Búcsúmise a római Magyarok Nagyasszonya kápolnában: A Szűzanya égi oltalma alatt

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán              

Mekkora kincsünk, Mária! Több, mint 1100 éves hazánkban, 2000 éves keresztény hitünkben kapjuk a köteléket a Szűzanyához, akihez ezeréves kötelék fűzi a magyarokat. Mária tényleg az édesanyánk, akit mi magyarok Nagyasszonyunknak szólítunk – kezdte beszédét Norbert atya, majd idézte József Attila keserű sorait: „Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm”. Az apátlanság és anyátlanság napjainkban valóságosan és jelképesen is igaz, hiszen nagyon sok a csonka család, ahol az apa vagy az anya hiányzik. Apátlan, anyátlan nemzedék nő fel, példaképek, igazodási pontok nélkül, nem találva meg az otthon melegét, hiába is vágyakozik megértésre, befogadásra, felkarolásra, igazi törődésre.

Éppen ezért gyógyító és erősítő jellegűek a Mária ünnepeink. Magyarok Nagyasszonyának mai ünnepe is ezt a sebzett emberségünket gyógyítja és erősíti gyenge hitünket. Ő nem pusztán egy adat Jézus életrajzában, hanem első tanítványként az apostolok modellje, aki elsősorban anya és ennek a szépségét hozza el hitünkbe. Nemzetünk történelmében is velünk törődő Anya, aki gondját viseli a rábízott gyermekeinek, mégpedig úgy, hogy az égből, mint mennyei Oltalmazó tekint ránk. Ennek tanúbizonysága a 1100 éves történetünk és keresztény hitünk fennmaradása Mária országaként.

A szentmise végén Habsburg-Lotharingiai Eduárd, szentszéki nagykövet rövid köszöntő beszédében is erre a máriás örökségre utalt, mely összeköt bennünket magyarokat és egyúttal összekapcsol a Szűzanya népes többi családjával is.