Varsói konferencia a kiskorúak védelméről: P. Lombardi előadása az egyházi válaszról
P. Federico Lombardi SJ / P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
P. Federico Lombardi SJ írásának a címe: „A szexuális visszaélések kihívása. Mit csinált a Pápa a 2019 februári találkozó után?”
A varsói találkozóra készülve
A mai világban az Egyháznak nagy kihívásokkal kell szembenéznie. A legalapvetőbb feladat a hit, valamint Isten és Jézus Krisztus hirdetése a mai világban, annak hatalmas kulturális és antropológiai átalakulásaival. Vannak azonban sajátos kihívások is, amelyek nagyon mélyen befolyásolják az egyház életét és evangelizációs küldetését. Az egyik ilyen legkritikusabb kihívás az elmúlt évtizedekben a papság részéről kiskorúakat ért szexuális bántalmazás, minthogy mélyen sértette az Egyház hitelességét, tehát tekintélyét és azt a képességét, hogy hitelesen hirdesse az evangéliumot. Mindez a megbízhatatlanság és az őszinteség hiányának árnyékát vetette az egyház intézményeire és az egyház egészére is. Ez pedig valóban nagyon súlyos dolog!
Az idő haladtával és a bővülő tapasztatokkal, kezdve a kiskorúak szexuális bántalmazásával - amelyek a legsúlyosabbak - megtanultuk kiszélesíteni a perspektívát különböző szempontokból, így ma gyakrabban beszélünk „kiszolgáltatott emberek” bántalmazásáról és tudjuk, hogy nem csak szexuális visszaéléseknek kell tekinteni azokat, hanem hatalmi és lelkiismereti visszaéléseknek is, ahogy Ferenc pápa azt gyakran hangoztatta. Továbbá emlékeznünk kell arra, hogy a bántalmazás a maga különböző dimenzióiban az egész emberi társadalom általános problémája azokban az országokban, amelyekben élünk, továbbá a különböző földrészeken, és nem is kizárólag csak a katolikus egyházban. Éppen ellenkezőleg, azok, akik tárgyilagosan és széleskörűen tanulmányozzák a kérdést, látják, hogy nagyon különböző térségek, helyek és intézmények vannak, ahol a probléma drámaian elterjedt.
Ugyanakkor helyes, hogy közvetlenül mi is szembesülünk az Egyház ilyen problémáival, mivel – mint már említettük – saját hitelességét és megbízhatóságát kockáztatja. Az Egyház tanítói tevékenységében mindig nagy figyelmet szentelt a szexuális viselkedésre és az emberi személy tiszteletére. Ezért, még akkor is, ha ez nem kizárólagos csak az Egyház problémája, teljesen komolyan kell vennünk, és meg kell értenünk, hogy annak szörnyű nagy súlya van az Egyház élete és az Úr evangéliumának hirdetése viszonylatában.
Főként, ha olyan területről van szó, amelyben az emberi kapcsolatok mélysége és igazsága forog kockán, akiknek méltóságát mindenképpen tiszteletben kell tartani. Keresztényként és katolikusként büszkén valljuk, hogy az emberi méltóságot alapvető vonásként ismerjük el, mert a személy az Isten képmása. Így tehát a visszaélés, a tiszteletlenség, mások tárgyként való használata, továbbá szenvedéseik figyelmen kívül hagyása és így tovább, alapvető jelleggel hitünk és világnézetünk hiányosságát jelzi.
Az egyház kánoni büntetőjogának legutóbbi reformjában van egy olyan szempont, amely tisztán formálisnak tűnhet, ellenben nagyon is jelentős. A szexuális visszaélés bűncselekményei a „személy élete, méltósága és szabadsága elleni” bűncselekmények körébe tartoznak. Ezek nem egyszerűen „szégyenletes dolgok” vagy a „papsághoz méltatlan dolgok”, hanem hangsúlyozzák, hogy az Egyház szempontjából az ember méltóságát, mint Isten képmását kell a középpontba helyezni és azt tiszteletben kell tartani. Ez alapvetően fontos dolog! A megtérésünk, hogy sokkal komolyabban vegyük minden egyes ember, a kicsi és gyenge ember meghallgatását és tiszteletben tartását, az egyik fontos mozzanata az Egyház megtérése és megtisztulása útjának korunkban, ahhoz, hogy hitelesek legyünk.
A 2019-es találkozó: felelősség, számadás, átlátszóság
Anélkül, hogy meg kellene ismételnünk az Egyháznak a szexuális bántalmazások drámai eseményeiről és állásfoglalásairól szóló teljes történetét, az egyszerűség kedvéért hivatkozhatunk a 2019. februári „csúcstalálkozóra". A pápa globális pillanatként hívta össze, melyben az egész Egyház a püspöki konferenciák, a férfi és női szerzetesrendek képviselőin keresztül állást foglalt és elkötelezte magát annak érdekében, hogy hatékonyabban folytassa a megújulás útját.
A konferencia megszervezése (amelynek végzéseit a Vatikáni Könyvkiadó, a LEV „Tudatosság és megtisztulás” című kötetében tették közzé) három fő pont körül forgott.
Mindenekelőtt a kiskorúak szexuális bántalmazásával kapcsolatos kérdések tudatosításának és felelősségének a problémája, ezentúl pedig a következményeknek, a szenvedéseknek és az esetek súlyosságának együttérzéssel és részvéttel való mély meghallgatása és megértése. Tehát a meghallgatás és az együttérzés lett a követendő hozzáállás kiindulópontja.
Aztán persze szükség van arra, hogy igazságot szolgáltassanak azoknak, akikkel szemben bűncselekményeket követtek el és kár érte őket. Tehát fel kell készülni a megelőzésre, hogy mindezek meg ne ismétlődjenek - vagy legalábbis egyre ritkábban történjenek meg - és hogy ellenőrzés alatt tartsák ezt a drámai valóságot. Ez magában foglalja az egyházi közösség minden tagjának és különösen az illetékes embereknek a képzését, hogy hivatkozási pontként szolgálhassanak a probléma kezelésében. Röviden: tudatosság és felelősség a probléma közös kezelésében.
Egy másik nagyon fontos, döntő fontosságú pont a „számadás” (angolul sokat beszélünk az elszámoltathatóságról), és az álcázás vagy rejtegetés kultúrájának leküzdése. A válság egyik drámai oldala, hogy nagyon komoly valóságokat tudatosított, amelyeket - még ha időnként tudták is, hogy történtek - szisztematikusan (és gyakran szinte „természetes” hozzáállással) homályban vagy fedezetben tartották, szégyenből vagy az érintett családok vagy intézmények becsületének a védelmében.
Ezért szükséges leküzdeni az álcázó hozzáállást, és ehelyett számot kell adni arról, ami történt, a felelősök részéről is. Mivel ez a takargató magatartás minden szinten elterjedt, még a magasabb felelősök szintjén, a közösségi elöljárók, püspökök között is, ezért feltétlenül szükséges lépés, hogy az eseteket napvilágra hozzák és mindenki elszámoltassanak tetteiről és ezért mindenképpen lépni kell a tisztánlátás, a felelősség és az igazságosság helyzete felé.
És végül a harmadik pont, mintegy az elmondottak következményeként az „átláthatóság”, amelyről oly sokat beszéltek a konferencián, Ez nem csak azt jelenti, hogy tudjuk, kik voltak és kik a bűnösök és hogy beszélünk róla, hanem további hangsúlyt is fektetünk rá.
Természetesen elengedhetetlen a tényigazságok felismerése, ám az átláthatóság azt is jelenti, hogy tudjuk és tudatosítjuk, mit teszünk azért, hogy válaszoljunk erre a kérdésre: Melyek az egyház eljárásmódjai, amivel az egyház ilyen helyzetekben szembesül az esetekkel, milyen eljárásokkal szembesül az Egyház minden dimenziójában, milyen intézkedéseket hoz, mik a bűnösökkel szemben hozott döntések következménye? Ily módon az egyházi és polgári közösség is tudatosítja, hogy nemcsak a vétkeket és a bűntényeket látták, hanem az egész utat, amelyben a közösség tudatosan részt vesz, és amellyel válaszol ezekre a problémákra.
A 2019 -es konferencia után tett fontos lépések
Ám ha a 2019-es találkozó közös kiindulópont, akkor el kell ismerni, hogy azt követően sok lépés történt, amelyek teljesítették a pápa és az Egyház központi kormányzása által 2019-ben tett összes fő kötelezettségvállalást. Mire is utalunk? Először is, már 2019 márciusának végén kihirdették a Vatikánra és a Szentszékre vonatkozó új törvényeket és iránymutatásokat, amelyek a kiskorúak bántalmazása mellett a „kiszolgáltatott személyekre” is kiterjesztik a figyelembevételt. 2019. május 9-én pedig az egész Egyház számára nagyon fontos új törvényt hirdettek ki, a „Vos estis lux mundi - Ti vagytok a világ világossága” Motu propriót, amelyben a pápa elrendelte, hogy állítsanak fel hivatalokat az összes egyházmegyében a panaszbejelentésekre és a visszaélésekre adott válaszként az eljárások elindítására vonatkozóan.
Ezentúl pedig minden papot és szerzetest arra kötelezett, hogy a tudomásukra jutott visszaéléseket bejelentsék, továbbá arra kérte az egyház világi tagjait, hogy ők is tegyenek bejelentést. Mostantól fogva minden pap, szerzetes és szerzetesnővér lelkiismereti kötelessége, hogy bejelentse a tudomásukra jutott gyermekbántalmazásokat, de nem csak azokat, amelyek a legkisebbeket érintik, és amelyek a legsúlyosabbak, hanem más sérülékeny személyekkel szembeni vagy más bántalmazásokkal kapcsolatos eseteket is. Hasonlóképpen a világiakat is felkérik erre, akiknek ehhez ismerniük kell a pontos helyet, ahol benyújthatják panaszaikat.
Ez egy döntően nagy lépés. Természetesen ellenőrizni kell, hogy teljesen átültették-e a gyakorlatba, de ez már törvény az egész Egyház számára. Ezzel egy teljességgel alapvető fontosságú lépést tett a pápa, mely talán húsz év óta a legfontosabb ezen a területen. De nem csak erről van szó, mert ugyanez a törvény meghatározza a legmagasabb rangú elöljárók – szerzeteselöljárók, püspökök, bíborosok – bejelentési kötelezettségének eljárásmódját, nem is csak a visszaélések esetében, hanem a bűnök „takargatása” tekintetében is. Ez azt jelenti, hogy az elszámoltatás felelősségét radikálisan komolyan vették.
Ezenkívül 2019 decemberében megszüntették a szexuális bántalmazással kapcsolatos cselekmények „pápai titoktartását”, ez pedig lehetővé teszi a polgári hatóságokkal való együttműködést is, mégpedig a korábbinál világosabban és oldottabb módon. Tehát nagyobb lett az „átláthatóság”. Aztán 2020 júliusában megszerkesztették és közzétették a híres Vademecumot, amelyet a pápa nyomatékkal kért és amit a 2019-es találkozó első célkitűzései közt jelölt meg. A Hittani Kongregáció készítette a szöveget, ez egy nagyon szép és gazdag dokumentum, mely nem hoz ugyan sok újdonságot, ellenben rendezetten és világosan kifejti minden püspök és szerzeteselöljáró számára mindazt, amit tudniuk és tenniük kell a különféle esetekben. Olyan eszköz, amire tényleg nagy szükség volt. Amikor megjelent, nem sokat beszéltek róla, de ez volt a 2019-es találkozóra vonatkozó egyik legfontosabbja kérés és ez megvalósították.
A közelmúltban, 2021 Pünkösdjén jelent meg a Kánonjogi Kódex új VI. könyve, amely az egyház büntetőjogát tartalmazza, kicsit átfogalmazva és úgy szervezve, hogy az új normák, amelyek az évek során születtek a bántalmazás különféle eseteiben és más területeken is, ezeket most a Kánonjogi Kódexbe gyűjtötték őket rendezett módon, míg korábban az intézkedések és dokumentumok csak különféle helyeken „szétszórva” voltak elérhetőek. Most nyomatékkal elmondhatjuk, hogy pontosan ezek a legfontosabb dolgok, amelyeket a pápától és a Szentszéktől kötelezően elvártak a 2019-es találkozó után. És mindez megtörtént.
Hozzá lehet tenni, hogy ugyanebben az időszakban, 2020 novemberében jelent meg a terjedelmes „McCarrick-jelentés” is, miután a pápa rendelete jegyében részletesen tanulmányozták az Egyesült Államok egyházát és az egész Egyházat megrázó nagyon súlyos botrány teljes történetét. Hogyan is volt lehetséges, hogy egy bántalmazásban érintett bűnös személy a legmagasabb egyházi rangot érte el, mint Washington bíborosérseke? Ez a közlemény egy fájdalmas, de ugyanakkor nagyon bátor lépés az átláthatóság felé és azzal a szándékkal, hogy elszámoltassa a bűncselekményeket és a felelősséget, még az egyház legmagasabb szintjein is.
Tehát egy hatalmas, nehéz és fájdalmas problémával állunk szemben, amely az Egyház hitelességét érinti. De egyáltalán nem igaz, hogy semmit sem tettek, vagy hogy semmit vagy alig tesznek valamit. Nyugodtan és egyértelműen kijelenthetjük, hogy az egyetemes Egyház szembesült és szembesül ezzel a problémával, megtette a szükséges lépéseket, és megállapította a normákat, eljárásokat és szabályokat a problémák helyes kezelésére.
Az előttünk álló út: a normáktól a gyakorlatig
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden megtörtént, mert mint tudjuk, egy dolog a normák, a referenciakeret megállapítása, és egy másik dolog a valóság megváltoztatása a gyakorlatba való átültetéssel. A közép- és kelet-európai egyházak következő szeptemberi varsói konferenciája a kiskorúak és a kiszolgáltatott emberek védelméről, pontosan ebben az irányban halad. Valójában minden földrajzi és egyházi térségben, amelynek történeti és kulturális szempontból közös vonásai és problémái vannak, el kell gondolkodnunk azon, hogy hol tartunk és melyek azok a konkrét módszerek, amelyekkel az egyetemes Egyház irányelveit hatékonyan megvalósíthatjuk. Más régiókban ez megtörtént: például nagy konferenciát tartottak Latin-Amerikában, Mexikóban, körülbelül egy éve. Ezután a járvány sok programot megzavart és késéseket okozott. Különböző kontinenseken és régiókban azonban megvalósítják azt - vagy már meg is tették -, amit Közép-Kelet Európa számára jelenleg terveznek. Ez tehát az egyetemes Egyház közös útjának alapvető lépése, amely sajátosságával ezt a földrajzi, kulturális és egyházi területet érinti.
Következtetésképpen elmondható, hogy sok minden történt az általános szabályozások és a konkrét tapasztalatok szintjén is. Egyes részeken több, másutt kevesebb eredmény született. Szükség van a találkozóra az ismeretek elterjesztéséhez, továbbá a problémák kezelésének konkrét és hatékony módjai megértéséhez. Úton járunk és továbbra is úton leszünk, de olyan úton, amely lényegében eléggé világos és amelyen gyorsan és bizonytalanság nélkül kell haladni, hogy orvosoljuk a szenvedést, hogy igazságot szolgáltassunk, hogy megelőzzük a visszaéléseket és hogy helyreállítsuk a bizalmat és a hitelességet az Egyház közösségén belül és a világ javát szolgáló küldetésében.
P. Federico Lombardi S.I.
