Magyarország szeretettel fogadta a Szentatyát  Magyarország szeretettel fogadta a Szentatyát   (AFP or licensors)

Hálaadó Magyar Nemzeti Zarándoklat a tavaly április végi pápalátogatás kegyelméért

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2023. április 28-a és 30-a között tett Ferenc pápa apostoli látogatást Magyarországon. A Szentatya látogatásának egyik különlegessége az a tény, hogy Ferenc pápa két évvel korábban Budapesten, a 2021. szeptember 12-én a Hősök terén tartott ünnepi szentmisével lezárta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, melyet szeptember 5-e és 12-e között tartottak.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Ferenc pápa akkor megígérte, hogy szándéka szerint szeretni visszatérni Magyarországra, de immár egy, külön az országnak szóló apostoli látogatás keretében. Az ígéretből valóság lett tavaly április végén, amely látogatásra ő maga sokszor utalt és mindig nagy szeretettel és hálával gondolt vissza az együtt töltött napokra és a számára oly megtisztelő örömteli látogatásra. Ennek múlt hét szombatján is jelét adta, amikor kihallgatáson fogadta a Vatikáni Apostoli Palotában a fennállása 70. évfordulóját ünneplő Pápai Történettudományi Bizottság 35 tagját, köztük Molnár Antal történészt, a budapesti Történettudományi Intézet igazgatóját. Az audiencia végén, amikor a bizottság tagjait személyesen bemutatták a pápának, Molnár Antal magyar történész nevének hallatára két kézzel megszorította a professzor kezét, aki megköszönte neki a tavalyi budapesti látogatást. Ez a mozzanat kimaradt a Molnár Antallal készített interjúból, de amit ő még a búcsúzásunkkor a rádió portáján elmesélt: „A Szentatya örömteli arccal fogadta a szavaimat, majd hozzátette, hogy ő is köszöni a szíves vendéglátást” – bizonyára már annak a tudatában, hogy e hét csütörtökén most ő fogadja egykori vendéglátóit.

Magyar zarándokok a nagyvilágból

A római Magyar Nemzeti Zarándoklatot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szervezte és hirdette meg hónapokkal ezelőtt, amire szeretettel várták a magyar hívek jelentkezését. A zarándokok zöme az anyaországból érkezik, de Erdély, a Partium, Felvidék és Délvidék magyar katolikusai is képviseltetik magukat, sőt még a prágai magyar katolikus közösség egy csoportja is jelen lesz a római eseményeken, melynek programja a következő.

Április 23-án kedden délután négy órakor nyitó szentmise a Lateráni Szent János bazilikában

Április 23-án kedden délután négy órakor a pápa római székesegyházában, a lateráni Szent János bazilikában tartják a nyitó szentmisét, melynek főcelebránsa Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, természetesen a budapesti házigazda, Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek és szinte egész püspöki konferencia tagjai jelenlétében. A magyar katolikus papságot mintegy 80 pap képviseli, akik többnyire saját plébániai csoportjaik kíséretében érkeztek. Az első helyszín, a lateráni bazilika azért is beszédes a magyar közösség  számára, hiszen Szent István királyunk ország-alapítása  idején követe ide érkezett, az akkor itt székelő II. Szilveszter pápához és aminek gyönyörű emléke márványdomborművel és ékes felirattal mind a mai napig látható a lateráni bazilika jobboldali mellékhajójában.

Szerdán, április 24-én 9 órakor szentmise a falakon kívüli Szent Pál bazilikában

Szerdán, április 24-én 9 órakor találkozik a Magyar Nemzeti Zarándoklat a falakon kívüli Szent Pál bazilikában, ahol Udvardy György, veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökhelyettese mutat be szentmisét a Népek Apostolának szentelt templomban. Ezt a bazilikát, jóllehet 1823-ban leégett, eredeti formájában építették újjá, így a tágterű, öthajós templom hűen felidézi az ősi római bazilikák hangulatát és lelkiségét is.

A nemzeti zarándoklat csúcseseménye április 25-én a pápai kihallgatás és a vatikáni szentmise  

A nemzeti zarándoklat csúcseseménye április 25-én csütörtökön a reggeli és délelőtti program a Vatikánban. A Szentatya reggel nyolc órakor magánkihallgatáson fogadja Sulyok Tamás köztársasági elnököt, aki ezt követően Pietro Parolin bíboros-államtitkárral és  Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán államközi és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős titkárával folytat tárgyalásokat.

Az 1200 magyar zarándokkal, köztük a papokkal és a püspökökkel Ferenc pápa a VI. Pál aulában találkozik reggel kilenc órakor, ahol a köszöntése után beszéddel fordul hozzájuk. A pápai kihallgatást követően a magyar zarándokok átvonulnak a szomszédos vatikáni Szent Péter bazilikába, ahol terv szerint 11 órakor Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét, püspöktársai koncelebrációjával. Ezzel az ünnepi szentmisével ér véget a hálaadó magyar nemzeti zarándoklat.

A megkülönböztető jel egy fehér sál

A szervezők előre gondoskodtak egy megkülönböztető jelről, mely egyúttal a szentmisékre való bejutásra is feljogosít, ez pedig egy fehér sál, aminek felirata a „Krisztus a mi reményünk” mottóval visszautal a tavalyi budapesti pápalátogatásra, annak logójával együtt, ami a Lánchídra, Krisztus keresztjére és az Eucharisztiára emlékeztet. A fehér sál másik sarkában a felirat: Nemzeti Zarándoklat 2024. április 23-25.

A három nap fő eseményein kívül a magyar zarándokok kisebb csoportokban felkeresik a Santa Maria Maggiore bazilikát, mert a három másik szentmise templomaival együtt ezek adják azt a négy pápai bazilikát, melynek imádságos lelkületű meglátogatása a római zarándokok ősidők óta kötelező programja. Kedves Hallgatóink, kérjük, hogy imádsággal kísérjék a római nemzeti zarándoklat eseményeit. Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!

                                                             

23 április 2024, 12:54