A Vatikán közzétette Ferenc pápa kanadai látogatásának programját
Somogyi Viktória - Vatikán
Alig több mint egy hónappal a pápa tervezett apostoli útjáig Kanadába, a Vatikáni Sajtóterem csütörtökön nyilvánosságra hozta a látogatás részleteit. A pápa július 24-én, vasárnap reggel indul a római Fiumicino repülőtérről, és Kanadába megérkezve hivatalos fogadására az edmontoni nemzetközi repülőtéren kerül sor.
Első nyilvános programjai július 25-én, hétfőn kezdődnek, amikor találkozik az őslakos népek képviselőivel: az ún. First Nations (több őslakos indián törzset tömörítő szervezet), a métisekkel és az inuitokkal Maskwacis városában, körülbelül 70 kilométerre északra Edmontontól. Ezután visszatér Edmontonba, hogy délután találkozzon az őslakosok népek képviselőivel és a Szent Szív plébánia közösségének tagjaival.
Július 26-án, kedden Ferenc pápa szentmisét mutat be az edmontoni Commonwealth Stadionban, majd a városon kívülre utazik a Lac Ste. Annába, ahol részt vesz egy zarándoklaton és egy ige liturgián.
Nyugatról Keletre
A pápa július 27-én, szerdán fejezi be nyugat-kanadai látogatását, és Quebec városába indul. Hivatalosan fogadja Kanada főkormányzója, és megbeszélést folytat a miniszterelnökkel. Ezt követően találkozik a civil hatóságokkal, az őslakosok képviselőivel és a diplomáciai testület tagjaival.
Július 28-án, csütörtökön a pápa szentmisét mutat be a Saint Anne de Beaupré nemzeti kegyhelyen. Délután vesperást imádkozik a püspökökkel, a papokkal, a diakónusokkal, a megszentelt életűekkel, a szeminaristákkal és lelkipásztori kisegítőkkel a Notre Dame-székesegyházban.
Találkozó a bentlakásos iskolák diákjaival
Július 29-én, pénteken Ferenc pápa zártkörű találkozót tart a Jézus Társaság tagjaival a québeci érseki rezidencián, majd ugyanitt találkozik az őslakosok küldöttségével. Ezután Iqaluitba repül, a legészakibb kanadai Nunavut tartomány fővárosába. A pápa ott személyesen találkozik az iqaluiti általános iskolában az egykori bentlakásos iskolák diákjaival. Utolsó nyilvános programja egy találkozó lesz a fiatalokkal és az idősekkel ugyanabban az iskolában.
Ferenc pápa péntek délután indul vissza az iqaluiti repülőtérről, és a tervek szerint szombaton délelőtt száll le a római Fiumicino repülőtéren.