Egymást átjáró körök: Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 16. vasárnapra
Az első keresztényeknek a vasárnap volt az első nap, az Úrral és az Úrban való pihenéssel indították a hetet. Megünnepelték a feltámadást, töltekeztek erővel és Szentlélekkel, így tudtak hiteles keresztény életet élni.
Manapság ritkábban hallani keresztény emberek szájából azt a kijelentést, hogy a vasárnap lenne a hét első napja, a töltekezés napja. Sőt, a hétfőnek kinevezett első nap sokszor már fáradtsággal indul. Az ember hajlamos hétvégén jobban kimerülni, lemeríteni magát, pedig a helyes önszeretet fontos eleme az Úrral és az Úrban való pihenés!
Pihenés után következik a munka. Az elmúlt vasárnap evangéliumi részében Márk evangélista arról számolt be, hogy Jézus kettesével küldi munkára apostolait. Az évközi tizenhatodik vasárnapon pedig a visszatért tanítványok beszámolójával indít az evangélista, hogy aztán ismét elvonuljanak kicsit, magukra legyenek. E lépésekből világosan látható, hogyan mutat rá az evangélium a normális emberi élet dinamikájára: pihenés, munka, pihenés, munka. A szívverés is ezt a dinamikát követi, a szervezet is erre tanít.
Az Úrral való helyes pihenésemben Erőt kapok, hiszen az Úr nem az Erőszak Lelkét adja, hanem az Erő Lelkét. Ha ezt világosan látom, akkor válhatok igazi apostolává.
Amikor apostolokról hallok, akkor az a tizenkét ember juthat eszembe, akiket Jézus arra hívott meg, hogy emberek halászai legyenek, továbbadják Isten szeretetének örömhírét nemcsak szóban, hanem magatartásban.
A Tizenkettő Jézus belső körét képezi. Ez persze nem zárt kör, hanem pontosan arra van „kitalálva”, hogy miután intenzív kapcsolatba kerülnek a Mesterrel, a Mesterrel való kapcsolat sugárzásával másokat is – mindenkit – bevonzzanak a körbe. Először tehát ők ismerkednek a Mesterrel, azután elindulnak kettesével! Először ők tapasztalják meg szeretetre-méltóságukat, hogy önmagukkal is jó kapcsolatba kerüljenek.
Ezért fontos a tanítványság, s majd az apostolság első köre: az Úrral együtt lenni, ismerkedni Vele, hogy szeretete átjárjon és így formáljon át, Őhozzá hasonlóvá tegyen. Ez az Úrral való pihenés lényege, amely egyben töltekezés is Őbelőle. Ha ez nem történik naponta többször is rendszerességgel, akkor hamis apostollá válok, mert nem vagyok az Ő tanítványa.
Először tanítvány, Vele pihenve, Tőle tanulva, hogy aztán küldötté váljak, hiteles apostollá. Ez a sorrend!
A tanítványság, s majd az apostolság második köre, ha már van bátorságom továbblépni, kilépni önmagamból. Miután töltekeztem az Úrral és engedem, hogy elárasszon SzentLelkével, akkor indulok és dolgozom.
Mikor kell ezt meglépnem? Ezt Ő sugallja. Ha hallgatok Őrá, biztosan meghallom, érezni fogom a belső indítást, a belső „pozitív kényszert”, amikor nem tudok – és nem is akarok mást tenni, csak az Ő szeretetét továbbadni, hordozni. Ez nem csupán az igehirdetésre értendő, hanem bármilyen munkába beleviszem ezt a lelkes szeretetet, s akkor bármilyen munkát lelkesen végzek. S akkor igehirdetést is végzek! Ez már az apostolság folyamata.
Az igazi apostol azonban soha nem szűnik meg tanítvány is maradni.
Ezért a harmadik kör az Úrhoz való visszatérés, Szentlelkének befogadása és az Őbenne történő pihenés. Ebben a körben kezdek rádöbbeni, hogy az Úr segít jobban megismerni magamat, sőt: az Ő szeretetében ismerem meg magam és ezért nem félek Vele időt tölteni. Ez az a pont, ahol megtapasztalom: az igazi pihenés, az Úrral való pihenés egyben tényleg a Szentlelkével való töltekezés is!
Ez a három kör folyamatosan átjárja egymást: pihenés, munka, pihenés. Sőt a pihenés is így válik értelmessé és nem degradálódik lustasággá. Az autó sem azzal a benzinnel megy, amit legelőször beletankolunk!
Családomban, szűkebb környezetemben, munkahelyemen pontosan olyan apostollá válhatok, mint amilyen a Tizenkettő bármelyik tagja volt. Ahhoz azonban be kell járnom az egymást átjáró köröket, másképp nem tudom sugározni az Atya és a Fiú Szentlelkét.
Mindenki felelős ELSŐSORBAN családtagjaiért, szűk környezetéért!
Ehhez két dolog szükséges: töltekezni bent és életpéldát mutatni kint!
