Húsvéti Triduum Ferenc pápával: újra a hívek részvételével
Gedő Ágnes – Vatikán
Nagycsütörtök délutánján belépünk a húsvéti Triduumba, mely jelképekben, szertartásokban gazdag időszak. Ekkor emlékezik az egyház Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumára, aki teljes mértékben elfogadva az Atya akaratát szeretetből vette fel a keresztet. Feltámadásának részesévé tett bennünket, hogy Őbenne és Ővele örökké éljünk örömben és békében. A húsvéti szent három nap a liturgikus év középpontja és minden keresztény számára a kegyelem pillanata. Ezekben a napokban fordítsunk időt az imára és az elmélyülésre, ezáltal merítve a kegyelem forrásából. A gyónás szentsége által Krisztus halála és feltámadása pillanatához csatlakozunk azért, hogy még inkább részt tudjunk venni a húsvét megünneplésében.
Nagycsütörtök
Ferenc pápa Nagycsütörtökön fél tízkor a Szent Péter-bazilikában mutatta be a krizmaszentelési misét, melyen megáldotta a szentolajokat, a papság pedig megújította szentelési fogadalmait.
Nagypéntek
Nagypéntek Jézus kereszthalálának és sírban nyugvásának emléknapja. Imádjuk a keresztre feszített Krisztust és részt veszünk szenvedésében bűnbánatunkkal és a böjttel. Kísérjük el mi is Jézust a Kálvária felé és fogadjuk el életáldozatát, amelyet felkínál számunkra. Nagypénteken délután 5 órai kezdettel a pápa megtartja Urunk szenvedésének liturgiáját a Szent Péter-bazilikában. Homíliát a Pápai Ház szónoka, P. Raniero Cantalamessa mond. A pápa este a Colosseumnál részt vesz a keresztúti ájtatosságon, mely 21.15-kor kezdődik. A keresztet 11 család hordozza majd, egy ifjú házaspár, egy idős házaspár és két nagyszülő. Ők készítették az idei Via Crucis elmélkedéseit, az élet olykor fájdalmas pillanataiból, az odaadóan végzett küldetésből merítve gondolataikat, melyet beteg szüleik vagy fogyatékkal élő gyermekeik ápolásáért végeznek.
Nagyszombat
Nagyszombat éjjel húsvét vigíliájának szertartását végezzük, amikor kihirdetik Krisztus feltámadását, győzelmét a halál felett. Ez az éjszaka a liturgikus év központi pillanata. Jézus minden választását egyetlen szempont határozta meg, és ez szeretete az Atya iránt. Nagyszombaton este fél 8-kor Ferenc pápa húsvéti virrasztást vezet a vatikáni bazilikában. Idén a virrasztáson felnőtteket keresztelnek és bérmálnak.
Húsvétvasárnap
Resurrexit vasárnap, föltámadás vasárnapja, a liturgikus év legnagyobb ünnepe. Ünnepi miséje a föltámadt Krisztust ünnepli, akié a hatalom és dicsőség mindörökké. Bennünket arra int, hogy a világosság gyermekeiként új életre kelve az odafönt valókat keressük. Húsvétvasárnap délelőtt 10 órakor a pápa szentmisét mutat be a virágokkal csodálatosan díszített Szent Péter téren, majd délben Urbi et Orbi áldást ad a bazilika központi loggiájáról.
Húsvéthétfő
Húsvéthétfőn délben a Szentatya elimádkozza a Regina Coeli-imádságot, majd este hat órakor a Szent Péter-téren találkozik az olasz egyházi ifjúsági zarándoklat fiataljaival. „Az elmúlt hónapok bizonytalansága után most először találkozhatnak a pápával a Szent Péter-téren a serdülőkorú fiatalok, akiket ez az időszak nagyon megviselt. Szükségünk van a remény jeleire” – mondta az eseményre készülve Gualtiero Bassetti bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke.