Ferenc pápa katekézise: Az Egyház Jézus nevében gyógyít, felemel és új életet ad
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Az apostolok könyörögnek és Krisztus cselekszik
Az Apostolok Cselekedeteiben az evangélium hirdetés nem szorítkozik csak szavakra, hanem konkrét cselekedetekre is, melyek tanúságot tesznek az igehirdetés igazságáról. „Csodákról és jelekről” (ApCsel 2,43) van szó, melyeket az apostolok töltenek be, mintegy tanításuk megerősítésére, jelezvén ezzel, hogy ők Jézus nevében járnak el – kezdte beszédét Ferenc pápa. Így történik, hogy az apostolok könyörögnek és Krisztus cselekszik, együttműködve velük, miközben megerősíti az Igét a jelekkel (Mk 16,20). Számos jel és megannyi csoda történt, amit az apostolok műveltek, valójában Jézus istensége megnyilvánulásaként.
Az első keresztények a jeruzsálemi Templomba jártak imádkozni
Ma az első gyógyítás-történettel találkozunk, mely az első csoda az Apostolok Cselekedeteiben. Ennek nyilvánvaló missziós célkitűzése van, mely a hit felszítására irányul. Péter és János a Templomba mennek imádkozni, mely Izrael hittapasztalatának központja volt és amihez még az első keresztények erősen kötődtek. Az első keresztények tehát a jeruzsálemi Templomban imádkoztak. Lukács evangélista rögzíti az időpontot is: a kilencedik óra táján történt, vagyis délután három órakor, amikor bemutatták a templomban az egészen elégő áldozatot, mint a népnek az Istenével való közössége jelét. Ez az óra egyúttal Krisztus halálának az órája, ahogy a Zsidókhoz írt levél mondja, Krisztus egyszer s mindenkorra meghalt (Zsid 9,12).
A bénát kirekesztik ugyan, de ő ott áll a kapunál
Az apostolok a Templom Ékes kapujánál egy koldust látnak, aki béna a születésétől fogva. Miért is volt a kapunál ez a béna?– kérdezte a pápa. A mózesi törvény ugyanis előírta, hogy a testi fogyatékosok nem mutathatták be áldozatukat, mert a betegségüket a bűnük következményének tartották. Ferenc pápa ekkor a János evangélium vakon-születettjének a történetére utalt, ami kapcsán a nép megkérdezi Jézustól: Ki vétkezett? Ez itt, vagy a szülei? (Jn 9,2). A korabeli gondolkodásmód ugyanis azt tartotta, hogy a fogyatékosság mögött mindig valamilyen bűn áll. Ennek következtében megtagadták tőlük annak a lehetőségét, hogy a Templomot látogassák. A béna pedig a társadalom kirekesztettjeinek és elvetettjeinek a jelképeként, ott áll a kapunál napról-napra, hogy alamizsnát kolduljon. Nem léphetett be, de azért ott állt a kapunál.
Isten személyek közötti konkrét találkozásokban, szeretetben talál ránk
Ekkor történt valami előre nem látott dolog. Megérkezik Péter és János és kezdetét veszi egy játék a tekintettel. A béna a két apostolra néz és alamizsnát vár tőlük, ők pedig rátekintenek és arra szólítják fel, hogy másképpen tekintsen rájuk, egy másféle adomány fogadására. A béna rájuk néz, mire Péter így szól: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében állj fel és járj!”. Az apostolok kapcsolatot alakítottak ki a bénával, mert ez az Isten kifejezési módja. Mindig kapcsolatban, mindig párbeszédben, mindig jelenésekben, mindig a szív sugalmazottságával, mert ezek az Isten kapcsolatai velünk, személyek közötti konkrét találkozásokban, ami csak szeretetben történhet – értelmezte Ferenc pápa az eseményt.
Az egyház meglátja a nehézségben levőt, nem csukja be a szemét előtte
A Templom vallási központ, de ezen túl gazdasági és pénzügyi kapcsolatok helye. Ezzel a lefokozó irányzattal szemben a próféták és Jézus is felemelte a szavát (vö Lk 19,45-46). A pápa többször gondol arra, hogy néhány plébánián a pénzt többre tartják, mint a szentségeket. Kérem szépen, legyünk szegény egyház, ezt kérjük az Úrtól! - tette hozzá szabadon. Az apostolokkal való találkozás során a koldus nem kap pénzt, de talál egy Nevet, mely üdvözíti az embert, s ez a név a názáreti Jézus Krisztus. Péter Jézus nevéhez folyamodik. Ráparancsol a bénára, hogy álljon a lábára, miként a többi ember jár. Megragadja a kezét, felemeli őt, mely gesztusban Aranyszájú Szent János a föltámadás képét látja. Itt bukkan fel az egyház arca, mely meglátja a nehézségben levőt. Nem csukja be a szemét előtte, szembe néz az emberekkel és jelentős kapcsolatokat teremt, a barátság és a szolidaritás hídjait építi, nem pedig akadályokat.
Életünk próbatételeiben Jézus mellénk lép és felemel
Az Evangelii Gaudium apostoli buzdítására utalt a pápa: „Az egyház határok nélküli, kézen tud fogni és képes kísérni, nem pedig elítélni”. Jézus mindig kinyújtja a kezét, mindig segíteni akar, hogy az emberek meggyógyuljanak és boldogok legyenek, hogy találkozzanak az Istennel. A „kísérés művészetéről” van szó, mellyel nagy tapintattal a másik ember szent földjére lépünk. Meg kell adnunk utunknak a közelség üdvös ritmusát, tiszteletteljes és együttérzéssel telt tekintettel, mely egyszerre gyógyít, bátorít és érlel a keresztény életben” (Ev. Gaud. 169). Éppen ezt teszi a két apostol a bénával. Rátekintenek, kérve tőle, hogy nézzen rájuk: Kézen fogják, felsegítik és meggyógyítják. Így tesz Jézus mindenkivel. Gondoljunk csak életünk sötét pillanataira, a bűn és szomorúság helyzeteire, amikor Jézus azt mondja nekünk: Nézz rám, én vagyok itt! Fogjuk meg Jézus kezét és hagyjuk, hogy felemeljen bennünket!
Jézus keze a mi kezünk által segít másoknak talpra állni
Péter és János arra tanít, hogy ne bízzunk az eszközökben, melyek ugyan hasznosak, hanem az igazi gazdagságban, mely a Feltámadottal való kapcsolat. Ahogy Pál tanítja: Szegények vagyunk, de mégis sokakat gazdagítunk és mindenünk megvan. Ez a mindenünk az evangélium, mely feltárja Jézus nevének hatalmát. Végül azt kérdezte a pápa, hogy miben áll a mi gazdagságunk? Mivel tudunk másokat gazdaggá tenni? Először is kérjük a hálás emlékezet adományát, mely felidézi az életünkben Isten szeretetének a jótéteményeit, hogy másoknak adjuk a dicséret és elismerés tanúságtételét. Ne feledkezzünk meg a mások felé kinyújtott segítő kézről. Ez Jézus keze, mely a mi kezünk által segít másoknak talpra állni – fejezte be szerdai katekézisét Ferenc pápa.