Kovács Gergely gyulafehérvári érsek: Tartsuk meg egymást, legyünk prófétai jel a világban
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Nagy szeretettel köszöntöm a Vatikáni Rádió stúdiójában Kovács Gergely gyulafehérvári érseket, aki nem először szerepel itt a stúdióban. Érsek atya, most egy egészen különleges szolgálat jegyében érkeztél és mi adta az ötletet, hogy tanárokkal és kispapokkal együtt jöjjetek Rómába?
Erre nagyon könnyű válaszolni, hiszen a több mint 22 éves szentszéki szolgálatnak a gyümölcse ez, mivel folyamatosan jöttek szeminaristák Rómába és én akkor döbbentem rá, valójában mennyire fontos, hogy ne csak tankönyvből tanuljuk meg, hogyan működik a Szentszék, s ne csak olvassunk a szent helyekről, hanem el is jöjjenek oda. Ekkor döntöttem úgy, hogy az ötöd-hatodévesekkel, tehát az akolitusokkal és a diakónusokkal, összesen tehát hét kispappal és az elöljárókkal, velük együtt tizenketten, eljöjjünk egy tanulmányi zarándokútra, egy hét nagyon sűrű programmal.
Mik a fontosabb állomásai ennek a római tanulmányi-zarándokútnak?
A Ratio fundamentalis-t, tehát a papképzés alapelveit próbáltam figyelembe venni, ezért fontos volt, hogy a szentszéki intézményekhez, dikasztériumokhoz menjünk el. Így jártunk az Államtitkárságon, az Apostoli Penitenciárián, a Szentek ügyei dikasztériumában, a Kultúra és nevelés dikasztériumában, a Klérus dikasztériumában. Találkoztunk Ravasi bíborossal és ezek mind nagyon értékes találkozások voltak, de ugyanígy az imádság, a zarándoklás is helyet kapott. Éppen Hamvazószerda volt, amikor zarándoknapot tartottunk. Elég csak megnézni a mobiltelefonunk lépésszámlálóját, ami szerint 17 kilométert gyalogoltunk, a jeruzsálemi Szent Kereszt templom, Lateráni bazilika, Szent Lépcső, Santa Maria Maggiore, a falakon kívüli Szent Pál bazilika érintésével, de még a Szent Kelemen bazilikát is sikerült meglátogatni. Persze az első nap Szent Péter sírjánál kezdődött. Úgy érzem, hogy minden szempontból nagyon sűrű programunk volt, és büszke vagyok rájuk, hiszen minden reggel hősiesen korán kellett kelni, egész nap mentünk és zokszó nélkül, végig érdeklődést mutatva, kérdéseket tettek fel. Az elöljárókkal is folyamatosan egyeztettünk, ezért úgy érzem, hogy mindez számukra is nagy érték és ajándék. Nagy alázattal azt kell mondanom, hogy még számomra is, mert a dikasztériumoknál jómagam is hallottam olyan dolgokat, hogy be kellett ismernem, rám fér a képzés, nekem is folyamatosan tanulnom kell, ezért el is határoztam, hogy még sor kerül ilyen és ehhez hasonló tanulmányutakra, mert ez fontos.
Lehetne akkor ebből egy sorozatot alkotni és időről időre egy két év távlatából vissza- visszatérni ide Rómába?
Én mindenképpen úgy képzeltem el, hogy kétévenként a mindenkori ötöd- és hatodév kispapjai és az elöljárók eljönnek ide, és az is megfordult már a fejemben, hogy ezt papok számára is megszervezzük. Ez még nem világos, csak egy első gondolat, korcsoportok szerint talán fiatalabb papok, fiatal korosztály, de idősebbek is, mert ekkor valahogy a korosztályokat is összeköti az érdeklődés, akár a képzettség jegyében, tehát erre is gondoltam és remélem, hogy ez is meg tud valósulni.
A szakmai szemponton túl, ahogy itt Rómában látják az egyház működését, azért az egésznek van egy lelki üzenete is: ez a hely azért fontos, mert Péter és Pál itt tett tanúságot az Úr Jézusról.
Mindenképpen…, nagyon szép volt a Szent Péter bazilika alatti ásatásoknál a magyar nyelvű nagyon ügyes, talpraesett idegenvezetés. Végül pedig, amikor ott álltunk Szent Pétertől néhány lépésre, akkor elénekeltük a pápai himnuszt: „Hol Szent Péter sírba téve…”. Meg vagyok győződve, hogy ezek a fiatalok és az elöljárók is, ezután másképpen fogják énekelni a pápai himnuszt. Az is fontos, amit a dikasztériumoknál éreztek, hogy az nem egy száraz tudásközvetítés volt: „mikor alapult, ki alapította, milyen reformokon ment át…”, hanem mindenhol emberséggel és közvetlenséggel találkoztak. Az is fontos volt, hogy megerősítettek a papi identitásban, a papi lelkiségben, mert elmondták, hogy minden pap felelős önmagáért, a saját képzéséért, de felelős a testvéréért is. Nagyon fontos, hogy érezzük ezt a felelősséget. Meg kell tartanuk, meg kell erősítenünk egymást és úgy érzem, hogy ez mindenhol elhangzott és öröm volt hallani, amikor kijöttünk és már igyekeztünk a következő dikasztérium felé, mert útközben is folytatódtak a beszélgetések, fennmaradt az érdeklődés, hiszen viszik tovább magukkal ezt a rengeteg élményt és hetekbe fog kerülni, amíg majd szépen minden leülepszik és kibontják az élményeket. Én nagyon hálás vagyok ezért az igazán gazdag hétért.
Végül egy személyes kérdés, mert említetted volt, hogy találkoztál Ravasi bíborossal, egykori főnököddel, Te, aki most püspökként hoztad magaddal a kispapjaidat. Milyen volt ez a mostani sajátos találkozás?
Számomra azért is fontos volt, mert eredetileg nem terveztem be. Viszont egy héttel hamarább már itt voltam a szeminárium rektorával, részt vettünk egy nemzetközi rendezvényen, amely a papok állandó képzéséről szól, és ott találkoztam Ravasi bíborossal és mondtam is neki. hogy ilyen gyors kérés nyomán, van-e lehetőség arra, hogy a jövő héten fogadjon. Készségesen mindjárt mondta, hogy ő nekem, „szentelési atyám”, hiszen ő szentelt engem püspökké. Nyomban időt szakított és azt kell mondanom, hogy talán az egyike volt a legértékesebb találkozásoknak, hiszen ismerjük a bíboros úr tudását, képzettségét, amilyen közvetlenséggel, egyszerűen és világosan kommunikál. Többen mondták is, hogy milyen kár, hogy akkor nem vették fel, amit mondott, mert abból egyszerűen egy könyvet lehetne írni.
A két kispap a riport során beszélt az itt tapasztalat barátságról, Te is említetted. Eszembe jut Jézus szava: „Már nem hívlak többé szolgáknak benneteket, hanem barátaimnak szólítalak titeket”. Azt hiszem, hogy a mai egyháznak egyik legfontosabb összetartó ereje éppen a papok egymás közötti barátsága, amit aztán szét lehet sugározni bárki felé…
Éppen Ravasi bíboros is nagyon hangsúlyozta: be kell ismernünk, a mai egy olyan világ, mely egyáltalán nem kedvez nekünk, sőt ellenséges, és hogy igaziból mi senkire és semmire nem számíthatunk és nem sok jót várhatunk. Ezt egyszerűen ténymegállapításként mondta és ezért nagyon oda kell figyelni, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy kiégünk, hogy belefáradunk, hogy elmegy a kedvünk. Csak akkor tudunk megmaradni, ha a hitben erősen Jézusba kapaszkodunk, ezért igyekeznünk kell és nagyon fontos ápolni a papi kapcsolatokat, a paptestvérekkel. Ez az idő soha nem elpocsékolt idő, ezért tartsuk a kapcsolatot, tartsuk meg egymást, mert így tudunk nemcsak Jézus követői maradni, hanem valamiképp prófétai jel lenni a világban.
Köszönöm a beszélgetést, áldott hazatérést és várunk vissza benneteket két év múlva, dicsértessék a Jézus Krisztus.
[ Audio Embed Interjú Kovács Gergely gyulafehérvári érsekkel]
