A jubileumi év mindenekelőtt Krisztus éve. Lelki előkészület - 2. rész
Vertse Márta – Vatikán
Ehhez az időszakhoz fűződik a szentévek „jubileum” elnevezése, valamint a rendes szentévek közötti időszak huszonöt évben való meghatározása. Ezekben az években bővült ki azoknak a bazilikáknak a köre, amelyek meglátogatása a szentévi búcsú elnyerésének egyik feltétele volt, így a Szent Péter és Pál bazilikákon kívül a Lateráni Szent János, majd a Santa Maria Maggiore bazilika, vagyis Róma négy nagy patriarchális bazilikájának felkeresése lényeges részévé vált a bűnbocsánat és a bűnökért járó ideig tartó büntetés elengedésének.
Szentévek a pápák „avignoni fogsága” (1305-1377) idején
Az első, VIII. Bonifác pápa által meghirdetett és 1300-ban megtartott jubileumi év után öt évvel később kezdődött a pápák avignoni fogsága, amely 1305-től 1377-ig tartott. A pápai széknek a Franciaország délkeleti részén fekvő Avignonba való áthelyezése után számos kérés érkezett, hogy a következő jubileumot ne 1400-ban, hanem 1350-ben tartsák. A „Pápák városának” is nevezett Avignonból uralkodó VI. Kelemen pápa (1342-52) beleegyezett a kérésbe és az 1350-es jubileumot a „fekete halál”, az 1347-52 között pusztító pestisjárvány ellenére Rómában tartották meg a pápa jelenléte nélkül. VI. Kelemen, aki meghatározta, hogy 50 évenként tartsák meg a jubileumi éveket, azt is elrendelte, hogy a Szent Péter és a Falakon kívüli Szent Pál bazilikákon kívül a zarándokok látogassanak el a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházba, a Legszentebb Üdvözítő bazilikájába, amely a mindenkori pápa székesegyháza. A homlokzatán olvasható felirat hirdeti, hogy „A Város (azaz Róma) és a Földkerekség minden templomának anyja és feje”.
VI. Orbán pápa 33 évben állapította meg a szentévek közötti időszakot
XI. Gergely volt az avignoni fogság utolsó pápája, aki 1377-ben, egy évvel halála előtt, visszahelyezte a pápaság székhelyét Rómába. A történelmi források szerint döntéséhez jelentősen hozzájárultak Sienai Szent Katalin buzdításai is. Később VI. Orbán, az avignoni fogság utáni első pápa, (1378-89) „Salvator noster Unigenitus” k. bullájában meghatározta, hogy 33 évnek kell eltelnie a jubileumi évek között, utalással Jézus földi életének időszakára. A következő szentévet VI. Orbán 1389-ben bekövetkezett halála után az új pápa, IX. Bonifác (1389-1404) indította el 1390. június 11-én. Elődje elrendelésének megfelelően, szem előtt tartva a rómaiak Havas Boldogasszony iránti tiszteletét, azt is előírta, hogy a zarándokok keressék fel az V. században épült legősibb római Mária-templomot, a Santa Maria Maggiore bazilikát is. A századvég közeledte, valamint a lelki megújulási mozgalmak arra késztették IX. Bonifác pápát, hogy 1400-ban új jubileumot kezdeményezzen a szentévet meghirdető bulla kibocsátása nélkül, hivatkozva az első, VIII. Bonifác által 100 évvel azelőtt közzétett bullára. Ez a szentév zarándokok különösen nagy áradatát vonzotta Rómába, elsősorban Franciaországból. IX. Bonifác péteri szolgálata során visszaállította Róma felett a pápai fennhatóságot.
Az 1423-as szentév V. Márton pápa uralkodása alatt
A nyugati egyházszakadás végét követően (1378. szeptember 20-1417. november 11), V. Márton pápa, az 1390-es jubileum után 33 évvel, 1423-ban szentévet hirdetett meg és bevezetett két újdonságot: egy különleges emlékérmet veretett és megnyitotta a Lateráni Szent János Bazilika Szent Kapuját. V. Márton uralkodása alatt kezdődtek el az első tárgyalások a katolikus egyház és az ortodox egyház újraegyesítéséről. A pápa számos kezdeményezéssel járult hozzá Róma újjászületéséhez, a város monumentális és művészeti megújulásához: építkezési területeket nyitott meg a Tiberisen -Teverén túli térségben, a Lateránban és a Vatikánban, ahová áthelyezték a pápai rezidenciát.
II. Pál pápa 1470-ben 25 évben határozta meg a szentévek közötti időszakot
V. Miklós pápasága alatt (1447-55) 1450-ben tartottak szentévet, majd II. Pál (1464-71) 1470. április 19-én az „Ineffabilis Providentia Summi Patris” k. bullájában meghatározta, hogy a jövőben a „jubileumokat” – (ebben a bullában olvasható elsőként ez a kifejezés) - 25 évenként kell megtartani, mivel a negyedszázad időszaka közelíti meg a legjobban egy emberi élet időtartamát. Azt is meghatározta, hogy a jubileumi ünnepi évet az előző év Karácsonyán kell megnyitni. IV. Szixtusz 1475-ös jubileumától kezdve valóban ezzel az időközzel tartották meg a jubileumi éveket, kettő kivételével: 1800-ban a napóleoni megszállás következményeként, 1850-ben pedig azért nem kerülhetett sor szentévre, mert az 1848-49-es népfelkelések, a pápai rendszer összeomlása miatt az akkor uralkodó IX. Pius a délolaszországi Gaeta-ba menekült és csak 1850. áprilisában tért vissza Rómába.
1475-ös szentév: IV. Szixtusz pápa megépítteti a Sixtus-kápolnát
Az 1475-ös jubileumra IV. Szixtusz pápasága idején került sor. 1472. március 26-án közzétett „Salvator Noster” k. bullájával megerősítette az elődje, II. Pál által meghirdetett szentévet. Francesco della Rovere, vagyis IV. Szixtusz, a „Renovatio Urbis” pápája a quattrocento művészetének egyik legnagyobb mecénása volt, Rómát nagy reneszánsz várossá alakította át. A jubileumi év alkalmából kezdeményezte a városszerkezet átszervezését, új utakat, templomokat építtetett. Nevéhez fűződik többek között a Tevere két partját összekötő „Ponte Sisto”, az első új kőhíd megvalósítása egy ókori római híd helyén. Nagyszabású építkezéseket indított el a vatikáni pápai palota területén is. Ezekben az években a pápa meghívására a kor legnagyobb művészei dolgoztak Rómában, közöttük Verrocchio, Signorelli, Ghirlandaio, Botticelli, Perugino, Pinturicchio. IV. Szixtusz uralkodása sok szempontból meghatározta Róma történelmét, a művészetek terén ránk hagyott gazdag örökségéből kiemelkedik a vatikáni bazilika mellett létrehozott pápai magánkápolna, a világhírű „Cappella Sistina” – vagyis az olasz reneszánsz legszebb példájaként számon tartott Sixtus-kápolna, amelynek építését a pápa az 1475-ös szentév alkalmából rendelte el.
