Don Andrea Santoro, sacerdote della diocesi di Roma e missionario in Turchia Don Andrea Santoro, sacerdote della diocesi di Roma e missionario in Turchia 

Szárba szökkent a 14 éve mártírrá lett Santoro atya vére: a vértanúk vére magvetés

Santoro atya szokása szerint bement a templomba és leült a tabernákulum Jézusa elé. Elővette olasz breviáriumát és segítségül hívta az Úr nevét. A fiatal török katolikus sekrestyés egy darabig mellette maradt, majd visszatért a sekrestyébe. Hátul lassan nyílt az ajtó és besurrant három török fiatal. Santoro atya rosszat sejtett, de megszokta már a veszélyt, így még buzgóbban imádkozott. A léptek mögötte álltak meg, az atya fémes kattanást hallott, majd egy hang belekiáltott a templom csendjébe: Allah akbar! Lövés dördült. Háromszor.

P. Vértesaljai László SJ jegyzete – Vatikán                      

Holttestét olasz katonai repülőgép vitte Róma Ciampino repülőterére. Az egész ország, de főként a főváros gyászolta don Andreát, az Urbs papját. XVI. Benedek pápa helynöke, Camillo Ruini bíboros fogadta a koporsót és kísérte egyenesen a lateráni Szent János bazilikába, ahol a gyászmise során lélekben úgy temették el don Andrea Santorót, mint az első három század vértanú keresztényeit a katakombákban. Mint egy vértanút, aki hite miatt halt meg. Azt tette, ami a hivatása. A római egyház adta „hétbéli ajándékba” a Törökországban szórványban élő római katolikus keresztények szolgálatára. Ennek a hivatásnak magasztos neve: „apostolus donum fidei”.

Szent II. János Pál pápa áldásával indult útnak

A Nagy Jubileum során, 2000. június 11-én Szent II. János Pál pápa áldásával indult útnak az akkor éppen 55 éves Andrea atya. Ereje teljében, megannyi emberi tapasztalattal. Nápoly és Róma között, nagy ciszterci és bencés monostorok közelében, a Lazio-béli Priverno kisvárosában született. Apja kőműves, anyja háztartásbeli, hárman vannak testvérek. Fiatalon szemináriumba lép, majd fürge eszével hamar a Pápai Lateráni Egyetemre kerül. 1970-ben szentelik pappá és azonnal megkezdi római papi szolgálatát, a nagyváros peremkerületeiben. Belső sugallatra az „Arab tanulmányok és iszlamisztika” Pápai Intézetébe iratkozik, ahol diplomát szerez. 1980-ban fél évre a Közel-Keletre utazik, ahol közelebb kerül nemcsak a Biblia és a bibliai helyek világához, hanem magához az emberhez, az ember drámájához és magasztos küldetéséhez. Lelkiségben ekkor lesz elkötelezett tisztelője és követője az immár Boldog Charles de Foucauld atyának, aki sorsa később a sajátjában is megtestesül.

A sokadik szóra-jelre végül megérzi: a Kelet hívja őt

Rómába visszatérve a város keleti részén, az ősi Tiburtina úti peremkerületben Názáreti Jézus névvel – ez sem véletlen! – új plébániát alapít. A Nevet persze hozza magával Názáretből. A templom mellé Ábrahámról nevezett remeteséget épít és hittantermeket. Tizenkét évig szolgál itt, amikor a Szentföld ismét megszólítja s az Apostolok nyomába indul: a mai Törökország, Szíria, Libanon útjait járja, ahol korábban az Apostolok haladtak. 1994-ben új plébániát kap Róma környékén, Tusculanumban. Ez idő tájt találkozik Franceschini érsekkel, Anatólia apostoli vikáriusával. A sokadik szóra-jelre végül megérzi: a Kelet hívja őt és 2000-ben, püspökétől, Szent II. János Pál pápától megkapja az engedélyt a rendkívüli misszióra. A római egyház küldi hitbéli ajándékként az evangélium hirdetésére a törökországi szórványkatolikusok szolgálatára. Szeptember 11-én érkezik a szír-török határmenti Sanliurfa városába, melynek ősi neve Edessza, mely egyike volt a kereszténység bástyáinak és ahol hajdanában a torinói lepellel egyező, híres Mandyílion Krisztus arcot őrizték.

Santoro atya török nyelvű Szentírása
Santoro atya török nyelvű Szentírása

Az „Ablak Közép-Keletre” társaság lelki támasz és spirituális alap a küldetéshez

Ám mielőtt még Napkeletre indulna, megalapítja az „Ablak Közép-Keletre” társaságot, mely valójában egy imaközösség, amivel lelki támaszt és spirituális alapot teremt küldetése és a távoli keresztény testvérei támogatására. Sanliurfa-Edessza városában szerény lakásban él, majd a közelben kibérel egy házat, amit „Ábrahám háza” névre keresztel. Itt fogadja a zarándokokat és segíti őket szállással, étellel és főként lelki szavakkal. Innét „jár át” az 500-600 km-re fekvő trapezunti hívekhez, ahol évek nincs már pap. Végül odaköltözik 2003-ban és azonnal hozzáfog a templom és az üresen álló kapucinus kolostor restaurálásához. Ezt azonban nem mindenki nézi jó szemmel a helyi muszlim török lakosok közül. Fiatalok egy csoportja újból és újból szeméttel, hulladékkal dobálja meg az épülő templomot és kolostort, sőt egyre nyíltabban fenyegetik meg don Andreát, aki pedig tiszteli és becsüli kultúrájukat és vallásukat. Elakadnak az építési engedélyek is, a történelmi emlékhelynek számító templom együttest, még a kerítést sem renoválhatja, mert a hatóság is fellép ellene. Azt sem nézik jó szemmel, hogy segíti és támogatja a különféle felekezetű keleti keresztényeket, köztük a jogfosztott és prostitúcióra kényszerített örmény ortodox lányokat.

Törökországban olaszt öl, mert Dániában…

Így érkezik el 2006 február ötödike, amikor a templomajtót az a három fiatal török kinyitotta. A helyszínre siető rendőrök elfogták a fiatalokat, akik közül a gyilkos azzal védekezett, hogy – miként a rádióban hallotta – Dániában Mohamed prófétát gyalázó könyvet adtak ki. Ezért megölte Törökországban Andrea Santoro olaszországi római katolikus papot, aki beszélte a nyelvüket és szerette őket. Ahogy egykor Charles de Foucauld atya az észak-afrikai tuareg lakosokat, akik közül egy arra kószáló lelőtte az éppen imádkozó keresztény marabut, ahogy őt remetének hívták.

Történelmi környezet  

2006-ot írtak a Földközi-tenger délkeleti partvidékének egyik városkájában, ahol kétezer éve még apostolutódok jártak Krisztus hírével. Előtte pedig a mitológiai argoszi hajósok, az argonauták húztak errefelé az aranygyapjú után kutatva. Az ősi Trapezunt ma Törökország része, de élnek még itt keresztények, páran még római katolikus felekezetűek is. A város nevezetes szülötte Nagy Szulejmán szultán, aki Szigetvár ostrománál hunyt el. Ma Trapezunt-Trabzon magyar testvérvárosa Szigetvár.   

Emléke elevenen él ma is
Emléke elevenen él ma is

Az imatársulat szíriai menekült keresztényeket fogadott be  

2006-ban Andrea atya halála óriási és osztatlan részvétet váltott ki az olasz társadalomban. Róma egyházmegyéje azóta megkezdte a szentéletű Santoro atya boldoggá avatási eljárását. A vértanú atya alapította „Ablak Közép-Keletre” társaság ablaka tárva-nyitva áll, vagyis él és virul. A mű, a kezdeményezés él, nem is kötődik csak Andrea atya személyéhez, hanem valódi imalánc, imahíd Anatólia és Róma között. A kicsi kezdeményezés egészen kinőtte magát és most már országos szinten szolgálja az Itália és Törökország közötti sokrétű kapcsolatok építését. Nem sokkal halála előtt Andrea atya létrehozta a római térség, vagyis Lazio tartomány és a Földközi-tenger partján fekvő, Nagy Sándor alapította Alexandretta-Iskenderun város közötti testvérkapcsolatot, mely vallás- és kultúraközi kutatómunkával szolgálja a jobb együttélést.

Szárba szökkent magvetés

Február 2-án, a vértanúság napjának 14. évfordulóján Santoro atya két leánytestvére, Imelda és Maddalena is részt azon a szentmisén, melyet Paolo Bizzeti jeszuita érsek, Anatólia apostoli helynöke mutatott be hálából Santoro atya tanúságtételéért Sanliurfa Szűz Mária templomában. Az „Ablak Közép-Keletre” római imatársulatnak ajtaja is van, sőt az ajtót falak veszik körül. A falak között szíriai keresztény menekültek laknak. Igaza van Tertullianusnak: a vértanúk vére magvetés. Szárba szökken, ahogy azt nekünk a názáreti Mester tanította.         

P. Vértesaljai László jegyzete Santoro atya tanúságtételéről
08 február 2020, 18:51