Ferenc pápa szerdai katekézise: akik Krisztus békéjét építik, lesznek Isten gyermekei
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A pápa katekézise kezdetén örömének adott hangot, hogy éppen Húsvét után olvashatják a békességszerzés adta boldogságot, hiszen Krisztus békéje halálának és feltámadásának a gyümölcse. Ennek helyes értelmezéséhez meg kell vizsgálni a béke szó értelmét, melyet félre lehet érteni és banális értelmet is lehet adni neki.
A béke szó bibliai és világi értelmezése
Két szemlélet között kell vizsgálódni – ajánlotta a pápa. Az első a bibliai értelmezés, mely a gyönyörű shalom szót úgy érti, mint bőség, felvirágzás, jólét. Amikor héberül ezt a shalom-ot kívánják egymásnak, akkor egy szép, teljes, virágzó életet értenek rajta, méghozzá igazság és igazságosság szerint. Egy másik, elterjedtebb értelmezés egyfajta benső nyugalmat ért alatta. Ez egy modern, pszichológiai és szubjektívebb, személyesebb elv. Úgy gondolják általában, hogy a béke nyugodt, harmonikus és benső egyensúlyú. Ez a második béke értelmezés hiányos, és nem lehet általános értelemben használni, mert az életben a nyugtalanság a növekedés mozzanata is lehet.
Az Úr adta nyugtalanság a teljesebb békére vezet
Sokszor az Úr maga veti el a nyugtalanságot, hogy induljunk el feléje és hogy rátaláljunk. Másfelől pedig megtörténhet, hogy a benső nyugalom egy elaltatott lelkiismeretnek felel meg, nem pedig egy igaz lelki megváltásnak. Az Úr gyakran az ellentmondás jelévé válik, hogy felrázzon bennünket hamis nyugalmunkból és hogy az üdvösségre vezessen minket. Ez persze látszólag nem tűnik békének, de Úr ezen az úton indít el, hogy eljussunk arra a békére, amit ő maga ad nekünk – tette hozzá szabadon a pápa.
A történelem tele van hamis békeszerződésekkel
Hogy adja ez a világ a békét? – tette fel a kérdést a pápa. Háborús konfliktusok esetén rendszerint két mód kínálkozik a béke eléréséhez: vagy az egyik fél vereségével, vagy békeszerződéssel. Imádkozzunk, hogy erre a második útra találjunk, de azt is látni kell, hogy a történelem tele van békeszerződésekkel, amit a következő háborúk meghazudtoltak vagy másféle háborúvá alakították át. Utalt a pápa a „darabokban vívott világháborúkra”, amely kifejezést az észak-olaszországi első világháborús emlékműnél, Redipugliában használt. Bizonyos gyanakvással kell venni, hogy a mostani globalizált világban a gazdasági és pénzügyi érdekek összefüggésében a béke némelyeknek mások háborúját jelenti. Nem, ez nem Krisztus békéje! – szögezte el a pápa.
A krisztusi békeműnek eszköze lett az ő keresztre feszített teste
De hogyan is adja az Úr az ő békéjét? - kérdezte végül Ferenc pápa. Ahogy Pál apostol tanítja az efezusi levélben: „Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte” (Ef 2,14-16). Ő tehát megszüntette az ellenségeskedést és kibékítette a feleket. Ennek a békeműnek az eszköze lett az ő teste: „Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne, Krisztusban lakjék az egész teljesség, és hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett” (Kol 1,20).
A béke nem a mi emberi erőfeszítésünk gyümölcse, hanem az Úré
Kik akkor a békességszerzők? – hangzott a végső kérdés. A hetedik boldogmondás nyelvtanilag teljesen aktív, éppúgy mint a Biblia első igéje: Isten teremt. A szeretet természeténél fogva teremtő képességű és kiengesztelődést keres bármi áron is. Azok az Isten gyermekei, akik megértették a béke művészetét és gyakorolják is. Ők azt is tudják, hogy a kiengesztelődés nem megy az élet feláldozása nélkül s hogy a békét mindig és mindenütt keresni kell. Ez a béke nem a mi emberi erőfeszítésünk gyümölcse, hanem az Úré, aki úgy adja, amint a magáét: Az én békémet adom nektek! – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.
