Gyertyaszentelő Boldogasszony napja a Találkozás ünnepe – a Megszentelt Élet napjára
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének hivatalos liturgikus neve: Urunk bemutatása, Presentatio Domini. Ez az elnevezés pontosan megjelöli az evangéliumi eseményt, amiről Szent Lukács tudósít: „Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia” (Lk 2,22). December 25-e után a negyvenedik nap február másodika, amit a negyedik század végén szinte egyszerre kezdtek el ünnepelni Jeruzsálemben és Rómában, ahogy arról Egeria hispániai zarándoknő tudósít: „Itt az Urunk megjelenése (Karácsony) után való negyvenedik napot valóban nagy tiszteséggel ülik meg, mert ezen a napon a Feltámadás templomába vonulnak körmenetben igen nagy örvendezéssel, mintha Húsvét volna”.
Egeria megjegyzése – „mintha Húsvét volna” – összekapcsolja a kezdetek ünnepét a Feltámadás eredeti, mindent megalapozó eseményével. S ha a beteljesedés, a Feltámadás fényünnep – Húsvét hajnala, felkelő nap, fehérruhás angyal és maga a Feltámadott – akkor a Kezdet is fényünnep, ahogy maga Simeon búcsúéneke mondja: „Lumen ad revelationem gentium, Világosság a népek megvilágosítására”. A magyar gyertyaszentelő elnevezés is erre utal, a Candelaria-Candelora latin-olasz név alapján, hiszen a candela gyertyát jelent.
Máriát a mózesi törvény indítja útra, születése után a negyvenedik napon a Kisdedet a szülők a Templomba viszik, hogy mint elsőszülöttet kiváltsák. Az idős Simeon és Anna személyében ekkor találkozik az emberiség Krisztussal, aki először vonul be Atyja házába. Ehhez a kiváltási szertartáshoz kapcsolódik a megtisztulás mozzanata, hiszen Mária ezen a napon végezte el a másik mózesi előírást: hét plusz 33 napig tartó tisztulásig otthon maradt, majd felvitte a Templomba áldozati állatként a két galambfiát. Ez a két ószövetségi liturgikus esemény – a kiváltás és a tisztulás – egy napon történt az evangélium tanúsága szerint.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének eredeti liturgikus neve Szent Találkozás, görögül Hüpapanté, latinul Occursus. A 12. századból való Pray-kódexünk is így hozza, Occursus-találkozás ünnepe. A gyermek-kiváltó és asszonyt-megtisztító szertartás is valójában találkozás: az ember felsiet a maga hétköznapi világából Isten szent lakhelyére, a Templomba.
Ott történik meg a találkozás az Isten és az ember között. Sajátos jellegű ez az esemény Szűz Mária gyermekében, aki az Istennek Fia. Benne már megtörtént és maradandó eseménnyé lett az isteni és emberi találkozása az Angyali üdvözletkor: elsőszülött gyermekként, mint valóságos ember kerül Isten színe elé, ugyanakkor Isten Fiaként, mint valóságos Isten már eleve otthon van Atyja házában. Még kisded, infans – a szó éppen azt jelenti, hogy beszélni-szólni nem tudó –, de tizenkétévesen, amint erre lehetősége lesz, azonnal szóvá teszi, mégpedig ugyanazon lukácsi evangéliumszerkesztés jegyében: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,50).
Ez a találkozás a Krisztusnak elébemenés, a már említett Hüpapanté, Occursus. Valójában minden szentmisében megismétlődik, amikor az Úr elejébe járulunk, ezért is fontos már maga a processzió, a templomba vonulás mozzanata, ünnepi ruhában, ünnepi szívvel, tisztára felsöpört utcán, ahogy a keresztény világ évszázadokon át köszöntötte az Urát. Én ebben nőttem fel, vasárnap nekem már a szombat este is, amikor elgereblyéztük az utat, az Úrnak! Hogy tisztán mehessünk az Úr házába…!
Most ehhez a vonuláshoz a gyertyafény, a világosság képe is társul. Rómában a Tiberisen túli ősi Trastevere negyed Szűz Mária bazilikájának homlokzata máig erről beszél: Isten népének a vonulásáról, amit tíz szűz, Istennek szentelt személy képvisel. Az eredeti mozaikon mind a tíz égő mécsest tartott a kezében és így vonult középre, az Isten Anyja ölében ülő Jézushoz, aki majd később elmondja magáról: „Ego sum lux mundi, Én vagyok a világ Világossága” (Jn 8,12). De ugyanő azt is mondja nekünk a hegyi beszédben: „Ti vagyok a világ Világossága” (Mt ,14), feltéve, ha őt Magát, a Világosságot hordozzuk.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének liturgiája is ebben látja a lényegi mozzanatot: „Suscepimus misericordiam tuam incarnatam in medio templi…, Templomodban ölbe vettük megtestesült Irgalmasságod, miként Simeon ölbe vette őt”. Ebben a szent találkozásban benne van a találkozás a Krisztussal, mely a templomban, az Eucharisztiában és a felebarát-testvérben van jelen.
Ezt a mélységes gondolatot érezte meg 25 évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa, amikor megalapította az Istennek szentelt élet napját: „Az Istennek szentelt élet napja, melyet február 2-án tartunk, az egész egyházat szeretné segíteni, hogy mind jobban értékelje a Krisztus követését az evangéliumi tanácsok gyakorlásával vállaló személyek tanúságtételét, és egyidejűleg alkalmat kínál az Istennek szentelt személyeknek, hogy megújítsák szándékaikat és felélesszék érzéseiket, melyek őket az Úr iránti odaadottságukra vezérlik” (Üzenet az Istennek szentelt élet világnapjának alapítására, 1997. január 6. Vízkereszt).
