Ferenc pápa a kanadai papságnak: hiteles egyházat építsünk a hit örömével!

Gedő Ágnes / Salvatore Cernuzio – Vatikán

Tanúskodjunk életünkkel az evangéliumról, segítsük elő a testvériséget! Az elvilágiasodásra akkor adhatunk megfelelő választ, ha használjuk képzeleterőnket a lelkipásztorkodásban. Az egyház akkor lesz hiteles tanúja az evangéliumnak, ha tagjai szeretetközösségben élnek egymással, ha teremtenek alkalmat és helyet arra, hogy a hithez közeledők vendégszerető közösségre találjanak, ahol meghallgatják őket, ahol párbeszédet folytathatnak és ahol a jó minőségű kapcsolatok ápolására törekszenek.

Bocsánatkérés a visszaélésekért

A XVI. századi Notre Dame székesegyház Québec-ben őrzi első püspökük, Szent François de Laval földi maradványait. Ferenc pápa csöndben lerótta tiszteletét a szent sírja előtt, majd elimádkozta a vesperást a Kanada egész területéről érkezett papokkal, szeminaristákkal és lelkipásztori munkatársakkal. Homíliájában a pápa ismét a bocsánatkérésre szólított föl. Kérjünk bocsánatot nemcsak a bentlakásos iskolákban katolikusok részéről is elkövetett visszaélések miatt, hanem minden olyan szexuális abúzusért, amit a klérus tagjai követtek el.

Soha többé abúzusokat az egyházban!

Soha többé! "Nunca más" – szólított föl Ferenc pápa a visszaélésekre utalva. „Különösen a kiskorúak és kiszolgáltatott emberek elleni szexuális visszaélésekre gondolok” - mondta a pápa. „Azokra a bűncselekményekre, amelyek határozott fellépést és visszafordíthatatlan küzdelmet igényelnek. Szeretnék veletek együtt még egyszer bocsánatot kérni minden áldozattól. A fájdalom és a szégyen, mely eltölt bennünket, legyen alkalom a megtérésre, „soha többé!” És a gyógyulásra, az őslakos testvéreinkkel való kiengesztelődés útjára gondolva, a keresztény közösség soha többé ne engedje magát megfertőzni azzal a gondolattal, hogy van egy másokénál magasabb rendű kultúra, és hogy jogos kényszerítő eszközök alkalmazása másokkal szemben. Ne engedjük, hogy bármilyen ideológia elidegenítse és összezavarja népeink életformáját, azzal a szándékkal, hogy megtörje őket és uralkodjon felettük! – figyelmeztetett a pápa.

A hit örömét sugározzuk magunk körül

Odaadás és gyöngédség, közelség és a hit öröme jellemezze a papságot, mely abból a meggyőződésből fakad, hogy Isten közel van. Nem egy olcsó öröm, amelyet a világ tűzijátékával nyújt illúzió gyanánt. Ez az öröm nem kapcsolódik gazdagsághoz és biztonsághoz; sem ahhoz a meggyőződéshez, hogy az élet mindig jól fog menni, keresztek és problémák nélkül. A keresztény öröm ezzel szemben egy olyan békesség megtapasztalása, amely akkor is megmarad a szívünkben, amikor megpróbáltatások és gyötrelmek érnek minket. Azért, mert tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, hanem egy olyan Isten kísér bennünket, akinek nem közömbös a sorsunk. Ferenc pápa így folytatta: A keresztény öröm ingyenes ajándék, annak bizonyossága, hogy Krisztus szeret, támogat és átölel bennünket az élet minden helyzetében. Mert ő az, aki megszabadít bennünket az önzéstől és a bűntől, a magány szomorúságától, a belső ürességtől és a félelemtől, aki új életszemléletet és történelemszemléletet ad nekünk: „Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm” - utalt Evangelii gaudium – kezdetű apostoli buzdítására a pápa.

Milyen a mi keresztény örömünk?

Tegyük föl magunknak a kérdést: hogyan állunk az örömmel? Egyházunk vajon kifejezi-e az evangélium örömét? Van-e közösségeinkben olyan hit, amely a belőle sugárzó örömmel vonz? Ha ezekkel a kérdésekkel szembe akarunk nézni, végig kell gondolnunk, mi az, ami veszélyezteti a hit örömét, és azzal fenyeget, hogy elhomályosítja azt, komolyan veszélyeztetve a keresztény tapasztalatot.

Szekularizáció és pesszimizmus

Ferenc pápa kifejtette a szekularizáció veszélyeit, mely átalakítja a mai ember életmódját, mintha a háttérben hagyta volna Istent, mintha Isten eltűnt volna a horizontról. Úgy tűnik, Isten igéje többé nem iránytű az élethez, az alapvető döntésekhez, az emberi és társadalmi kapcsolatokhoz. De gyorsan tisztáznunk kell valamit: amikor megfigyeljük a kultúrát, amely körülvesz bennünket, annak nyelvét és szimbólumait, vigyáznunk kell, hogy ne váljunk a pesszimizmus és a neheztelés rabjává, ne engedjük, hogy negatív ítélkezés vagy hasztalan nosztalgiázás ragadjon el bennünket. Két lehetséges módja van ugyanis annak, ahogyan a világot szemléljük: az egyik a negatív, a másik pedig a megkülönböztető szemléletmód – fogalmazott a Szentatya. A negatív szemlélet olyan hitből születik, amely fenyegetve érzi magát a világ által, ezért páncélt ölt magára. Keserűen vádolja a valóságot: a világ rossz, a bűn uralkodik benne. Ezzel pedig magára ölti a kereszteshadjárat lelkületét. Figyeljünk oda erre, mert nem keresztényi magatartás, nem Isten szerint való. Az Úr jó szemmel nézi a világot, ezért mi is ezt kövessük – kérte a kanadai papságtól Ferenc pápa.

Evangelizálni a lelki pusztaságokban

A lelkipásztorkodásban használjuk képzelőerőnket, hogy szembenézzünk a mai kor kihívásaival. Az első kihívás megismertetni Jézust korunk lelki pusztaságaiban, melyeket a szekularizáció és a közöny idéz elő. Nem lehet úgy átadni a hit örömét, ha a múltbeli lelkipásztori gyakorlatot és formákat ismételjük. Új utakat kell találni az evangélium hirdetésére azoknak az embereknek, akik még nem találkoztak Krisztussal.

Alázatos, szelíd, irgalmas egyház

A második kihívás a tanúságtétel – folytatta beszédét a Szentatya. Az evangéliumot akkor hirdetjük hatékonyan, amikor az életünk beszél, amikor feltárja azt a szabadságot, amely szabaddá tesz másokat, azt az együttérzést, amely nem kér cserébe semmit, azt az irgalmasságot, amely szavak nélkül beszél Krisztusról. Püspökök, papok és papnövendékek: legyetek egy másfajta egyház főszereplői és építői! Egy olyan egyház, amelyik alázatos, szelíd, irgalmas, amelyik az inkulturáción dolgozik, felmutatva minden ember kulturális és vallási különbözőségének értékét! – buzdított a pápa.

Testvérként élni a közösségben

Végül a harmadik kihívás a testvériség. Az Egyház akkor lesz hiteles tanúja az evangéliumnak, ha tagjai jobban megélik a közösséget, ha olyan alkalmakat és tereket teremtenek, ahol a hithez közeledők befogadó közösségre találnak, olyan közösségre, amely képes meghallgatni, képes párbeszédet folytatni, jó kapcsolatokat elősegíteni.

Olyan keresztény közösség megéléséről van szó, amely így az emberség iskolájává válik, ahol megtanuljuk egymást testvérként szeretni, készen arra, hogy együtt dolgozzunk a közjóért. Az evangélium hirdetésének középpontjában ugyanis Isten szeretete áll, amely átalakít és képessé tesz bennünket a közösségre mindenkivel és mindenki szolgálatára.

Isten nélkül nem elég az ember

Ezekre a kihívásokra a Szentlélek erejével tudunk válaszolni, hozzá fohászkodjunk mindig! Ne engedjünk a szekularizmus nyomásának, ne higgyük, hogy a projektek önmagukban, pusztán emberi erővel, Isten nélkül működnek. Ez bálványimádás, az Isten nélküli projektek bálványimádása. Ne merevedjünk bele a hátraarcba, hanem örömmel haladjunk előre! – zárta a québec-i Miasszonyunk Székesegyházban mondott homíliáját a pápa.