Történelmi mozaikok a Pápai Magyar Egyházi Intézet életéből - Németh László prelátus tanulmánya

Zágon József 1953-1964 között vezette az Intézetet. Helyettesével Mester István atyával  együtt azon fáradoztak, hogy a magyarországi kommunista diktatúra mesterkedéseivel szemben megvédjék az Intézet létét és minden nehézség ellenére működtessék eredeti feladatának megfelelően. Azután, hogy sikerült túlélni a megszüntető rendeletet, 1958-ban megünnepelték fennállásának harmincadik évfordulóját. Prokop Péter ösztöndíjas pap festő kapott megbízást arra, hogy készítse el a kápolna freskóit. Az ideiglenes fából készült oltár helyett pedig márványból készült oltárt készíttettek, bronzzal bélelt oltáriszentség szekrénnyel. Az új oltárt 1958. december 4-én délelőtt XXIII. János pápa római vikáriusának egyik helyettese, Mons. Ettore Cunai c. érsek szentelte fel. Németh László tanulmánya közzé teszi Zágonnak a felszentelést követő ünnepi ebéden elhangzott köszöntőjét, amely az esemény részleteire derít fényt. Kiderül belőle, hogy az oltár művészi tervezésében Don Razzicchia, a római egyházmegye papja vett részt, aki az ötvenes években a római szemináriumban művészettörténetet tanított és maga is festett. A felszentelő érseken kívül az ünnepi ebéden többek között részt vett Apor Gábor volt szentszéki követ is, aki tanúja volt az Intézet életbe maradásért folytatott küzdelemnek. 1954-ben így írt erről: „A kommunisták elkövetnek mindent, hogy a Papi Intézet elkedvetlenedjék, és kiköltözzék. Jelenléte nekik kellemetlen. Az évek során több kellemetlenség is adódott. …”.  Az Intézet helyzete a Falconieri-palotában, amelynek kommunista vezetősége más-más intenzitással, de kitartóan azon fáradozott, hogy kitegye az épületből az Intézetet, nem volt tehát ismeretlen az oltárszentelésen résztvevők előtt. Zágon ezért köszöntőjében így indokolta a márványoltár felállítását:

„Ezen a helyen a helyzetünk egészen egyedülálló, amely valakinek különlegesnek tűnhet, hogy egy ilyen kevésbé biztos helyzetben, amely így ki van téve a kommunisták ítéletének, akik elfoglalják ezt a palotát, meg akartuk újítani a kápolnánkat márvány oltárt állítva benne. De éppen azért tettük ezt, hogy kifejezzük reményünket, helyesebben, a bizonyságunkat, hogy a kápolnánk márvány oltára túléli azokat, akik ma hitünk és Isten Egyházának igazságával szemben az ellenséges erőt képviselik. Ez a hitünk a jó győzelmében a rossz felett, amely megadja az erőt ahhoz, hogy folytassuk a jövő egyházi nemzedékének nehéz nevelő munkáját, akik a mi szegény, ma igen megpróbált magyar Egyházunk legszebb reménységei. Szeretnénk hinni, hogy a felszentelés, amelyet Excellenciád ma atyai jósággal végzett, legyen különleges áldás reményeinkre.”

A tanulmányban ismertetett másik köszöntő 1963. december 1-én hangzott el a második vatikáni zsinaton résztvevő magyar püspöki delegáció tiszteletére adott ebéden. A magyar püspökök nem első alkalommal jártak az Intézetben. A zsinat első ülésszakán ugyanis a magyar zsinati delegáció itt találkozott testületileg a római magyar papi emigrációval, 1962. november 15-én, a november havi papi találkozón. 1963-ban az ünnepi asztal körül egy nagy játszma szereplői ültek, amelyet Budapestről irányított a magyar titkosszolgálat beépített embereivel, köztük egyházi személyekkel is. A játszma szereplői a római magyar emigráció vezetői voltak egyik oldalról, Zágon József és Mester István, a magyar püspökök római ügyintézője. Ők arra törekedtek, hogy segítsék a magyar püspökök részvételét a zsinaton, hogy keressék velük az együttműködést. A játszma másik szereplői a magyar kommunista titkosszolgálat. Ők arra törekedtek, hogy a magyar püspöki delegációt leválasszák a római magyar emigrációról, hogy minél hatékonyabb éket verjenek a püspökok és a római magyar papok közé, hogy az emigránsok befolyását semlegesítsék, és ellehetetlenítsék a kapcsolatukat. Az ünnepi asztalnál ülő püspöki delegáció tagjai közül néhányan, a kommunisták előretolt játékosai már tudták, hogy a Szentszék és a magyar kormány közötti tárgyalásokon 1963 októberében felmerült az az igény, hogy a Pápai Magyar Intézet kerüljön a magyar püspökök közvetlen irányítása alá. 1962-ben még az a hír terjedt el, hogy a palota eladásával akarnak a kommunisták megszabadulni az emigránsoktól Aztán taktikát váltottak és 1963-ban már azt tervezték, hogy a Szentszékkel kötött megállapodásba foglaltak alapján kötelezzék őket arra, hogy adják át az Intézetet. A 1963. december 1-jén az ünnepi asztalnál azonban erről még nem esett szó, a püspökök közül, akik tudtak róla, hallgattak, Zágon pedig, aki ekkor még valószínűleg nem is tudott a fejleményekről, tisztelettel köszöntötte Hamvas Endrét, a zsinati delegáció vezetőjét névnapja alkalmából és hangsúlyozta, hogy a magyar püspökök, amikor az Intézetbe jönnek, a sajátjukba jönnek, mert az Intézet a magyar egyházé. Minden bizonnyal Mindszenty József bíboros jelmondatát idézve fejezte ki jókívánságait, hogy legyen újra virágoskertté a híres Pannonia, s öntözze azt híven Szűz Mária! A zsinat befejezését követően hazainduló püspököket pedig biztosította arról, hogy a római magyar emigráns papok velük együtt aggódnak, velük örülnek s velük vannak megpróbáltatásaikban is. Végül így búcsúzott: „Hálásan köszönöm, hogy látogatásukkal megtisztelték Intézetünket s szívből kívánom, hogy a zsinat harmadik ülésszakára jó egészségben újból találkozhassunk!” Erre a találkozásra sor került, de egészen más körülmények között, mert 1964 őszén a Szentszék és a magyar kormány megkötötte az u.n. részleges megállapodást, amelyben foglaltak alapján 1964. november 5-én Zágon és Mester átadták az Intézetet a magyar püspöki kar képviselőinek.

            Az 1958-ban állított márvány oltár ma már nincsen meg, mert a zsinatot követő liturgikus reform alapján fából készült szembe miséző oltár került a kápolnába az 1970-es évek felújítása során, az Intézet azonban túlélte a diktatúra éveit, köszönhetően Zágon és Mester áldozatos küzdelmeinek.

            A két köszöntő Zágon magán jellegű ügyeinek irattartójából kerültek elő, amely beszédeit, dokumentumait, leveleit és orvosi iratait őrzi. A köszöntök közlése mellett Németh László tanulmányában az irattartó tartalmát is részletesen ismerteti sok értékes adattal egészítve ki Zágon József életrajzát, amelyről már eddig is számos tanulmányt közölt.