Ferenc pápa üzenete a migránsok és menekültek szeptember 27-i Világnapjára
Vertse Márta / Vértesaljai László – Vatikán
Mint Jézus Krisztus, menekülni kényszerültek
Befogadni, védelmezni, előmozdítani és integrálni a hazájukon belül kitelepített személyeket
Ferenc pápa üzenete elején idéz idén január 9-én, a Szentszékhez akkreditált Diplomáciai Testület tagjaihoz intézett beszédéből, amelyben korunk kihívásai közé besorolta a lakóhelyüket hazájukon belül elhagyni kényszerülő személyek drámáját is: „A konfliktusok és a humanitárius vészhelyzetek, amelyeket az éghajlat destabilizációja tovább súlyosbít, növelik a kitelepítettek számát és azokat az embereket érintik, akik már eleve nagy szegénységben élnek. Sok olyan ország, ahol ezek a súlyos helyzetek állnak fenn, nem rendelkezik megfelelő struktúrákkal, hogy válaszoljon a kitelepítettek szükségleteire”.
Az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma migránsokkal és menekültekkel foglalkozó szekciója május 5-én közzé tette „A belső kitelepítettek gondozására vonatkozó lelkipásztori irányelvek”-et. A dokumentum az egyház lelkipásztori tevékenységét kívánja ihletni és elevenné tenni ezen a sajátos területen.
A kitelepítettek drámája gyakran láthatatlan
A pápa ezeket az okokat szem előtt tartva úgy döntött, hogy ezt az idei Üzenetet a belső kitelepítettek drámájának szenteli. Ezt a gyakran láthatatlan drámát a COVID-19 pandémia által okozott világválság még tovább súlyosbította. Ez a válság ugyanis hevessége, súlyossága és földrajzi kiterjedése miatt átértékelt emberek millióit sújtó annyi más humanitárius vészhelyzetet. Olyan nemzetközi kezdeményezéseket és segélyeket, amelyek alapvetőek és sürgősek emberi életek megmentésére, a nemzeti politikai napirendek végére szorította. „Azonban ez most nem a megfeledkezés ideje. A válság, amellyel szembe nézünk, ne feledtesse el velünk azt a számos szükséghelyzetet, amely sok személy szenvedését okozza” – idéz Ferenc pápa idei Urbi et Orbi üzenetéből, majd így folytatja: „A 2020-as évet jellemző tragikus események fényében kiterjesztem ezt a belső kitelepítetteknek szentelt Üzenetet, mindazokra, akik a bizonytalanság, a magára hagyatottság, a peremre szorultság és visszautasítás tapasztalatát élték meg vagy még mindig tapasztalják a COVID-19 miatt”.
Minden menekültben ismerjük fel Jézust
Ferenc pápa üzenetében a Szent Család Egyiptomba menekülésének ikonjából indul ki. Ez ihlette meg elődjét, XII. Piusz pápát, amikor 1952. augusztus elsején megfogalmazta az Exsul Familia k. Apostoli Konstitúcióját. Az Egyiptomba menekülés idején a Kis Jézus megtapasztalja szüleivel együtt a kitelepítettek és menekültek tragikus körülményeit, amelyeket „félelem, bizonytalanság, nélkülözések” jellemeznek (vö. Mt 2,13-15.19-23). Sajnos napjainkban családok milliói magukra ismerhetnek ebben a szomorú valóságban – állapítja meg a pápa. A televízió és az újságok csaknem minden nap hírt adnak menekültekről, akik éhség, háború és más súlyos veszélyek elől menekülnek, biztonságot és emberhez méltó életet keresnek maguk és családjuk számára” (Úrangyala, 2013. december 29.) Mindnyájukban jelen van Jézus, aki, mint Heródes idején, menekülni kényszerül, hogy életben maradjon. Arcukban ismerjük fel az éhező, szomjazó, ruhátlan, beteg, idegen és bebörtönzött Krisztust, aki lelkiismeretünkhöz szól (vö. Mt 25,31-46). Ha felismerjük, akkor mi fogunk neki köszönetet mondani azért, hogy találkozhattunk vele, szerethetjük és szolgálhatunk neki.
A lelkipásztori kihívásokra válaszoljunk konkrét tettekkel
A kitelepített személyek felkínálják számunkra azt a lehetőséget, hogy találkozzunk az Úrral, „akkor is, ha szemünk csak nehezen ismeri fel Őt: a szakadt ruhákban, piszkos lábbal, eltorzult arccal, sebekkel beborított testtel, aki nem beszéli nyelvünket” idéz a pápa 2019. február 15-én mondott homíliájából. Valóságos lelkipásztori kihívásról van szó, amelyre azzal a négy igével kell válaszolnunk, amelyeket már 2018-ban megjelölt ugyanerre a Világnapra: befogadni, védelmezni, előmozdítani és integrálni. Most ezekhez hat igepárt tesz hozzá, amelyek nagyon konkrét cselekvéseknek felelnek meg, ok-okozati összefüggés kapcsolja őket egybe.
Az első igepár: megismerni, hogy megértsük. A megismerés szükséges lépés a másik megértése felé. Ezt tanítja Jézus az emmauszi tanítványok epizódjában. „Miközben így beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett és csatlakozott hozzájuk. De szemük el volt takarva, hogy föl ne ismerjék” (Lk 24,15-16). Amikor migránsokról és kitelepítettekről van szó, gyakran megállunk a számoknál. De nem számokról van szó, hanem személyekről! – hangsúlyozza a migránsok és menekültek Világnapjára írt üzenetében Ferenc pápa. Ha találkozunk velük, előbb-utóbb megismerjük őket. És ismerve történeteiket, képesek leszünk megérteni őket. Megérthetjük például, hogy az a létbizonytalanság, amelyet a pandémia miatt szenvedve megtapasztaltunk, a kitelepítettek életének állandó eleme.
A második igepár: közel állni, hogy szolgáljunk. Szükséges, hogy a személyek mellé álljunk, hogy szolgáljuk őket. Magától értetődőnek tűnik, de gyakran nem az. „Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Mikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire és bekötözte azokat. Aztán föltette teherhordó állatára, szállására vitte és gondját viselte” (Lk 10.33-34). A félelmek és az előítéletek – olyan sok előítélet – arra késztetnek, hogy távolságot tartsunk másoktól és gyakran megakadályoznak abban, hogy „melléjük álljunk” és szolgáljuk őket szeretettel. Felebarátunkhoz közelíteni gyakran azt jelenti, hogy készen állunk a kockázatok vállalására is, mint ahogy ezt sok orvos és ápoló megtanította nekünk az utóbbi hónapokban. Ez a felebarátaink mellé állás, hogy szolgáljuk őket, túlmutat a puszta kötelességérzeten; a legnagyobb példát Jézus hagyta ránk, amikor megmosta tanítványai lábát: „levetette felsőruháját”, letérdelt és bepiszkolta kezét (vö. Jn 13,1-15).
A harmadik igepár: kiengesztelődni, hogy meghallgassunk. Isten maga tanítja ezt nekünk, hogy Fiát küldve a világba, emberi füllel akarta meghallgatni az emberiség sóhajtozását: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak” (Jn 3,16-17). A szeretet, mely kiengesztel és üdvözít, a meghallgatással kezdődik. A mai világban megsokszorozódnak az üzenetek, ám eközben az ember elveszti a képességét a meghallgatásra. Mert csak az alázatos és figyelmes meghallgatáson keresztül tudunk eljutni a valódi kiengesztelődésre. 2020-ban heteken át csend uralta az utcáinkat. Drámai és nyugtalanító csend, mely azonban lehetőséget kínált nekünk, hogy meghalljuk a legsérülékenyebbek, a kitelepítettek és a súlyosan beteg földgolyónk kiáltását. És ezt hallva, lehetőségünk van a felebaráttal, a számos leselejtezettel, önmagunkkal és az Istennel való kiengesztelődésre, aki soha nem fárad bele abba, hogy felkínálja nekünk az irgalmát.
A negyedik igepár: növekedni, hogy megosszunk. Az első keresztény közösség közös alkotó elemeinek egyikében együtt osztozott: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt” (ApCsel 4,32). Isten nem akarta, hogy földünk erőforrásait csak néhányan birtokolják. Nem, az Úr nem akarta ezt! Meg kell tanulni a megosztást, hogy együtt növekedjünk, anélkül, hogy bárkit is kihagynánk. A világjárvány arra emlékeztetett, hogy mindnyájan egy bárkában vagyunk. A tény, hogy közös aggodalomban és félelemben vagyunk, ismét megmutatta nekünk, hogy senki sem üdvözül egyedül. A növekedéshez valóban együtt kell növekednünk, megosztva, amink van, mint az a fiú, aki Jézusnak kínált fel öt árpakenyeret és két halat… Ami aztán elég lett ötezer embernek (vö Jn 6,1-15).
Az ötödik igepár: előmozdítani, hogy bevonjunk. Így tett Jézus is a szamáriai asszonnyal (vö Jn 4,1-30). Az Úr a közelébe lép, meghallgatja, a szívéhez szól, aztán elvezeti az igazságra és átalakítja őt az örömhír hirdetőjévé: „Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?”. Néha mások szolgálatának a lendületét megakadályozza, hogy látjuk a gazdagságukat. Ha valóban segíteni akarjuk az embereket, akiknek támogatásunkat nyújtjuk, be kell őket vonni és saját felszabadulásuk főszerepelőivé kell tenni. A világjárvány arra emlékeztetett minket, hogy mennyire fontos a közös felelősség és hogy mindenki közreműködésével – még a lebecsült kategóriákéval is – le lehet győzni a válságot. „Bátorságra kell lelni, hogy új tereket nyissunk, ahol mindenki meghívottnak érzi magát, és ami lehetővé teszi a befogadás, a testvériség és a szolidaritás új formáit (Elmélkedés a Szent Péter téren, 2020. március 27.)
A hatodik igepár: építeni, hogy együttműködjünk. Ez az, amit Pál apostol a korinthusi közösségnek ajánl: „Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban” (1Kor 1,10). Isten Országának az építése minden keresztény közös elkötelezettsége és éppen ezért szükséges, hogy megtanuljunk együttműködni anélkül, hogy engednénk a féltékenység, a viszálykodás és a megosztottság kísértésének. A jelenlegi helyzetben le kell szögezni: „Ez nem az önzés ideje, mert a bennünket ért kihívás összeköt bennünket és nem tesz különbséget a személyek közt” (Urbi et Orbi üzenet, 2020. április 12.)
Ahhoz, hogy megóvjuk a közös házat és hogy mind inkább hasonlóvá tegyük Isten eredeti tervéhez, el kell köteleződni a nemzetközi együttműködés, a globális szolidaritás és a helyi elkötelezettség biztosításában, anélkül, hogy bárkit is kihagynánk belőle.
Egy olyan imádsággal szeretnék zárni – szól Ferenc pápa a Migránsok és Menekültek Világnapjára írt üzenete végén –, amit Szent József példája sugall, főként amikor menekülni kényszerült Egyiptomba, hogy megmentse a Gyermeket.
"Atyám, te Szent Józsefre bíztad, ami a legdrágább volt számodra, a gyermek Jézust és az Anyját, hogy oltalmazd a veszedelmektől és a gonoszok fenyegetéseitől. Engedd meg nekünk, hogy mi is megtapasztaljuk a védelmedet és a segítségedet. Ő, aki megtapasztalta annak a szenvedését, aki a hatalmasok gyűlölete elől menekül, add, hogy tudja segíteni és oltalmazni azokat a fivéreket és nővéreket, akik a háborúk, a szegénység és az ínség elől menekülve elhagyják otthonukat és földjüket, hogy menekültként útnak induljanak biztonságosabb helyek felé. Közbenjárására segítsd őket, hogy legyen erejük tovább haladni és legyen vigaszuk a szomorúságban és bátorságuk a próbatételben. Annak, aki befogadja őket, adj valamit ennek az igaz és bölcs atyának a gyengédségéből, aki saját fiaként szerette Jézust és erőt adott Máriának a hosszú út során. Ő, aki két kezével kereste meg a kenyerét, tudjon gondoskodni azokról, akiktől az élet elvett mindent és adja meg nekik a munka méltóságát és az otthon békéjét. Ezt kérjük Tőled Jézus Krisztus, a te Fiad által, akit Szent József Egyiptomba menekített, továbbá Szűz Mária közbenjárására, akit ő hűséges jegyesként szeretett, akaratod szerint, Ámen."
Róma, Lateráni Szent János bazilika, 2020. május 13., a fatimai Boldogasszony emléknapján – zárul Ferenc pápának a Migránsok és Menekültek Világnapjára írt üzenete.
