Ferenc pápa előszava Edith Bruck, magyar származású írónő könyvéhez

Vertse Márta - Vatikán

Ferenc pápa azért kívánta a személyes találkozást az írónővel, mert mély megrendüléssel olvasta a L’Osservatore Romano vatikáni napilap hasábjain a 2021 januárjában, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából készült interjút, amelyben Bruck Edith felidézte a náci üldöztetés idején személyesen és hozzátartozói által átélt borzalmakat. A kötethez maga Ferenc pápa írta az alábbi előszót:

Ferenc pápa előszava

Amikor a L’Osservatore Romano 2021. január 26-i számában, az Emléknap előestéjén olvastam Francesca Romana de’Angelis szép interjúját Bruck Edittel, megdöbbentett ennek az asszonynak a nyugodt és fénylő ereje. Képes volt rá, hogy az emberi történelem egyik legsötétebb mélységében, találjon életében számos „fénypontot”, amelyeket később irodalmi munkásságában is közvetített. Becsuktam az újságot és felhívtam Andrea Monda főszerkesztőt, és megkértem, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy megismerhessem Bruck asszonyt és lehetőség szerint találkozhassak vele.

Bruck Edith személye élő emlékezet

Így hát, kevesebb, mint egy hónappal később meglátogattam őt otthonában, Róma központjában. Mindkettőnk számára érzelmes látogatás volt. Ezt az érzelmet most Bruck asszony el akarta mesélni, és ezért hálás vagyok neki, ebben a könyvben, amely megpróbál egy olyan tapasztalatot összefoglalni, amelyet nagyon nehéz ábrázolni és közvetíteni. Amint kiléptem a liftből, Bruck Edith az ajtóban némán üdvözölt, mert az érzelmek szinte megakadályozták, hogy megszólaljon: könnyek között, amelyek hatalmukba kerítették, megköszönte a látogatást, és én viszont megköszöntem neki tanúságtételét, amit adott, amit ennyi éven át adott, jobban mondva azt a tanúságot, ami ő maga volt és ami ő maga. Egy élő emlék, íme, ez volt az, aki a szemem előtt állt: ebben a karcsú és elegáns kilencvenéves hölgyben, aki rendelkezett olyan erővel, amely lehetővé tette, hogy sírjon, üdvözölve és nem ellenállva a könnyek ajándékának, egy élő, személlyé vált emléket szemléltem – olvassuk Ferenc pápa Bruck Edith könyvéhez írt előszavában, amely így folytatódik:

Fénypontok az emberi történelem egyik legsötétebb szakadékában

A legközelebbi hozzátartozóival együtt fogadott engem a nappali szobájában és sokáig beszélgettünk. Emlékszem, hogy beszélgettünk azokról a „fénypontokról”, amelyeket el tudott mesélni a könyveiben, de másról is, az idősek állapotáról, az Alzheimer-kórban hosszú ideig szenvedő férjével, Nelo Risi-vel kapcsolatos intenzív élményeiről, és a moziról (Marco nevű unokaöccsével az Előzés (Il sorpasso) című filmről beszélgettünk), ahogy az egy kellemes, otthoni, családi beszélgetés során szokás.

Tartsuk mindig életben az emlékezet lángját!

Azután ismét beszéltünk egymással és találkoztunk nyilvános alkalmakkor, és a közelmúltban ismét négyszemközt, de ezúttal nálam, a Szent Márta Házban. Megint január 27-e volt, és újból elkezdett fújni (a szél), még Európában is. Edith asszony hűséges segítőjével, az ukrán Olgával látogatott meg, akivel óhatatlanul is beszéltünk arról, hogy mi történik a már megtépázott ország határán. Milyen fontos, hogy az emlékezet ne vesszen el! Szükségünk van olyan emberekre, akik, ha csak pusztán életükkel, de életben tartják az emlékezetet, lángra lobbantva tartják annak tüzét.

A kenyértörés imaszerű gesztusa kiindulópont lehetne az emberiség számára

Edith és Olga hozott nekem egy általuk sütött kenyeret, amely emlékeztetett az édesanya „elveszett kenyerére”, amelyet az írónő az egyik könyvében megörökített. Talán egyetlen kenyér sem vész el véglegesen, mindig vissza lehet váltani. A Remény mindig feltámad és mindig meglep bennünket. A legkisebb leánytestvér az, aki kézen fogva húzza magával a két nagyobbat, a Hitet és a Szeretetet, ahogy Péguy énekli. Azt a többé már nem elveszett kenyeret, most mi tartottuk a kezünkben. Együtt törtük meg, és ettünk egy kicsit belőle. Egy egyszerű, emberi gesztus. Mint egy ima. Szóval, szinte csendben, egymás társaságában, együtt ettük a kenyeret. Talán így kezdhetjük újra, újból elindulhatunk, mint emberiség, együtt téve valamit, talán a legegyszerűbbet, hogy együtt táplálkozunk.

Erő, remény, hála, bizalom – ezek az érzések töltsék el a kötet olvasóit

Az emberiség olyan valami, ami kényes, törékeny, mindig készen áll arra, hogy széthasadjon, tönkremenjen, elfajuljon. De néha az is előfordul, hogy az ember olyan személyekkel találkozik - ez Edith asszony esete -, akikről kiderül, hogy elképzelhetetlen erőforrásokkal rendelkeznek, egy olyan erővel, amelyről nem tudni, hogy honnan fakad, és amely legyőz minden viszontagságot, és lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk.

A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, egy kísérlet, hogy elbeszélje ezt a találkozást, amely annyi erőt és reményt adott nekem, valamint a hála, a bizalom érzését, amelyet meggyőződésem szerint azok számára is közöl majd, akik úgy döntenek, hogy elolvassák a kötetet; legalábbis ez a kívánságom – írta a pápa Bruck Edith: „Ferenc vagyok” című, október 20-án megjelent könyvének előszavában.