Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában  (ANSA)

Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliája a Szent Márta-házban: Nyíljunk meg Krisztus szeretete előtt

Csak akkor érthetjük meg Krisztus szeretetét, ha megértjük Isten gyengédségét Jézusban, aki értünk jött el. Az ő szeretete még egy édesanya szereteténél is nagyobb: mindig velünk van. Erről prédikált csütörtök reggeli homíliájában a pápa.

Gedő Ágnes / Giada Aquilino – Vatikán

A Szentlélek vezessen rá minket, hogy megértsük, mennyire szeret bennünket Krisztus. Készítse föl szívünket, hogy elfogadjuk az Úr szeretetét – buzdított a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén Ferenc pápa. Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelében (Róm 8,31b-39) ma arról olvasunk, hogy semmi sem választhat el bennünket Isten szeretetétől. A népek apostola egyenesen gőgösnek, túl magabiztosnak tűnhet előttünk, amikor kijelenti: „Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.”

Mi hogy szeretjük az Urat?

Holott az Úr szeretetével több, mint győztesek vagyunk – magyarázta a pápa. Attól kezdve ugyanis, hogy az Úr megszólította Pált a damaszkuszi úton, elkezdte megérteni Krisztus misztériumát. Beleszeretett Krisztusba, egy erős, nagy szeretet kerítette hatalmába, nem pedig „szappanopera” - jellegű. Egy komoly szeretet, olyannyira, hogy úgy érzi, az Úr elkíséri őt mindig a jó és a rossz dolgokban egyaránt. Ezt a szeretet révén érezte meg – folytatta a pápa, majd föltette a kérdést: vajon én így szeretem az Urat? Amikor nehéz pillanatokat élünk, hányszor támad kedvünk ezt mondani: „Az Úr elhagyott engem, már nem szeret”, és szeretnénk elhagyni az Urat. De Pál biztosan tudta, hogy az Úr nem fogja elhagyni őt. Megértette életében Krisztus szeretetét. Ezt az utat mutatja meg nekünk Pál: a szeretet útját, mindig, a jó és a rossz dolgokban egyaránt, mindig előre. Ebben áll Pál nagysága.

Krisztus szeretete teljes odaadás

Krisztus szeretete olyan nagy, hogy nem lehet leírni – folytatta homíliáját Ferenc pápa. Őt küldte el nekünk az Atya, hogy üdvözítsen minket, és ezt szeretettel vitte véghez. Életét adta értünk. Nincs annál nagyobb szeretet, mint életünket adni másokért. Gondoljunk az édesanyákra, az anyai szeretetre, aki életét adja a gyermekéért, mindig mellette van az életben, a nehéz pillanatokban, de ez még mindig kevés… Jézus szeretete közel van hozzánk, nem elvont szeretet, hanem én és te, te és én-szeretet, névre szóló.

Az isteni szeretet gyengédsége Krisztusban

A mai szentmise evangéliuma Szent Lukács könyvéből (Lk 13,31-35) rávilágít Jézus konkrét szeretetére. Jeruzsálemről szólva Jézus visszaemlékszik, hányszor próbálta egybegyűjteni fiait, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de ő nem akarta. Ezért sírt. A szeretet könnyekre fakasztja Krisztust, sír mindannyiunkért. Micsoda gyöngédség van ebben a kifejezésben! Jézus elítélhette volna Jeruzsálemet, mondhatott volna csúnyákat róla… Ő pedig panaszkodik, hogy nem hagyja magát szeretni, mint a tyúk a csibéit. Ez az isteni szeretet gyengédsége Krisztusban. Ha nem tudjuk megérezni, megérteni a nekünk szóló isteni szeretet gyengédségét Krisztusban, akkor soha, de soha nem fogjuk tudni megérteni, miben áll Krisztus szeretete. Ez egy ilyen szeretet, amelyik mindig várakozik, türelmesen. Olyan szeretet, amelyik Júdással kijátssza utolsó kártyáját: barátnak hívja őt, kiutat kínál neki a végsőkig. Minket, nagy bűnösöket is ezzel a gyengédséggel szeret mindvégig. Nem tudom – mondta a pápa -, hogy mi gondolunk-e erre a gyöngéd Jézusra, a síró Jézusra, ahogyan Lázár sírja előtt könnyezett, ahogy itt sírt Jeruzsálemet nézve?

A szeretet könnycseppje

Kérdezzük meg magunktól, hogy Jézus sír-e értünk. Ő, aki annyi mindent adott, miközben mi hajlamosak vagyunk más utat választani. Isten szeretete könnycseppé válik, sírássá, a gyöngédség könnyeivé Jézusban. Ezért szeretett bele Szent Pál Krisztusba, és semmi nem tudta őt elválasztani tőle – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Ferenc pápa szentmiséje a Szent Márta-házban
31 október 2019, 13:57
Olvasd el mindet >