Július egészében szünetel a szerdai általános kihallgatás
A kihallgatást követő köszöntések során Ferenc pápa így szólt az olasz hívekhez: „A nyári szünet előtti utolsó kihallgatáson szeretettel köszöntöm a VI. Pál aulában tartózkodó betegeket, akik óriáskivetítőn követték a katekézist”.
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A különféle csoportok üdvözlése után arra emlékeztetett, hogy most pénteken tartja az Egyház Jézus Szent Szívének ünnepét. Mindenkit arra hív a pápa, hogy tekintsen Jézus Szívére, hogy követni tudja legszentebb érzelmeit. Végül azt kérte, hogy imádkozzanak a papokért, a péteri hivatásért és azért is, hogy minden lelkipásztori művet hassa át ugyanaz a szeretet, amit Jézus mutat minden egyes ember iránt.
Július egészében szünetel a szerdai általános kihallgatás
Itt jegyezzük meg, hogy Alessandro Gisotti szentszéki ideiglenes szóvivő szerdán bejelentette, hogy július egészében szünetel a pápai szerdai általános kihallgatás. Ferenc pápa a következő általános kihallgatást augusztus 6-án tartja.
26 június 2019, 15:09