Szent József légy házunk ura…! – egy gondolat a Család Őre ünnepére

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán 

Urunk, jó Istenünk, köszönjük Neked Szent Józsefet, akit a názáreti Szent Család fölé rendeltél, hogy földi Apja legyen a Te Gyermekednek és hűséges Párja annak az Asszonynak, aki a Te örök Gyermeked Édesanyja lett! Miként Szűz Máriára, úgy a jegyes Szent Józsefre is nehéz feladatot bíztál, de erőt is adtál hozzá, hogy hűségesen betöltsék szent küldetésüket.    

Máté evangéliuma sejteti meg velünk József igazi „kínját”, mert „még mielőtt egybekelt volna jegyesével, Máriával, ő úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől” (Mt 1,18). „Úgy találtatott”. Mária nem tudta elmondani a kimondhatatlan és elbeszélhetetlen titkot, csak abban bízhatott, hogy „akinek semmi sem lehetetlen”, majd erről is „gondoskodik”. Ez a kín, ez a benső vívódás köti össze őket. A Titok meghaladja az erejüket, ezért mindketten, bár külön-külön, arra hagyatkoznak, aki egyedül képes – a maga tekintélyével és erejével – feloldani ezt az emberileg megoldhatatlan helyzetet.

Várnak. Várnak, mert ellehetetlenültek, de éppen ez a várakozás, másképpen ez a tudatos nem cselekvés ad lehetőséget a kezdeményező Istennek, hogy a maga idejében tovább folytassa megkezdett Művét, ami a Teremtés után a legnagyobb Mű, a Világ Megváltása. Hát hogyne lett volna gondja rá, hogy is ne figyelt volna oda, amikor saját egyetlen Gyermekét küldte el a világba!

Nemrég olvastuk együtt, hogy az „éjszaka bátor” Nikodémusnak az Üdvözítő miként tárta fel szíve szándékát: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).     

Nos, József – a maga részéről – „úgy” szerette Máriát, hogy nem tudott „rosszat” elképzelni róla. Ám a tény tagadhatatlan és neki lépnie kellett, mert a gyermek nem tőle van. Elengedi Máriát és nem tölti be a Törvény ilyenkor kötelező parancsát. Igaz mivolta és Mária iránti jegyesi szeretete fölülírja a saját igazát. „József igaz ember” – írja róla a Szentírás – de igazsága nem az övé, hanem az Istené. Tapintatából még arra is futja, hogy mindezt „titokban” tartsa. Hármójuk titka: az övé, Máriáé és Istené. Őrá bízza a gondját, miként Mária a sajátját, mint ahogy egykor Ábrahám – megoldhatatlan helyzetében – Istenre bízta magát és a kis Izsák fiát, gondolván: „Isten majd gondoskodik”. A Szent Család ebből a meggyőződésből él, hogy Isten – a maga idejében – mindig fölülírja a váratlan és lehetetlen helyzeteket. Csak el ne kapkodjuk!

Csak el ne kapkodjuk…! Épp ez az, amire az Élet külön-külön megtanít bennünket – persze mindig a szenvedés tapasztalatával – hogy adjunk időt az Istennek! Mert ha ez történik, akkor lehetőséget kap a másik, végső értelemben maga az Isten – és akkor váratlanul, előre nem sejtett módon – helyzetbe kerül az Isten és „megoldódnak a dolgok”. Ilyenkor mondjuk: „Ha én ezt tudtam volna! Nem baj, ha ezt nem tudjuk, elég nekünk azt tudni, hogy tudja az Isten. És ha tudja, akkor Ő biztosan megteszi a maga isteni lépését a kellő időben. Addig is hittel várok.

Addig is hittel várok. Ez a „hittel várokozás” a mi keresztény életünk. Hiszem, többet várakozunk mi hittel, mint amit hittel meg is cselekszünk. Ez a hittel várakozás a Szent Család titka: Máriáé, Józsefé és gyermek Jézusé, aki harminchárom éven át várt az „ő órájára”, mígnem eljött az és akkor minden „beteljesedett”. Ez a titok rejlik gyermekkorom – édesanyámtól tanult – máig ismételt imájában: Szent József légy házunk Ura, kis családunk pártfogója, hogy családunk kisded háza, Názáretnek legyen mása!” Ámen!

A képről:

Georges de La Tour (1593–1652) „Szent József, az ács”  Párizs – Louvre. József a házi ácsműhelyében dolgozik, miközben a gyermek Jézus világít neki, de egyúttal azt is „világossá teszi”, hogy most az ő keresztje készül, ami aggódó fájdalommal tölti