Anyanyelven átélt istenkapcsolat élteti a külhoni magyarokat – Interjú Németh Norberttel

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Tavaly nyár óta új főlelkésze van az olaszországi magyaroknak Németh Norbert főlelkész személyében. Meglepetésként ért a kinevezés?

Teljesen meglepetés volt számomra, ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a Pápai Intézetnek a mindenkori rektora egy régi hagyomány szerint a római magyar közösségnek volt a lelkipásztora. Ez a hagyomány az 1990-es évek végén megszakadt és most tulajdonképpen a püspöki konferencia a régi hagyományhoz tért vissza, hogy a Pápai Magyar Intézet rektorát bízta meg azzal, hogy a római magyar közösség lelkipásztora legyen. Így kaptam a Vikariátustól, a Római Helynökségtől a felkérést illetve a kinevezést, hogy a római magyar közösség pásztora legyek, illetve, hogy koordináljam az Olaszországban élő magyar közösségeket.

Kikre számíthatsz ebben a munkában, mert Palermótól Triesztig – hála Istennek – sok magyar közösség van és az ő ellátásuk azért túlnő egy ember lehetőségén?

Ha végigtekintek Itálián, a gyönyörű Olaszországon, az Alpoktól az Etnáig, én megfordítva mondom, akkor megelevenednek azok a nagy olasz városok, ahol komoly, jelentős magyar közösségek vannak és igénylik is a lelkipásztorok jelenlétét. Nem is csak a szentmise vonatkozásában, hanem, hogy együtt lehessenek a pásztorukkal, akár szentgyónást végezhessenek, egyszerűen az örömüket és szomorúságaikat megoszthassák velük. Ezt egyedül nem tudom ellátni, éppen ezért nagyszerű segítségről gondoskodik a Jóisten. A mi mennyei Gazdánk úgy rendelte, hogy a főlelkész most egyszerre rektor is, aki egy olyan papi kollégiumban él, ahol kiváló fiatal lelkipásztor atyák vannak, akik már lelkipásztori jártasságot is szereztek, hiszen a legtöbb ösztöndíjas papunk a Pápai Magyar Intézetben otthon már káplánként, vagy akár plébánosként szolgált. Magyarul, itt a római tanulmányok mellett kifejezetten jót tesz az atyáknak, hogy egy kis lelkipásztori élményre szert tudnak tenni. A könyvtárak és az egyetemi előadások néha monoton világából kiszakadva elutazzanak egy olaszországi városba, hogy az ottani magyar közösséget meglátogassák és ott valódi lelkipásztori élményekre is szert tehetnek, mellesleg a várost is láthatják, és egy missziós élménnyel térhetnek haza, ami fontos egy papi kollégiumban, hogy ezt behozzuk, hiszen ez megeleveníti és megfrissíti egy papi kollégium vérkeringését. Ugyanakkor olyan atyák segítségére is számíthatok, akik lelkesen vállalták, például Firenzében Jávorka Lajos atya, Bolognában Vértesaljai László atya, hogy a magyarok lelkipásztori szolgálatában feladatot vállalnak és ezeknek a közösségeknek a lelki gondozását végzik, amiért nagyon hálás vagyok nekik.

Melyek a legfőbb állomásai a magyar közösségeknek itt Olaszországban?

Tulajdonképpen Észak-Olaszországban jelentős magyar kolóniák vannak. Azért is használom ezt a kifejezést, mert nemcsak 1956-ban vagy az azt követően kivándorolt, most már idős magyar testvérünk él az észak-olasz részen, hanem gazdasági okokból elsősorban munkahely, illetve családalapítás szempontjából, amikor valaki egy olasz férfihoz ment feleségül, vagy amikor valaki egy olasz hölgyet vett feleségül. Tulajdonképpen számos oka lehet annak, hogy ma, aki eljön ide Olaszországba Magyarországról és megtelepedik itt, az – miközben a határok szabadok és könnyen tud mozogni –, már nem úgy kötődik a magyar kultúrához itt Olaszországban, mint korábban 1956-ban, amikor egy magyar lelkészi szolgálat a kultúrának és a hitnek is az ébrentartását szolgálta. Amikor zárva voltak a határok, akkor valóban elszigetelten, sokszor nyelvi szempontból is elszigetelten éltek az akkor kivándorolt magyar testvéreink. Ilyen értelemben Északon egy nagyon jelentős magyar közösség van, például Milánóban, ugyanígy jelentős a magyar közösség Padova és Velence térségében. Firenzében és Bolognában van szintén létszámában nagyon jelentős magyar közösség és természetesen Rómában is. A többi városban is számottevő a magyar közösségnek az ereje, és numerikusan is vannak nagy közösségek Szicíliában, így Palermóban és Cataniában is. De azt kell ezekről a közösségekről tudni, hogy amiként az előbb is utaltam rá, teljesen megváltozott az a fajta igényszint, amit a közösségek támasztanak a lelkészükkel szemben. Most már nem annyira a kultúra, a nyelv és nem annyira a hitnek a megerősítését várják a lelkipásztortól ezek a közösségek, mint az 1956-ban vagy utána következő években emigrált magyarok, hanem sokkal inkább egyfajta anyanyelven kifejezhető imádság, anyanyelven átélt istenkapcsolat élteti ezeket az embereket. Ez is nagyon tisztességes és tiszteletreméltó, számomra nagyra értékelt vágy, de már nem az a történelmi szituáció, mint az 50-es, 60-as, 70-es években, vagy még azután is volt itt Olaszországban a magyar lelkészségek területén. Inkább azt látom, ahogy, mint minden ember, a legfontosabb belső rezdülését csak az anyanyelvén tudja kifejezni, ezért ma leginkább ez a vágy hozza oda az embereket és sokszor az a vágy is, hogy miután magyarként ott élnek egy olasz városban, szeretnének egy magyarral, egy magyar közösséggel találkozni, ahol mindenki magyarul beszél.

És így tudják identitásukat nyelvileg, kulturálisan és vallásilag ápolni…

Így van!

Milyen gyakori látogatást jelent ez mondjuk félévenként?     

Most az első esztendőben az volt a célom, hogy minden közösséget személyesen végig tudjak látogatni, és ezt majdnem sikerült is teljesíteni. A következő évben szeptembertől a Pápai Magyar Intézet atyái fognak majd „kirajzani” ezekbe a magyar közösségekbe, ahol jelen vannak a nagy olasz városokban, és azt gondolom, hogy azok a közösségek, ahol igényt mutatnak arra, hogy esetleg több lelkipásztori szolgálatra vágynának, többször szeretnének szentmisét, többször összejönnének közösségi szinten, ahol a papjukra is számítanának, ott készek vagyunk arra, hogy a szentmisék számát növeljük. A nagyobb olasz városokban jelentős közösségek vannak, mint Bolognában és Firenzében, azt gondolom, hogy indokolt is lenne a szentmisék számának a növelése. Úgy gondolom, hogy az említett városokban egy évben legalább négyszer, vagy hatszor is lehetne szentmisét tartani. Milánóban minden hónapban van szentmise és Rómában is, mivel itt van a két legnagyobb közösség Olaszországban.

Lehet valamilyen közös programot összehozni a magyarok számára össz-olaszországi szinten? 

Elsősorban ez a ház, ahol most beszélgetünk, a római Szent István Zarándokház, a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának fantasztikus teret biztosít egy-egy ilyen összejövetelre. Itt szeretném minden évben megszervezni a világi munkatársak találkozóját, azoknak a világi munkatársaknak a találkozóját, akik az egyes olasz városokban segítik a lelkipásztorok szolgálatát. Tehát egyrészt a közösség felé hirdetik, hogy szentmise lesz, hogy az atya mikor fog érkezni, aki pedig szeretne gyónni, annak jelzik, jöjjön korábban. Megszervezik a találkozás helyszínén a szentmise utáni programokat, milyen ünnepség kapcsolódik még a szentmiséhez. A szentmisével kapcsolatos összes tennivalókat ők intézik, ott helyben, az adott városban. Ők tehát a világi apostolaink, munkatársaink, akiknek indokolt, hogy évről-évre legyen egy találkozójuk, amelyen egyrészt a hitükben elmélyülhetnek, másrészt együtt látjuk azokat a feladatokat, amelyek az egyes közösségekben adódnak. Akár az örömeinket is meg tudjuk osztani, illetve azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülni kell, akkor azt együtt tudjuk majd kezelni. Azt várom ezektől a világi munkatársaktól, hogy mint a szentjánosbogarak fényt vigyenek a közösségeikbe, azt a fényt, ami mindig is útnak indította az apostolokat és bennünket papokat is, ezekbe az olaszországi magyar közösségekbe. hogy a hitünk kiteljesít bennünket, boldoggá és teljessé tesz minket. Meg vagyok győződve, hogy nekik is erre van meghívásuk, arra, hogy teljes, boldog élet éljenek és ezekben lehetnek nekünk apostolaink.      

Még egy kérdés. Gondolom, létezik kapcsolat az európai magyar lelkészekkel szerte Európában…   

Éppen ezekben a napokban fejeződött be az európai magyar papoknak, lelkészeknek a konferenciája, amit minden évben meg szoktak rendezni. Az idei magyar lelkészek konferenciájának a házigazdája Varga Péter atya, zürichi magyar lelkész volt, de ez természetesen online konferencia volt, mert a koronavírus járvány miatt értelemszerűen nem tudtunk repülőre, vonatra vagy autóba szállni, éppen ezért online térben valósult meg ez a találkozó. Ez egy tapasztalatcsere volt abban a tekintetben, hogy ki-ki hogyan élte meg a bezártságot, milyen lelkipásztori ötletek, milyen kitörési pontok születtek egy-egy európai országban. Tanulhatunk egymástól, nagyon gazdag tapasztalatokról számoltak be a lelkész testvérek. Ez az online módon megtartott papi találkozó lehetőséget biztosított arra is, hogy Varga László kaposvári püspök atyának az elmélkedéseit meghallgathattuk, így nem pusztán csak élménybeszámoló és közös tervezés volt a találkozónak a célja, hanem azt gondolom, hogy a hivatásunkhoz is kaptunk olyan szempontokat, melyek segíthetnek és megerősíthetnek bennünket.

Kedves Norbert atya, köszönöm a beszámolót, Isten áldást kérem Rátok lelkészekre és rajtatok keresztül áldja meg az összes magyar hívőt szerte Európában. 

Nagyon szépen köszönjük.