„Szűz Mária ölelésében” - XIII. Leó pápa magyarok iránti kiváltságos tisztelete
Vertse Márta – Vatikán
A közelmúltban, tavaly október 8-án emlékeztünk meg a vatikáni Szent Péter bazilika Grottájában 40 évvel ezelőtt felszentelt magyar kápolnáról, amely a Magna Domina Hungarorum nevet viseli. A fontos eseményről beszámolva felidéztük Szent II. János Pál szavait, a magyar helyi egyházhoz, hívekhez és az egész magyar nemzethez fűződő kiváltságos kapcsolatait. Utaltunk rá, hogy a Magyarok Nagyasszonya kápolna, amely egyesíti a nemzet szétszóratásban élő tagjait, a magyarok Szent Péter utódához való hűségének és annak a szeretetnek a jele, amelyet a pápa érez a Szent István által alapított helyi egyház iránt.
XIII. Leó pápa három körlevele a magyar főpásztorokhoz
Mai adásunknak is Magyarok Nagyasszonya, a Magna Domina Hungarorum a kiindulópontja, hogy felelevenítsük Szent II. János Pál egyik elődje, XIII. Leó pápa és a magyar hívek közötti mély szeretet kapcsolatot. Ő volt ugyanis az a pápa, aki 1896-ban, a magyar állam megalapításának ezredik évfordulóján engedélyezte a Magna Domina Hungarorum ünnepet. Mint ahogy Zimányi Ágnes a Teológia – Hittudományi Folyóirat 2020. 1-2. számában megjelent „XIII. Leó pápa (1878-1903) működésének néhány magyar vonatkozása” c. tanulmányában összefoglalja – idézzük: „A magyar papság mindvégig érezte Leó pápa atyai gondoskodását, amit a magyar klérus nagy szeretettel, őszinte tisztelettel, olykor szinte rajongással viszonzott. XIII. Leó pápasága alatt a magyar püspöki kar három körlevelet kapott, az elsőt 1886-ban, Budavár töröktől való visszavételének kétszázadik évi emlékünnepére. A második 1893-ban keletkezett és az egyház magyarországi helyzetével foglalkozik. Végül a harmadik körlevél az ezeréves Magyarország főpásztorainak, papjainak és híveinek szól, és a magyar honfoglalás, a magyar állam megalapításának és fennállásának ezredik évfordulója alkalmából született, 1896-ban”. https://www.academia.edu/.../XIII_LE%C3%93_p%C3%A1pas%C3...
A következő három enciklikáról van szó:
Quod multum diuque optabamus, Amint hőn s régen óhajtottunk, 1886. augusztus 22;
Constanti Hungarorum, Az Egyházról Magyarországon, 1893. szeptember 2; valamint
Insignes Deo aeterno, Az örökkévaló Isten tiszteletére, a magyar millennium emlékére, 1896. május 1.
Most e három enciklika gazdag tartalmából, napjainkra is érvényes üzenetéből emelünk ki néhány gondolatot. Főleg azokra a részekre összpontosítjuk figyelmünket, amelyek rámutatnak, hogy a magyarságnak milyen döntő szerepe volt a keresztény Európa védelmében, milyen fontos volt a nemzet történelmében a Krisztusba vetett hit megőrzése, a Magyarok Nagyasszonyának tisztelete, a Péter utódaihoz való hűség, amiért a különböző történelmi korok pápái nagy elismerésben részesítették a magyar híveket, viszonozva az Apostoli Szék iránti ragaszkodásukat.
Quod multum diuque optabamus, Amit hőn és régen óhajtottunk k. enciklikáját
XIII. Leó pápa Budavár visszavételének 200. évfordulója alkalmából írta 1886. augusztus 22-i keltezéssel. Negyedszázados péteri szolgálata során rendkívül élénk diplomáciai tevékenységet folytatott, szoros kapcsolatot alakított ki a világegyház számos országával. A magyar főpásztorokhoz intézett első enciklikájának már bevezető soraiban hangot ad örömének, hogy most végre bekövetkezik a várva várt esemény, mivel a fontos történelmi évforduló alkalmat kínál arra, hogy a magyar hívekhez intézze szavait.
Buda felszabadítása a magyarok örökös nemzeti érdemei közé tartozik
„Már erősen és régóta vágytunk az alkalomra, hogy beszélhessünk veletek, mint ahogy ezt számos más nép püspökeivel tettük, azzal a céllal, hogy közöljük tanácsainkat a kereszténység virágzását és a magyarok javát illető témákra vonatkozóan. Ezt most különösen pozitív módon tették lehetővé ezek a napok, amikor Magyarország emlékezve és örömmel ünnepli Buda felszabadításának kétszázadik évfordulóját. A magyarok nemzeti érdemei között ez a felszabadítás örökre kiemelkedő marad, mivel őseitek türelemmel és hősiesen visszaszerezték a fővárost, amelyet az ellenség másfél évszázadon át birtokolt” – kezdi körlevelét Gioachino Pecci pápa, majd felidézi a „Magyarország megmentőjének” is nevezett elődje, XI. Ince alakját, a Buda visszafoglalásában nagy szerepet játszó Szent Liga életre hívóját, akit XII. Piusz pápa nem sokkal a magyar forradalom és szabadságharc kitörése előtt, 1956. október 7-én iktatott a boldogok sorába.
XI. Ince pápa elévülhetetlen szerepe Buda visszafoglalásában
„Azért, hogy megmaradjon ennek az isteni kegyelemnek az emlékezete és az iránta való hála, XI. Ince pápa, „Pontifex Maximus”, helyesen elrendelte, hogy szeptember másodikán, azon a napon, amikor ez a rangos esemény bekövetkezett, az egész keresztény világban ünnepélyes szertartásokat mutassanak be Szent István tiszteletére, aki az első volt apostoli királyaitok között” – írja XIII. Leó pápa, majd utal rá, hogy az Apostoli Szentszék részt vett „ebben a csodálatos és örvendetes eseményben”, „annak a nagyszerű győzelemnek a következményeként, amelyre Bécs közelében került sor három évvel korábban ugyanazon ellenség felett”.
Az előző korok pápáinak érdemei a Magyar Királyság támogatásában
„Elődjeink már a kérdéses időszakot megelőzően is arra törekedtek hasonló helyzetekben, hogy táplálják Magyarország erőit javaslataikkal, segélyeikkel, pénzzel, szövetségekkel. III. Kallixtusztól XI. Incéig helyénvaló lenne felsorolni sok római pápa nevét ebben az összefüggésben, érdemük elismeréseként. Az összes közül kiválik VIII. Kelemen, akinek a magyar királyság országgyűlése – amikor Esztergom és Visegrád felszabadult a török uralom alól – nyilvános hálaadást rendelt el, mivel egyedül a pápa nyújtott bőkezű segélyt a csaknem reménytelen sorsú magukra hagyatottaknak”.
Az Apostoli Szék továbbra is elkötelezi magát a közös veszélyek elhárításában
Ezért, mint ahogy az Apostoli Szék soha nem mulasztotta el, hogy megfeleljen a magyar nép elvárásainak minden alkalommal, amikor harcolni kellett a keresztény vallás és szokások ellenségei ellen, így most, amikor egy várva várt eseményre való megemlékezés megindítja a lelkeket, szívesen csatlakozik hozzátok egy igazságos öröm szeretetközösségében; miközben figyelembe vesszük az idők különbözőségét, egyedül csak ezt akarjuk és csak ennek szenteljük magunkat: meg akarjuk erősíteni a tömegeket a katolikus hitvallásban és ezzel egyidejűleg elkötelezzük magunkat, amennyire csak lehet a közös veszély elhárításában, mivel az a mi feladatunk, hogy gondoskodjunk a népek üdvösségéről.
Isten legnagyobb ajándéka az örök üdvösséghez vezető hit
„Maga Magyarország tanúja annak, hogy nem származhat nagyobb ajándék Istentől az egyének vagy a közösségek számára, mint az, hogy az Ő segítségével magunkévá tesszük a katolikus igazságot és miután megkaptuk, megőrizzük azt” – folytatja XIII. Leó pápa enciklikájában. Egy ilyen hatalmas adományban automatikusan benne van más javaknak az összessége is, amelyeknek köszönhetően nem csak az egyének nyerhetik el az örök boldogságot a mennyekben, hanem maguk a nemzetek is eljutnak egy olyan jóléthez, amely méltó erre a névre. Mivel az apostoli királyok között az első ezt jól megértette, semmi mást nem kért nagyobb hévvel Istentől; egész életében semmit sem követett nagyobb figyelemmel és nagyobb kitartással, mint hogy elvigye az egész királyságba a katolikus hitet és azt kezdettől fogva szilárd alapokra helyezze. Ezért azonnal elkezdődött a római pápák és Magyarország királyai és népe között az egymás iránti kölcsönös figyelem és udvariasság cseréje, amely soha nem szűnt meg a későbbiekben sem.
Koronája révén Szent István pápai tekintély által felszentelt király
István megalapította és megteremtette a királyságot, de a királyi fejdíszt csak a Római Pápától akarta megkapni; pápai tekintély által felszentelt király volt, de azt akarta, hogy királyságát ajánlják fel az Apostoli Szentszéknek; bőkezűen nem kevés püspöki székhelyet alapított és kegyesen életre hívott sok szervezetet, de ezekben a dicséretre méltó cselekedetekben társa volt sok alkalommal az Apostoli Szentszék legnagyobb jóindulata és teljes mértékben egyedülálló engedékenysége. A legszentebb király, hitéből és jámborságából a tanács világosságát és a legjobb szabályokat merítette az állam kormányzásához. Semmi másból, mint a kitartó imából nyerte a léleknek azt az erejét, amellyel felszámolta az ellenségek kegyetlen összeesküvéseit és győzedelmesen visszaverte támadásaikat.
Magyarország sértetlenül megőrizte hitét, szent királyának örökségét
Így a vallás pártfogásával született meg nemzetetek: megóvva azt őrként és vezetőként, nem csak az érettségre jutottatok el, hanem a parancs erejére és a teljes dicsőségre. Magyarország megőrizte szentként és sértetlenül a vallást, amit örökségként kapott királyától és atyjától még a legnehezebb időkben is, amikor egy veszélyes tévedés eltávolította a környező népeket az egyház anyai keblétől – utal a pápa a keleti egyházszakadásra. A katolikus hithez hasonlóan a Péter széke iránti tisztelet és hűséges szeretet is állandó maradt az apostoli királyokban, a püspökökben és az egész népben; egyébként látjuk, hogy folyamatos tanúságtételek megerősítik a római pápák kedvező hajlandóságát és atyai jóindulatát a magyarok iránt. Ma, miután annyi évszázad eltelt és olyan sok minden történt, Istennek hála megmaradnak az ősi kapcsolatok; őseitek ugyanazon erényei egyáltalán nem haltak ki az utódokból” – írja a pápa, dicsérve a katolikus hit megtartására irányuló „állandó és buzgó akaratot”.
Constanti Hungarorum, az Egyházról Magyarországon
című enciklikáját XIII. Leó pápa 1893. szeptember 2-i keltezéssel intézte az „Apostoli Székkel békében és szeretetközösségben” lévő magyarországi helyi egyházhoz, talán nem volt véletlen, hogy éppen Buda felszabadításának napját választotta, amelyet XI. Ince pápa Szent István ünnepének nyilvánított.
A katolikusok feladata a keresztényellenes időkben
„A magyarok Apostoli Szék iránti állandó hűségét és tiszteletét mindig bőségesen viszonozta a római pápák atyai jóindulata; és mi magunk sem engedtük meg soha, hogy ti és népetek hiányát érezzétek szeretetünknek és gondoskodásunknak” – kezdődik a pápai körlevél, majd utal a hét évvel azelőtti enciklikára, amelyben „felidéztük a magyarok ősi hitét, erényeiket és nemes tetteit, és tanácsokat adtunk nektek, amelyeket hasznosnak ítéltünk e nép egészsége és virágzása számára, ebben a katolicizmussal szemben olyan ellenséges időkben. Most ugyanaz az ok és ugyanaz a cél késztet minket arra, hogy ismét írjunk nektek”. XIII. Leó pápa ezután kifejti, hogy mi a katolikusok kötelessége egy olyan korban, amikor a keresztény intézmények elleni támadások ennyire kíméletlenek és alattomosak. Minden körülmény között meg kell őrizni a vallás integritását az államban, a lelkekben a tökéletes és szilárd egyetértést, hiszen az emberek üdvösségéről van szó, ami a javak közül a legmagasabb rendű és a legfőbb jó.
Insignes Deo aeterno, Az örökkévaló Isten tiszteletére k. harmadik enciklika
1896. május elsején született. Magyarország ezredik születésnapjának ünnepléséhez kapcsolódva XIII. Leó pápa kifejezi azt a meggyőződését, hogy a tisztaszívű állampolgárok között nem létezhetnek olyanok, akiket ne érintene meg országuk dicsősége, amelyben ők is osztoznak, és nem lehet, hogy ne éreznének buzgó vágyat az ősi dicsőségek követésére, amikor azokról nyilvánosan megemlékeznek. A pápa hőn vágyik rá, hogy az ünnepi alkalomból jelen lehessen gondolatban és lélekben a magyar püspökökkel népük körében. Ezt a kívánságát elsősorban a katolikus Magyarország iránti különleges vonzalma és szeretetteljes gondoskodása váltja ki, valamint a magyarok odaadó érzelmei az Apostoli Szék és maga a pápa iránt. Utal rá, hogy az előző években a magyar hívek nagy számban zarándokoltak el Rómába püspökeik vezetésével, hogy leróják tiszteletüket az Apostolok sírjánál. Csodálatos tanúságot tettek a hitről, az engedelmességről és a szeretetről, minden honfitársuk nevében is. A pápa – mindig fejedelmi többest használva – ismét megállapítja, hogy a magyarok „elnyerték jóindulatunkat”, amit már kinyilvánított az egész nemzet iránt az előző két alkalommal, és reméli, hogy ez a levél is közvetíti szeretetét.
Szent István király a magyar nemzet oszlopa
A pápa felidézi a katolicizmus kezdeteit Magyarországon, utalva Géza herceg, valamint a vértanú Szent Adalbert püspök alakjára. István, a legpéldamutatóbb keresztény fejedelem, folytatta és beteljesítette, amit apja elkezdett. Ezért joggal ünneplik őt, mint a magyar nemzet fő oszlopát és világosságát; nemcsak az örök üdvösség elnyerésére tanította nemzetét, hanem növelte kiterjedését és hírnevét is. István felajánlotta jogarát Isten Anyjának és ezzel megkezdődött a római pápák és Magyarország királyai és népe között a „buzgó cselekmények cseréje”. „Ennek a köteléknek állandó jelképe a királyi korona, amelyet az Üdvözítő Krisztus és az Apostolok képei díszítenek és amelyet Elődünk, II. Szilveszter küldött ajándékba Istvánnak, amikor királyi címet adományozott neki, mert „nagyban terjesztette Krisztus hitét” hazátokban. Ez a híres esemény alapozta meg a magyarok állhatatosságát Péter iránti engedelmességükben, mivel ez a korona sértetlenül viselte a kritikus idők változó és veszélyes zűrzavarait, továbbra is felragyogtatva ősi becsületét; következésképpen mindig a királyság nagy dicsőségének és védelmének tekintették és ezért vallási védelem alatt áll” – írja a pápa, ismét nagy tisztelettel emlékezve Szent Istvánra, „Magyarország legszentebb és legbátrabb királyára”, aki mennyei dicsőséget élvez a szentek között, erényének és életszentségének emléke tovább él az országban a magyar név örök dicséretére. Ezért a római pápák mindig nagy kiváltságokkal tüntették ki a magyar nemzetet, vezetőiket és királyaikat azért a kiváló szolgálatokért, amelyeket a katolikus hitnek és a Római Széknek tettek. A megtiszteltetés legfőbb jele, hogy a keresztet a nyilvános körmenetben a királyok előtt vihetik, mint az Apostolság legragyogóbb jelképét, ami kifejezi, hogy a magyar nemzet és királyainak dicsősége a mi Urunk Jézus Krisztus Keresztjében van; e jelben küzdenek és győzedelmeskednek a katolikus hitért".
