Ferenc pápa: a keresztények egysége az imádság gyümölcse
Gedő Ágnes / Antonella Palermo – Vatikán
A keresztények egysége csak az imádság gyümölcseként jöhet el – emlékeztet rá a pápa. Az ökumenikus imahét január 18-án kezdődött, és Róma püspöke 25-én a vesperás szertartásával fogja lezárni a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában. Az egységhéten számos kezdeményezéssel ápolják a keresztények összetartozásukat az idei mottó jegyében: „Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek” (Jn 15,5-9). Rómában a plébániákon és az egyes közösségekben is az egységgel foglalkoznak ezekben a napokban, többek között keleti rítusú szentmisével, illetve az ökumenikus központban bemutatott szertartással.
Római egyházmegyei virrasztás
Vegyük komolyan Jézus tanítását és buzdítását, aki ma arra hívja tanítványait, hogy kövessék őt, egységben maradva. Erre szólította a keresztényeket Khajag Barsamiai, az apostoli örmény egyház szentszéki képviselője, a január 20-án megtartott ökumenikus virrasztáson, a trasteverei Szűz Mária-bazilikában. A szertartást Paolo Selvadagi püspök vezette, az egyházmegye ökumenizmus és vallásközi párbeszéd- felelőse. Az imát az egyházmegye Facebook-oldalán streaming közvetítették, és katolikusok, ortodoxok, reformátusok, anglikánok, lutheránusok, valdensek, baptisták, metodisták kapcsolódtak be római közösségeik képviselőin keresztül. Homíliájában az örmény érsek emlékeztetett János apostolnak a szőlőtőről és szőlővesszőről szóló szakaszára, ami kölcsönös szeretetre hív minket, és ez adja meg a termékenységet. Amikor az ágak a földben gyökereznek, akkor gyümölcsöt hoznak és termékenyek lesznek, máskülönben elszáradnak és nem teremnek. Ezért fontos tehát, hogy az ágak, vagyis Jézus tanítványai, akiknek Jézus a forrásuk, össze legyenek kötve egymással, különben az Úr elutasítja azt, ami nem vele és egymással közösségben történik, és elégeti a nem termő ágakat. Az imavirrasztás végén Daniele Libanori római segédpüspök annak a reményének adott hangot, hogy az együttes ima sietteti a gyógyulást a járványból, az erőszakból és minden konfliktusból, hogy ugyanannak az emberi családnak a testvérei lehessünk.
Az anglikánok a szeretetszolgálatban találják meg a közösséget
„A legutolsók iránti szeretetszolgálat szellemében ápoljuk a kölcsönös támogatást és építsük az ökumenikus baráti kapcsolatokat” - mondta a szerdai római egyházmegyei imavirrasztáson jelen lévő Robert Warren anglikán lelkész, a római Mindenszentek tiszteletese. Ezt az anglikán templomot kereste föl Ferenc pápa négy évvel ezelőtt, 2017. február 26-án. Ez volt az első alkalom, hogy Róma püspöke odalátogatott. Ferenc pápa akkor fölelevenítette barátságát az anglikánokkal még Buenos Airesből, illetve közös küldetésüket az őslakosokkal, amit a katolikusokkal és az anglikánokkal együtt végeztek. Emlékeztetett a szentek hagyományának mindkét felekezetben élő tiszteletére. Örömmel állapította meg, hogy a keresztényekben nő a közeledés vágya, ami a közös imádságban és az evangéliumról való tanúságtételben nyilvánul meg, különösem a szolgálat különböző formáin keresztül. Warren atya elmondta, hogy az év során római plébániájának anglikán közössége nagy elkötelezettséggel oszt ételt a szegényeknek az Ostiense (Keleti) pályaudvaron. A vasárnapi szentmiséken túlmenően imákat és képzéseket szerveznek, főként a nagykövetségi alkalmazottaknak, egyetemi hallgatóknak, és a területen működő nem kormányzati szervezetek tagjainak. A pandémia nehéz időszaka miatt kénytelenek voltak a lehető legjobban kihasználni a közösségi médiát és a streaming videóközvetítést. Remélhetőleg egyre jobban erősödnek majd a baráti kapcsolatok, az irgalmas szamaritánus példázatának fényében is, amit a Fratelli tutti – kezdetű enciklika is szorgalmaz, a kiszolgáltatott emberek megsegítésére.
Svédországban a Don Benzi társulat a lutheránusokkal imádkozott
Január 21-én online ökumenikus imát szerveztek Malmöben. A XXIII. János pápa Közösség a svéd lutheránus és katolikus egyházzal együttműködve kezdeményezte az imádságot. Ferenc pápa 2016-os látogatása lendületet adott az ökumenikus folyamatnak, amikor a reformáció 500 éves jubileumi megemlékezéseit tartották. Giovanni Ramonda, a társulat elnöke megismételte a pápa felhívását: teremtsük meg az egységet a szegények szolgálatán keresztül és az igazságosság keresésében.