„Munkatársakból imaközösség” – interjú a gyulafehérvári érseki hivatal jubileumi zarándoklatáról

P. Vértesaljai László – Vatikán       

Szeretettel  köszöntöm a gyulafehérvári érsekség munkatársainak római zarándokcsoportját, élükön Kovács Szabolcs atyával, érseki titkárral. Először is, mit jelent ez a „munkatársi zarándoklat…”?

A zarándokunk célja mindenekelőtt a munkaközösségünk építése, összerázása. Nagy lehetőség ez számunkra, hogy ne csak társulatként, hanem közösségként legyünk itt az Örök Városban és hogy munkatársakkal és barátokkal együtt közösen imádkozzunk, mert a közös imádság mindig jobban meghallgatást nyer a Jóistennél, mint a személyes ima. Ez egy lehetőség számunkra, hogy itt Rómában együtt lehessünk és így jobban megéljük a szentévet, meglátogathatjuk a pápai bazilikákat, átmehetünk a szent kapukon. Mindez olyan lehetőség számunkra, ami összeköt, hogy egyre jobban szolgálhassuk a Jóistent és Egyházunkat.

Hogyan történt a munkatársak meghívása, kiválasztása?

Igazában Gergely érsek atyának volt az ötlete, hogy milyen jól enne, ha a szentévben mint munkaközösség elzarándokolhatnánk Rómába. Meg volt adva a lehetőség, hogy aki szeretne, az csatlakozzon hozzánk. Mindenki kapott meghívást, vagyis a gyulafehérvári érseki iroda, a kúria munkatársai. Összesen 37-en vagyunk, ebből 34-en eljöttünk.

Akkor szinte teljes az „osztálylétszám”! Hogy látja ezt egy művészettörténész, Hegedűs Enikő, az érsekség egyházművészeti referense?

Számunkra Rómába elzarándokolni egy nagy lehetőség és öröm. Voltak olyanok, akik először vannak Rómában, sőt először repültek, tehát egy nagy élmény önmagában, plusz még ez a szentév. Olyan helyeken járunk, ahol szinte kézzel foghatjuk a szentek nyomait, a jelenlétét és ez mindenképpen élmény mindannyiunk számára.                               

Rómába zarándokolni bármikor is mindig kegyelem, de most éppen egy szentévben élünk. Szabolcs atya, hogyan készültetek erre a jubileumi zarándokútra?

A szentév nem gyakori, ezért mi papok az érsekségen többször beszéltünk erről, hogy milyen fontos lenne, hogy a lelkünkben felélesszük azokat a zsidó és keresztény hagyományokat, melyeket elhanyagoltunk a hétköznapok során. Most akkor egészen más egy római zarándoklattal erre készülni. Próbálkoztunk, szervezkedtünk, hogy ez mindenkinek egy felejthetetlen élmény és lelki gyarapodás legyen. És akkor így közösen az érsek atyával és a püspök atyákkal megpróbáltuk, hogy minden a helyén legyen lelkileg, a szállással és a programokkal kapcsolatosan.

Érsek atya itt lenne velünk most egyébként és akkor őt magát kérdezném személyesen, de sajnos éppen ma reggelre lebetegedett, így tehát a rádión keresztül, kedves Érsek atya, jobbulást kívánunk Neked, hogy a Jóisten kegyelme a betegágyon is érintsen meg Téged.

Mik ennek a zarándokútnak a pillérei, Enikő?

Még annyival kiegészítem Szabolcs atya szavait, hogy az Érsek atya vezetett minket idáig, a program összeállításán túl ő volt az „idegenvezetőnk”, és így a négy nagy bazilika meglátogatása és a szent kapuikon való átlépés voltak a „pillérek”, de útközben is, amire lehetett, felhívta a figyelmünket és így valóban a szentek nyomában járhattunk. Ma voltunk a Szent Péter bazilika magyar kápolnájában, és a magyar szentek és boldogok közt különösen erős élmény volt számomra elmondani a boldoggá-avatási imát Márton Áronért és reméljük, hogy nemsokára ő is a boldogok közt lesz.          

Mit reméltek, mit vártok ettől a zarándokúttól, Szabolcs atya?

Szent Ignác mintájára különösebb elvárás nélkül jöttem, így szabadsággal élem meg azt, hogy „lepjen meg” a Jóisten mindnyájunkat és kinek-kinek adja meg azt a kegyelmet, hogy felfedezhesse saját személyes életében, hogy mit ajándékozott neki ez a zarándoklat.

Tehát az esemény nem annyira kívül történik, hanem bennünk és erre oda kell figyelnünk. Egy művészettörténésznek mit jelent Róma utcáin sétálni, ahol a történelem jelen lévő valóság minden egyes századból?

Róma mindig lenyűgöző és az fogalmazódott meg bennem, hogy tulajdonképpen mindaz, ami kétezer évvel ezelőtt megépült, aminek a romjait láthatjuk, illetve ahogy kiépülve a századok egymásra épültek, ugyanazt tapasztalhatjuk meg a „provinciában”, tehát itt Gyulafehérváron is, hiszen itt az érseki székhely a régi római falakra épült, itt is megvan ennek a lenyomata és valahogy egy-egy ilyen út ennek a kapcsolatnak lelki, művészeti és egyházi megerősödése.

Hogy szeretnétek meghosszabbítani otthon ezt a zarándokutat, mi lesz utána, hogyan adjátok tovább, Szabolcs atya?

Remélem, hogy fogunk egy napot arra szentelni a munkatársakkal, hogy kiértékeljük, kivel mi történt belül a zarándoklat során. Mert hiszen az ember néha telítődik és amikor hazaér egy zarándoklatról, akár egy kirándulásról, sok minden dolog azután éled fel újra benne. Milyen szép is lenne, hogy hazatérve majd tudnánk egy olyan napot tartani, amikor közösen leülünk és imádságban kiértékeljük egymás kölcsönös tapasztalatait. S mint hogy belül történik a zarándoklat, ki tudja  hogy a Jóisten kit s hogyan lepett meg a zarándoklat alatt és akkor be tudjuk tenni azt a közösbe .        

Sok további isteni meglepetést itt Rómában és sok örömet a kapott élmények otthoni átadásában!