Mi az Úr által kapott szeretetet tükrözzük vissza: Ferenc pápa szerdai katekézise

Gedő Ágnes – Vatikán

Úgy kell nekünk a megbocsátás, mint a mindennapi kenyér

A régóta várt tavaszi eső megérkezett az Örök Városba is, örülnek a földek, tisztulnak az utcák. A borús idő azonban nem szegte kedvét a világ minden tájáról érkezett zarándokoknak: színes esőkabátokba burkolózva, fejük fölé tartott ernyőkkel felvértezve hallgatták Ferenc pápa szerdai katekézisét az eső áztatta Szent Péter-téren. A Szentatya folytatta a Mi atyánk – imádságról szóló sorozatát. Múlt héten a mindennapi kenyérért könyörögtünk az Úrhoz, most azt kérjük, hogy „bocsássa meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (vö. Mt 6,12). Úgy kell nekünk a megbocsátás nap mint nap, mint a betevő kenyér – mondta a pápa.

A kevélység veszélye mindenkire leselkedik

A keresztény elsősorban azt kéri Istentől, hogy bocsássa meg vétkeit, vagyis bűneit, az elkövetett rossz dolgokat. Ez minden imádság első igazsága. Legyünk bármilyen szentek is, akik sose térnek le a jó útról, mégis az Atya gyermekei maradunk, ezért neki köszönhetünk mindent. A legnagyobb veszély, ami a keresztény életre leselkedik, nem más, mint a gőg, a büszkeség – fejtette ki a Szentatya. A büszke ember azt hiszi, hogy minden rendben van, és úgy imádkozik, mint a farizeus a példabeszédben: „Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember” (vö. Lk 18,10). Az ilyen ember tökéletesnek érzi magát, bírálja a többieket, kevély. De senki nem tökéletes! A vámos ezzel szemben, akit mindenki megvetett és hátra húzódott, mert méltatlannak érezte magát, hogy belépjen, Isten irgalmára bízta magát. Jézus ezt látva így szólt: „Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem.” (Lk 18,14) Vagyis megbocsátást nyertek bűnei, megmenekült. Hogy miért? Mert nem volt gőgös, hanem tisztában volt saját korlátaival és bűneivel – magyarázta a pápa.

Verjük a mellünket: bűnösök vagyunk!

Vannak látványos és rejtett bűnök, amik a szívünk mélyén fészkelnek és észre sem vesszük őket. A legrosszabb mind közül a kevélység, ami még a mély vallásos életet élőket is megfertőzheti. Az 1600-1700-as években, a janzenizmus idején volt egy híres apácakolostor. Úgy beszélték, hogy olyan tökéletesek voltak ott a szerzetesnők, mint az angyalok, de olyan gőgösek, mint a démonok. Ez csúnya dolog. Ez a bűn megosztást szül, beképzeltté tesz, elhiteti velünk, hogy hasonlóak vagyunk Istenhez. Pedig az igazság az, hogy Isten előtt valamennyien bűnösök vagyunk és van okunk a mellünket verni, mint a vámosnak a templomban. Szent János így ír első levelében: „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat vezetjük félre, és nincs bennünk igazság” (vö. 1 Jn 1,8).

Sok mindenért kell hálát adnunk Istennek

Ferenc pápa ezután a Mi atyánk latin szövege alapján magyarázta az adós kifejezést. (Et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris) Köszönettel tartozunk elsősorban azért, mert ebben az életben sok mindent kaptunk: a létezésünket, apánkat, anyánkat, a barátságot, a teremtett világ csodáit. Még ha át is kell vészelnünk nehéz napokat, ne feledjük, hogy az élet kegyelem, csoda, amit Isten a semmiből teremtett. Másodsorban azért vagyunk adósok, mert a szeretni tudás képességét is Istentől kapjuk. Az igazi szeretet Isten kegyelmével lehetséges. Senki nem saját fényétől tündököl. Az egyházatyák ezt úgy hívták: „mysterium lunae”, a hold titka. És ez nemcsak az egyház identitásában van így, hanem valamennyiünk életében. Mit is jelent a hold titka? A holdnak önmagában nincs fénye, hanem a nap fényét tükrözi vissza. Nekünk sincs saját fényünk, hanem Isten kegyelmét, Isten világosságát tükrözzük vissza.

A szeretet olyan, mint a fény, amit visszatükrözünk

Mi azért tudunk szeretni, mert gyermekkorunkban szerettek minket. Ott volt mellettünk valaki, aki ráébresztett minket a szeretetre, arra, hogy a szeretet a létezés értelme. Ha meghallgatjuk egy eltévelyedett ember történetét, legyen az egy rab, egy elítélt, egy kábítószeres… mindannyian ismerünk olyat, aki hibázott az életben. Leszámítva a személyes felelősségét, vajon eszünkbe jut-e feltenni a kérdést, ki a hibás a vétkeiért? Csak a lelkiismerete? Vagy a gyűlölet és az elhagyatottság, amit magával cipel egy életen át?

Isten aránytalanul jobban szeret minket

Ez tehát a hold titka: azért szeretünk, mert szerettek minket. Azért bocsátunk meg, mert nekünk is megbocsátottak. És ha valakit nem világít meg a nap fénye, akkor fagyos lesz, mint a téli föld. Nem lehet nem fölismerni a minket megelőző szeretetláncolatban Isten szeretetének gondviselő jelenlétét. Közülünk senki nem szeret úgy, ahogy Isten szeretett minket. Elegendő megállni egy feszület előtt, hogy rádöbbenjünk az aránytalanságra. Ő szeretett minket és mindig elsőként szeret. Imádkozzunk hát: Urunk, a legszentebb közülünk is örökre adósod marad. Ó, Atyánk, könyörülj mindannyiunkon! – fohászkodott végül a szerdai audiencián a pápa.