Parolin bíboros: Péter és Pál karizmájának közös vonása az egyház egysége

Vertse Márta – Vatikán

A kerek évforduló tavaly június 30-án lett volna esedékes, de a koronavírus járvány miatt a megemlékezést el kellett halasztani. A Szentszék első németországi apostoli nunciusa, Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa ugyanis 1920. június 30-án mutatta be megbízólevelét a Német Birodalom elnökének, Friedrich Ebertnek.

Parolin bíboros június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok liturgikus emléknapján a német főváros Szent János bazilikájában mutatott be koncelebrált szentmisét. Szentbeszédét a következő szavakkal kezdte: „Nagyon örülök, hogy veletek együtt ünnepelhetem a Szent Apostolok, Péter és Pál liturgikus emléknapját. Az Úr, ezen a látogatásomon, amely a Németország és a Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatok centenáriuma alkalmából zajlik, megadja nekünk a kegyelmet, hogy itt, Berlinben ünnepelhessük az Apostolokat, akik Rómában ontották vérüket. Ez a gondviselésszerű körülmény spirituális hidat teremt, amely közelíti egymáshoz a tereket és az időket és lehetővé teszi, hogy a jelenre alkalmazzuk a tanúságtételt, amellyel az Apostolok megpecsételték közös hitünk eredetét”.

Minden pápában Péter él és tanít

Mindenekelőtt átadta Ferenc pápa üdvözletét, majd idézte XII. Piusz, az első németországi apostoli nuncius 1940-ben mondott szavait: „Bármi is legyen az egyes pápák neve, arca, származása, mindig Péter él bennük; Péter az, aki irányít és kormányoz; Péter az, aki mindenekelőtt tanít és terjeszti a világon a felszabadító igazság fényét”. Imádkozzunk Ferenc pápáért – buzdította a híveket Parolin bíboros, emlékeztetve rá, hogy ezt maga a pápa kéri mindig a hívektől.  Az Úr világosítsa meg és támogassa különleges kegyelmi szolgálatának gyakorlatában, hogy előmozdítsa a hit és a szeretetközösség egységét, amely szükséges az egyház üdvözítő küldetésének teljesítéséhez – utalt a bíboros a II. Vatikáni Zsinat Unitatis redintegráció kezdetű, az ökumenizmusról szóló dekrétumának tanítására (vö. Unitatis redintegratio 1).

A Berlini fal leomlása a kommunizmus összeomlását jelentette Európában

A vatikáni bíboros államtitkár hálát adott az isteni Gondviselésnek, hogy Berlinben lehet, abban a városban, amely egykor Németország megosztottságának, valamint a világot két tömbre, Keleti és Nyugati blokkra osztó vasfüggönynek a jelképe volt. A Berlini fal leomlása után, amely 1989. november 9-én következett be és ami egyben Európában a kommunizmus összeomlását is jelentette, a város ismét egyesülhetett, fontos lökést adva a nemzeti és nemzetközi egységesülés folyamatának.

Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápák berlini látogatásai

Parolin bíboros felidézte Szent II. János Pál 25 évvel ezelőtt, 1996-ban tett berlini látogatását, amelynek során az olimpiai stadionban a boldogok sorába iktatta a nemzetiszocialista rezsim két áldozatát, Bernhard Lichtenbergert és Karl Leisnert. Tizenöt évvel később, 2011. szeptember 22-én a német nemzet eminens fia, XVI. Benedek pápa kereste fel Berlint, emlékezetes beszédet tartva a német parlament, a Bundestag képviselőinek a valódi emberi szabadságról.

A két vértanú Apostol karizmájának alapvető vonása az egyház egysége

A vatikáni bíboros államtitkár homíliájának középpontjában az egyház egysége állt, amely a két Apostol karizmájának alapvető és kiemelkedő vonása volt. Péter és Pál ugyanabban a városban, de két különböző helyen, különböző időpontokban haltak vértanúhalált, az egyház mégis együtt ünnepli a hitnek e két oszlopát, akik ugyanazt az egyházat gyűjtötték egybe különböző módokon. Ma is fontos, hogy olyan egységre összpontosítsunk, amely nem a közös elképzelésekben, orientációkban való osztozástól függ, mint a politikában, hanem az Istenben való teológiai-spirituális gyökerezés képezi alapját. Az egyház örökös szükséglete, hogy az egységen munkálkodjon, hogy válaszolhasson Jézus utolsó, szívből jövő kérésére, hogy „Legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21).

Az egyház a Szentlélek temploma

Pietro Parolin bíboros berlini homíliájában idézett Ferenc pápa idén Pünkösdvasárnap mondott homíliájából, amelyben hangsúlyozta a kegyelem primátusát: „Nem üdvözítünk senkit és magunkat sem saját erőnkből. Ha első helyen vannak a mi projektjeink, a mi struktúráink, a mi reform terveink, akkor funkcionalizmusba, teljesítményközpontúságba, vízszintes világnézetbe süllyedünk és nem hozunk termést.  Az egyház nem pusztán emberi szervezet, hanem az egyház a Szentlélek temploma, amely megújítja magát a kegyelem kenetével, a kenet ingyenességével, az ima erejével, a küldetés örömével, a szegénység lefegyverző szépségével” – mondta Ferenc pápa pünkösdvasárnapi homíliájában.

A Szentlélek kegyelme nélkül nem oldhatjuk meg problémáinkat

A bíboros hozzátette: ezekkel a szavakkal a pápa bizonyos értelemben megismételte azt, amit két évvel ezelőtt Szent Péter és Pál ünnepe alkalmával írt a németországi katolikusoknak utalással a helyi egyház zsinati útjára: "Valahányszor az egyházi közösség megpróbált saját erejéből kilépni problémáiból, kizárólag saját erejében vagy módszereiben, intelligenciájában, akaratában vagy tekintélyében bízva és azokra összpontosítva, végül növelte és tartóssá tette a rosszakat, amelyeket megpróbált megoldani " (Levél Isten zarándok népének Németországban, 2019. június 29.).

Kérjük az alázatos szív ajándékát

Az Apostolok példáját követve, akik különböznek egymástól, de a kegyelem, amelyet Isten a szívükbe öntött, mindig visszavezette őket a szeretetközösséghez és amely a testvérek iránti állandó szeretetben nyilvánult meg a gyakorlatban, kérjük azt az ajándékot, hogy tudjuk ápolni az egységet és soha ne helyezzük a mindenkivel való szeretetközösséget az egyéni igények elé.  Péter és Pál megtapasztalták Istent, aki gyökeresen megváltoztatta terveiket és elképzelhetetlen módon kitágította látóhatárukat. Mindez azért volt lehetséges, mert engedelmesek voltak, elfogadták és hagyták, hogy a Lélek formálja őket, aki kitágította szívüket – mondta Parolin bíboros, majd Szent Péter és Szent Pál, valamint Szűz Mária, az apostolok Királynője közbenjárásáért fohászkodva kérte az alázatos szív kegyelmét. Ez a mindig időszerű útja annak, amit Isten kér tőlünk, hogy előkészítsük eljövetelét, hogy köztünk lakjon.