TELJES - Az isztambuli Hagia Sophia-t használják a különböző vallások világának jelképeként
Somogyi Viktória – Vatikán
„A Szent Szófia a világ lenyűgöző szépségű helyeinek egyike, amely Istenről beszél nekünk és amelyet továbbra is a különböző vallási és kulturális univerzumokat összekötő szimbolika teljességében és ellentmondásosságában kellene hasznosítani.” Így fogalmazott az 51 éves Claudio Monge olasz domonkosrendi szerzetes, aki az isztambuli DoSt-I kultúraközi párbeszéd-központ vezetője. A török elnök a közelmúltban úgy döntött, hogy a bizánci nagy bazilikát ismét mecsetté alakítja. A szerzetes az ennek következtében kialakult helyzetet, vagyis az utóbbi hetek eseményeit a leegyszerűsítés és kategorizálás elkerülésével igyekezett értelmezni a hosszú interjúban. P. Monge végigjárta e híres istentiszteleti hely történetének főbb állomásait, amelyek kapcsolódnak a török hódítás előtti keresztények közötti megosztottság időszakához is.
A Szent Szófia bazilika rövid története
„Lehetetlenség röviden összefoglalni ennek a csodálatos épületnek a rendkívüli és hányattatott történetét” – kezdte interjúját az olasz domonkosrendi szerzetes. Jusztiniánusz császár szentelte fel 537-ben, de nem ez volt az első templom ezen a helyen. Az elsőt, amelyet Nagytemplomként is ismernek, Konstantin császár vagy talán fia, II. Konstantin építtette és 360-ban szentelték fel. Az épület bazilika alaprajzú volt és fatetőzettel látták el. A Logosznak szentelték és december 25-én ünnepelték. Ez lett az új székesegyház. 404-ben egy tűzvész elpusztította. II. Teodóziusz építtette a második templomot, amelyet Rufino építész tervezett. Szintén a bazilika alaprajzot követte és fatetőzet borította. 415. október 10-én szentelték fel, de porig égett a nikai lázadás idején, amely 532-ben tört ki Konstantinápolyban és majdnem Jusztiniánusz császár trónjának és életének elvesztésével járt. Ennek a második épületnek előkerült az árkádsora oszlopainak egy része, amelyek a jelenleginél alacsonyabban voltak és megmaradtak a bejárat tympanonjának hatalmas építészeti szobordarabjai is. A második bazilika elpusztulása után néhány nappal Jusztiniánusz császár elhatározta, hogy egy teljesen eltérő, új bazilikát építtet, ami elődjeihez képest nagyobb és magasztosabb.
A szépség mesterműve
Az építési műveleteket a matematikus tralleszi Anthemioszra és az építész milétoszi Iszidóroszra bízta. Prokopiusz bizánci történetíró követte az építés fázisait és megjegyzi, hogy a császár nagy érdeklődéssel és részvétellel követte a folyamatot és az értékes anyagok beszerzését. A templomot jelentős építészeti műnek tekintették már abban az időszakban is elsősorban csodálatos kupolája miatt, amely eredetileg 7 méterrel alacsonyabb volt a jelenleginél és ablakok gyűrűje övezte alapzatán, amelyek fénye azt a hatást keltette, mintha lebegne az ég felé. Caesareai Prokopiusz ír e fény misztikus hatásáról, amely úgy tűnik, mintha a bazilikából áradna és mintha semlegesítené a szerkezet szilárdságát és súlyát. Az épületet 537. december 27-én szentelte fel a császár és Ménász pátriárka. A templom a császári és elsősorban a koronázási szertartások helyévé vált. A Konstantinápolyt 553 és 557 között megrázó földrengések hatására a főkupola teljesen beomlott az 558-as földmozgás idején. Elpusztult az oltár, a cibórium és a szószék. A császár azonnal elrendelte a helyreállítását és az Ifjabb Izidórosz építőmesterre bízta a munkát, aki könnyebb anyagokat használt és megemelte a kupolát 6,25 méterrel, amellyel elérte a bazilika jelenlegi belső magasságát, vagyis az 55,6 métert. Az épület jelenlegi külsejét meghatározó építkezés 562-ben zárult le.
A trón és az oltár összekapcsolódott a kezdetektől fogva
A kupola alatt császárokat koronáztak meg és a hagyomány szerint a templom felszentelésének napján 537-ben Jusztiniánusz császár a csodálattól eltelve felkiáltott: „Salamon, legyőztelek!”. Egyes tudósok kétségbe vonják ezt az utalást Salamonra. Az viszont bizonyos, hogy egy ilyen bátor építészeti vállalkozás inkább a birodalmi presztízs megerősítésének logikáját tükrözte, mint az isteni nagyság és fenség tiszta és érdektelen kultuszát – jegyezte meg az olasz domonkosrendi szerzetes. Tehát vallás, hatalom, politika, presztízs mindig is elidegeníthetetlen dimenziói voltak a Szent Szófia történetének és nemcsak a közelmúltbeli események jellegét határozzák meg.
Egyházszakadás
A történelmi, politikai és vallási események összefonódása kapcsán P. Monge utalt arra, hogy a Szent Szófia bazilikában kezdődött el a keleti és a nyugati egyház közötti szakadás, amikor a pápa küldötte az oltárra helyezte Keruláriosz pátriárka kiközösítésének dokumentumát. A Hagia Sophiában felhangzó csodálatos ortodox liturgia vezetett el az orosz nép megtéréséhez.
Kereszteshadjárat
Az Isteni Bölcsesség bazilika később megismeri a nyugati kereszténység szörnyű és rövidéletű győzelmét az 1204-es IV. kereszteshadjárat idején. Az olasz domonkosrendi szerzetes nem részletezte az okait annak a történelmi eseménynek, amelynek során a Szent Sír felszabadítására indított katonai hadjárat céljai Konstantinápoly kifosztásához vezettek. Megállapította ugyanakkor, hogy a világtörténelem tágabb értelmezésében ez a történelmi esemény katasztrofális következményekkel járt elsősorban etikai és erkölcsi, de politikai szempontból is. Steven Runciman történész az emberiség ellen elkövetett egyik legnagyobb bűntettnek nevezte. Ugyanis nemcsak a történelem ezeréves időszaka alatt felhalmozott és megőrzött hatalmas mennyiségű kincsek pusztultak és tűntek el, hanem az akkor még nagy keresztény civilizációra is súlyos csapást mért, amely ettől kezdve sosem lesz az, ami korábban volt – fogalmazott P. Monge.
A bizánci császárság mindig is erős bástyája volt az európaiaknak
Politikai szempontból a bizánci császárság mindig is erős bástyája volt az európaiaknak a keleti népekkel szemben. Ennek meggyengítése a jövő számos problémájának előszelét jelentette. Másrészt, a latin birodalom megmutatta rövidéletű következetességét: Nyugat-Európa távol volt és nem igazán foglalkozott túlélésével. Ha Velence nem nyújtott volna határozott és alapvető támogatást Bizáncnak, valószínűleg még korábban elveszett volna.
A keresztények közötti megosztottságot még mélyebbé vált
A kereszténység szempontjából a mérleg jelentősen eltér. A pápaság számára az egyházszakadás traumatikus vége és az egyházak újra egyesítése sosem volt igazán valószerű. Konstantinápoly minden templomában, szentélyében, kolostorában nagy spirituális jelentőséggel bíró ereklyék voltak, amelyek a bizánci fővárost a vallásos zarándoklatok egyik fő úticéljává tették. Kétségtelen, hogy a hatalmas mennyiségű ereklyék ellopása, az egyházi épületek kifosztása és általánosságban a keresztesek kegyetlensége kitörölhetetlen emlék volt, amely a keresztények közötti megosztottságot még mélyebbé, teljesebbé és véglegessé tették – állapította meg P. Claudio Monge domonkos szerzetes, aki hosszú évek óta Isztambulban él.
Az egyházak újra egyesítése
1452. december 12-én Izidór bíboros, konstantinápolyi latin pátriárka jelenlétében, aki az alkalomra tért vissza Rómából, a teljesen legyengült Bizánc alkalmat kínált az egyház egyesítésének megvalósítására egy liturgia keretében, amely formálisan megpecsételte az 1054-ben megkezdődött keleti egyházszakadás lezárulását. Ez az egység azonban a keleti egyház alárendelésének mozzanataként értelmezhető. Ennek a kiengesztelődésnek a következménye lett volna a törökök elleni kereszteshadjárat katonai támogatása, akik hetek óta a várost ostromolták. Ez a segítség azonban sosem érkezett meg. Az ortodox egyházi hierarchia egyébként is elutasította az alárendelésének ötletét olyannyira, hogy az iszlám arab behatolást kisebb rosszként értékelte és biztatóbb és kulturálisan is kevésbé idegen alternatívának találta. A XII. század végén élt Szíriai Mihály, jakobita szerzetes tanúságtétele kiváló és nem egyedülálló példa erre a felfogásra. Ő teljes szívvel üdvözölte a keleti keresztények megszabadítására délről érkező Izmael fiait.
II. Mohamed szultán szerint az ottománok a bizánci örökség valódi tovább vivői és fenntartói
1453. május 29-én II. Mohamed szultán győzedelmesen bevonul a Szent Szófia székesegyházba, hogy ezzel szentesítse a város teljes hatalmába kerítését, amelynek a bazilika jelentette a szívét. Végülis a szultán képviseli a hatalom cezaropapista kezelésének iszlám megfelelőjét, vagyis egy olyan uralmi rendet, ahol a legfőbb világi és egyházi hatalom egy személyben egyesül, amely évszázadokig jellemezte előtte a bizánci birodalmat. A III. század végén Cesareai Euszébiosz történetíró a konstantini birodalomra alkalmazta az emberiség gondviselésszerű fejlődésének gondolatát, amelyben a római béke által biztosított politikai egység szükséges feltétele volt annak, hogy az akkor ismert világ vallási egységét építeni lehessen. II. Mohamed szultán szerint az ottománok a bizánci örökség valódi tovább vivői és fenntar egyetemes szemléletű értelmezés tói, egyetemes és kultúraközi igénnyel.
A hatalom egyetemes szemléletű értelmezése
Ez a hatalom nacionalista és szuverenista értelmezésével gyökeresen ellentétes, egyetemes szemléletű értelmezés – állapította meg az olasz domonkosrendi szerzetes. Ilyen értelemben Törökországban is különböző oldalról nagy port vert fel és sokan támadták a Szent Szófia iszlám istentiszteleti helyként való újra megnyitása ünnepségének erőltetett jelképességét: a július 24-i eseményen a vallásügyi miniszter beszédének retorikai elemeit, a balkézben levő kardot, amely az ottomán hódítás hagyományának megfelelően a béke jele, a szószék felett levő kardot és a Korán nyitó szúrájának, fejezetének (Fatiha) és az al-Baqara szúra (bőséget ígér mindazoknak, akik követik az Úr útját) első öt versének eléneklését, amelyet személyesen az államfő kezdett el.
A Szent Szófia hatással volt az iszlám művészetre és építészetre
A hódító II. Mohamed szultánt annyira elkápráztatta a Hagia Sophia épületének pompája, hogy a források szerint megütött egy fanatizmustól elvakult katonát, aki megrongálta a márványpadlót. A hely ikonográfiai szempontból összeférhetetlen az iszlám imahely elvárásaival, amely nem engedi meg a képek jelenlétét. Ez mégsem csökkenthette ennek a művészeti remekműnek a rendkívüli esztétikai vonzerejét. Ez a vonzerő építészeti szempontból hatott az ottomán építészekre, kezdve a nagy Sinantól, aki Szulejmán mecsetét építette, tanítványáig Sedefkar Mehmed Ağa-ig, aki a csodálatos Kék mecset építését gondozta. Tehát a bazilika, amely a bizánci birodalom kulturális központja volt, továbbra is megtartotta ezt az értékes szerepét az Ottomán birodalom idején. A szultánok mindig is figyelmet szenteltek az épületnek, amely ellenállt az évszázadoknak, hiszen már a keresztény időszakban megismerte a képektől megfosztott használati formát a VII.-VIII. századi képrombolások idején. Éppen ennek az építészeti modell jellegének köszönhetően, amely ellenállt az évszázadoknak és túlélt kultúrákat és vallásokat, a Szent Szófiát az UNESCO a világörökség részének ismerte el. 2002-től a Budapesti nyilatkozattól kezdve, amit Törökország is aláírt, reményét fejezte ki, hogy tiszteletben tartják a megfogalmazott irányelveket a megőrzés, a fenntarthatóság és a fejlődés közötti tisztességes egyensúly, valamint az egyetemes javak jobb védelme érdekében.
Atatürk 1934-ben a mecsetté alakított bazilikát múzeummá tette
Mustafa Kemal Atatürk, a nagyon pragmatikus politikus ráérzett a vallási követelések nagyon veszélyes mivoltára, ami a nagyon összetett és vitatott történelem öröksége. Atatürk döntése, hogy a Hagia Sophiát múzeummá alakítja az egyedüli módja nemcsak annak, hogy megőrizze rendkívüli építészeti és művészeti jellegét, de jelképes értékét és annak az összetett és egymásra rétegződő múlt kézzelfogható emlékét, amit ebben az interjúban igyekeztünk áttekinteni – fogalmazott P. Monge. Természetesen sok keresztény és muzulmán hívő nem így gondolja. Szerintem bármely kultúra vagy vallás számára lealacsonyító azzal azonosítani a történelmi érettséget illetve egy kinyilatkoztatás vagy megvallott hit erejét, hogy mennyi zászlót vagy monopolizált helyet és jelképet tud elhelyezni egy földrajzi térképen a másik kizárásával – nyomatékosította az Isztambulban élő olasz domonkosrendi szerzetes.
Az iszlám világban is erős reakciókat váltott ki a Szent Szófia mecsetté nyilvánítása
Az iszlám világban is erős reakciókat váltott ki a Szent Szófia mecsetté nyilvánítása közel száz év után. E reakciók kapcsán P. Monge elmondta: Globálisan az iszlám világban is ugyanolyan sok negatív visszhangot kapott, mint Nyugaton. Az arab iszlám világ nagy részében az „új ottomán” álmok történelmi gyanút ébresztenek. Kairótól Riadig teológiailag is elítélő nyilatkozatok születnek arról, hogy az iszlám újra kisajátítsa az eredetileg a Könyv vallásaihoz tartozó hívek istentiszteleti helyeit, mert megsérti azok szentségét. Az iszlám prófétája mindig is azok tiszteletben tartására hívott.
A kereszténység megsértése
Nyugaton a kereszténység meggyalázásaként értékelték Erdogan döntését. P. Monge szerint a nyugatiak nagy része, akik a kereszténység arcul ütéséről beszéltek, a gyakran teljesen ismeretlen keresztények közötti szembenállások, szenvedések és sebek történetének figyelembe vétele nélkül értékelték. A történelemnek létezik egy ideológiai értelmezése, amely nemcsak a győztesek olvasata, hanem amelybe egyre gyakrabban beleesnek a legyőzöttek vagy a kisebbségben levők, amikor a vallási hovatartozásukból reakciós identitási elemet alkotnak, és istentiszteleti helyeik illetve történelmi műemlékeik védelmét a múlt nosztalgikus megőrzésének részévé változtatják.
A történelem élő kövei vagyunk
Hívőként függetlenül vallási hovatartozásunktól lázadnunk kellene a tendencia láttán, ami az istentiszteleti emlékművek és helyek puszta őreivé akar alakítani bennünket. Ehelyett meg kell védjük státuszunkat, mint az élő hit tanúságtevői, ami nemcsak egy múltbeli történet öröksége, hanem kérdéseket vet fel a jelenben és a történelem élő köveivé tesz bennünket, amelyeket nem lehet elrabolni és egyszerű földi célok szolgálatába állítani.
Több mint 560 éve a keresztények nem tartanak szertartásokat e bizánci remekmű falai között
Erdogan török elnök néhány hónappal ezelőtt emlékeztetett arra, hogy a muzulmánoknak Isztambulban több mint 3500 mecsetjük van, ahol imádkozhatnak és ezek között van néhány, amely a legnagyobb iszlám istentiszteleti helyek közé tartozik a világon és amely mindig rivalizált méretében és szépségében az iszlám szent városainak híres kultikus helyeivel. Ugyanakkor tiszteletben tartva a Szent Szófia iszlám istentiszteleti hellyé tételét erősen ellenző reakciókat elsősorban az ortodox, különösen is a görög-ortodox világban, nem feledkezhetünk meg arról, hogy több mint 560 éve a keresztények nem tartanak szertartásokat e bizánci remekmű falai között – emlékeztetett P. Monge, a hosszú ideje Isztambulban élő olasz domonkosrendi szerzetes.
A Hagia Sophia jövője
Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha egy istentiszteleti helyet múzeummá alakítanak, akkor megsértik annak lényegét. Ezzel kapcsolatban a szerzetes rámutatott, hogy művészeti remekművek ezrei, amelyek istentiszteleti helyek maradnak, nem szükségszerűen a legalkalmasabbak az elmélyült imára. Mindenesetre nem szabad alulértékelnünk a Szépség jelentőségét, mert a szépség Isten egyik neve és ezt vallják a keresztények és a muzulmánok is. A szépség megtapasztalása nem pusztán egy egyszerű elképzelés, hanem előkészület a lelki találkozásra: azt érezzük általa, hogy a dolgokban van „valami több”, és hogy ez egy nyílás, amelyen keresztül betekinthetünk a titokba, a végtelenbe. Őszintén szólva sosem tűnt reális elképzelésnek a Hagia Sophia vallásközi használata – jegyezte meg P. Monge. Személyes tapasztalatom alapján erősen kétségbe vonom, hogy megteremtődtek a feltételei a szent helyek akár ökumenikus használatának is: alaposabb képzésre lenne szükség az adott szertartások sajátosságait illetően, hogy megtanuljuk a másik érzékenységének tiszteletteljes figyelembevételét. Ezáltal a szent helyeken való osztozás nem válna azok egyre nagyobb elfoglalásává, amellyel együtt növekedik az a belső kényszer, hogy elérjék azok teljes kihasználását. Ugyanakkor szilárdan hiszek azoknak a helyeknek a fontosságában, amelyek „felemelik” az embert a Transzcendens misztériumába, amely összehoz és nem szétválaszt! – nyomatékosította az olasz domonkosrendi szerzetes. A Hagia Sophia a világ lenyűgöző szépségű helyeinek egyike, amely nagy erővel közvetíti nekünk Istent és amely továbbra is fontos lenne, hogy teljességében használható legyen, még szimbolikájának ellentmondásosságában is, amely különböző vallási és kulturális univerzumokat egyesít. Ezáltal ugyanis ez a műemlék a szépség ékszerdoboza, és a gazdagító sokszínűség iskolája – állapította meg P. Monge.
A keresztény és az iszlám közötti párbeszédre mért halálos csapás
Vannak, akik úgy értékelik, hogy a Hagia Sophia mecsetté alakítása a keresztény és az iszlám közötti párbeszédre mért halálos csapás. Mások pedig úgy látják, hogy a török kormány döntése nyíltan megtagadja a 2019-ben Ferenc pápa és az Al-Azhar főimámja által aláírt Abu Dhabi nyilatkozatot. Tiszteletben tartom, de nem osztom ezeket az ítéleteket – hangsúlyozta az Isztambulban élő olasz szerzetes. Éppen ellenkezőleg, véleménye szerint a feszültség e kétségbe vonhatatlan új pillanata, a párbeszéd látszólagos megtorpanása megerősíti azt a tényt, amire az Emberi Testvériség dokumentuma is emlékeztet. Ez pedig nem más, mint hogy az emberi testvériség nem lehetséges a testvéri találkozás nélkül, ami pedig nem lehetséges nevelés és kölcsönös megismerés, egymás történelmének megismerése nélkül. Abu Dhabi-ban meghatározó előrelépés történt, amikor a befogadó állampolgárságról és a sokszínűség tiszteletben tartásáról beszéltek, amely a bölcs isteni akarat kifejeződése és társadalmaink gazdagságának lehetősége. Az évszázados művészeti remekművek meghatározó helyei annak, hogy elbeszéljük saját történelmünket párbeszédben azzal, ahogy mások elbeszélik a maguk történelmét. Természetesen ehhez az elbeszélési módhoz megfelelő nyelvezetre van szükség, amely gyakran még megteremtésre vár. Analogikus és nem félreérthető új szavak és megérthető tapasztalatok fáradságos kutatásáról van tehát itt szó. A hit szempontjából tudatára ébredünk, hogy a hit tartalmakhoz csak tételeken és közvetítő kifejezések használatával férhetünk hozzá, amelyek természetükből fakadóan elégtelenek és nem tökéletesek. Az emberi lélek szegénysége kézzel fogható, de a hit tartalma nem az. A teologizálás úgy valósul meg, ha lemondunk a tárgy megszabásának igényéről és engedjük, hogy a másik jelenléte vessen fel kérdéseket, legyen az keresztény vagy más, hívő vagy nem hívő – fogalmazott P. Monge.
Reakciók az elmúlt hetek történéseire
Az olasz domonkosrendi szerzetes hosszú ideje él Isztambulban. Az elmúlt hetek történéseire vonatkozó reakciók kapcsán egyet emelt ki az interjúban. Egy török muzulmán barátja levelet írt neki, amelyben nagy szomorúságának adott hangot amiatt, hogy a Hagia Sophia kihasználását drámai módon korlátozzák. Ugyanis tanulmányozva ennek a remekműnek az összetett és sokrétegű történelmét, éppen a párbeszéd fontosságát ismerte fel általa. Válaszul ismerősét arra buzdította az olasz szerzetes, hogy őrizze meg ezt a felismert kincset, továbbra is ápolva a vallásközi kapcsolatait húsvér emberekkel, mert a párbeszéd ezután is a találkozás által válik lehetségessé – zárta interjúját P. Claudio Monge domonkos szerzetes, aki hosszú évek óta él a török nagyvárosban, ahol egy vallás- és kultúraközi központ vezetője.
