásokkal kell szembenéznünk. Sok rezsim van, amely totalitárius tendenciát mutat és elnyomja a szabadságot. Emberek milliói keresnek menedéket a háború, az elnyomás, a szegénység és a környezet pusztulása elől, miközben azokat a hangokat, amelyek méltóságért és szabadságért kiáltanak, hideg erőszakkal elhallgattatják. A társadalmak között és a társadalmakban továbbra is egyenlőtlenségek és erőszakos megosztottságok állnak fenn. Szent Péter mai utóda arra szólítja fel a világot, hogy álljon ellen a „mi magunk” megvédésére irányuló természetes kísértésnek és ehelyett törekedjen a „mi” fogalmának egyre nagyobb kibővítésére. Ezért úgy vélem, gondviselésszerű volt, hogy Nagy-Britannia egy püspökével, egy hölggyel, aki a menekültekkel foglalkozik és az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának két munkatársával éppen ma délben mutattam be a Szentatya üzenetét a Migránsok és Menekültek Világnapjára, amelyet szeptember 26-án, vasárnap tartunk. Az idei üzenet címe: „A „mi vagyunk” fogalmának egyre tágabb értelmezése felé”.

Ma megszólítanak bennünket 1949 és 1956 tanításai. Ferenc pápa Üzenete világos: „A rövidlátó, szélsőséges, bezárkózott és agresszív nacionalizmusok (vö. Fratelli tutti, 11) és a radikális individualizmus (vö. uo., 105), szétzúzzák vagy megosztják a „mi” jelentését mind a világban, mind az egyházon belül. És a legnagyobb árat azok fizetik, akik a legkönnyebben válhatnak a többiekké: az idegenek, a migránsok, a peremre szorítottak, azok, akik a lét perifériáin élnek” (Üzenet a Migránsok és Menekültek Világnapjára, 2021).

Ferenc pápa felszólítása, hogy „haladjunk együtt a „mi” fogalmának egyre tágabb értelmezése felé, egy szívből jövő meghívással kezdődik, hogy újból egyesítsük az emberi családot, hogy közösen építsük fel igazságos és békés jövőnket, biztosítva, hogy senki ne legyen kirekesztve” (Üzenet a Migránsok és Menekültek Világnapjára, 2021).

Ferenc pápa azt kéri az egyház tagjaitól, hogy legyenek „egyre hűségesebbek katolikus mivoltukhoz, megvalósítva azt, amit Szent Pál kötött az efezusi közösség lelkére: „Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy a hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr és egy a hit, egy a keresztség” (Üzenet a Migránsok és Menekültek Világnapjára, 2021, Ef 4,4-5).

III. Tragikus, hogy olyan sürgető ez a felhívás a „mi” fogalmának egy egyre tágabb értelmezésére a világ számos részén szított identitásválság miatt.

Ebből a célból a mai első olvasmányunk nagyon világos leckéül szolgál nekünk. Amikor olyan közösségekre és népekre gondolunk, akiket szembesítésre késztetett a „kik vagyunk?” kérdés, nehéz elképzelni egy nagyobb kihívást, mint amivel az első keresztények néztek szembe a megtértekkel szemben, akik nem voltak zsidók. Egyesek azt állították, hogy „Urunk Jézus (Krisztus) kegyelme által üdvözülünk és éppen így ők is” (15,11), ők, vagyis a pogányok, akik felvették a keresztény hitet. A keresztény közösségnek szerintük nem lehetnek határai törzsek vagy kultúrák között. Mások ezzel szemben ragaszkodtak ahhoz, hogy zsidóvá kell válniuk (mint ahogy az volt maga Jézus és minden tanítványa) a Krisztusban való üdvösség elfogadásának előfeltételeként.

Péter, küldetése és tapasztalata alapján arról tanúskodik, hogy Isten „nem tett különbséget köztünk s köztük” (15,9). Ebből származik a valóban egyetemes egyház, amely napjainkig tart és örökké élni fog. Barnabás és Pál ezután tájékoztatják az egész gyülekezetet arról, hogy „milyen sok csodás jelet művelt általuk Isten a pogányok között” (15,12). Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Isten megerősíti küldetésüket. Az idősebb Jakab veszi át a szót, hogy lezárja a zsinati gyűlést, idézve Ámos próféta szavait (9,11-12). Az idézet arra utal, amikor Isten újjáépíti Dávid leomlott házát vagy sátrát, „hogy a többi ember is keresse az Urat”, még az összes pogány is (15,17). A Feltámadt Úr újra értelmezi Izrael helyreállítását az egyetemes küldetés értelmében. Az „Izrael népének egybegyűjtése”, ami az apostoli prédikációval kezdődött el, most kiterjed és túllép minden korláton, egészen a pogányok befogadásáig.

Ha a Mindszenty évekre visszatekintünk, láthatjuk, hogy a Hidegháború egy labirintus volt; Ferenc pápa szavaival élve egy „hamis, félrevezető nyom, egy cél és irány nélküli kóborlás, tőrbe csalva egy labirintusban; energiapazarlás és alkalom a gonoszra”. A világ látszólag elveszett egy labirintusban, amely elkerülhetetlenül a kölcsönös tömegpusztításához vezetett. Kétféle módon lehet kijutni a labirintusból. Néhányan, úgymond „a helyszínen” megpróbálnak egy útvonalat keresni, remélve, (mint Ariadné fonalának mítoszában) hogy elkerülik a zsákutcát. A másik lehetőség abban áll, hogy talpra ugrunk, felszállunk a magasba, felülemelkedünk a valóságon.

Ma jobban értékelhetjük, hogy 1962-ben Szent XXIII. János pápa hogyan „állt talpra”, hogy kivezesse a világot a kubai rakétaválságból, hogy azután „felülemelkedjen” a Pacem in terris enciklikával, megalapítva és megszilárdítva a békét, nem az erőegyensúly, hanem az emberi jogok alapján. És 1971-ben Szent VI. Pál pápa megszervezte Mindszenty kiszabadítását és külföldre távozását, a bíboros pedig Bécsből folytatta szolgálatát, hogy tanúságot tegyen 46 évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig.

Most rójuk le tiszteletünket Mindszenty bíboros előtt, csodálattal és szeretettel emlékezve rá, kérve közbenjárását. Kérjük őt, hogy megkapjuk a kegyelmet és úgy lássuk a problémákat, mint ahogy ő látja azokat mennyei otthonunkból. Miután meghallgattuk a mai evangéliumot, nem tudom elképzelni másképpen Mindszenty bíborost, mint tanítványt, akihez Jézus a következő szavakat intézi: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait és szeretetében maradok. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen tibennetek és örömötök ezzel teljes legyen” (Jn 15,9-11).

Ne csak azt kérjük Mindszenty bíborostól, hogy imádkozzon értünk, hanem kövessük példáját. Mert ő védelmezőnk és társunk, megtartotta Jézus parancsait, tehát Atyánk szeretetében marad és megtapasztalja a teljes örömöt. A mi Eucharisztiánk ennek a bizonyítéka: a Bíboros továbbra is ösztökél bennünket, közbenjár értünk és mi hálát adunk őérte Istennek.

A homíliát Vertse Márta fordította