Erdő Péter bíboros XVI. Benedek emeritus pápa szellemi örökségéről

Somogyi Viktória - Vatikán

A 2022-es évvel XVI. Benedek emeritus pápa földi élete is véget ért. Hogyan érintette a halála?

Erdő Péter bíboros: Nagy szomorúsággal fogadtam. Nem nagyon sokkal korábban tudtam találkozni még vele. Már akkor éreztem, hogy talán ez volt az utolsó. Igen gyönge volt már fizikailag akkor, de a lelke jelen volt, a tekintete eleven volt, és amennyire tudta, áldásra emelte a kezét. Ez marad meg bennem róla, mint végső és meghatározó kép és emlék.

Úgy érzem, hogy ugyanakkor ő köztünk marad. A tanítása, a szellemi hagyatéka – ahogy Ferenc pápa is említette nem sokkal Benedek halála előtt – egy olyan spirituális kisugárzás, ami kíséri az Egyházat, és ma is aktuális, ma is ható erő.

II. János Pál pápa még püspökként volt jelen a II. Vatikáni Zsinaton. El is mondta többször a szinódusok alkalmával, hogy ki van még itt, aki püspökként részt vett. Benedek pápa ezt már nem mondhatta el, de azt igen, hogy szakértői minőségben ott volt, tehát személyesen tanúsíthatta, hordozta a szívében a zsinatnak az örökségét. Értette, hogy miről volt szó, és mi a zsinat fő törekvése, és ezt őszinte szívvel képviselte is. Tehát nem arról van szó, hogy ő valami mást akart, hanem pontosan értve a zsinatnak a fő gondját és célját, ezt próbálta képviselni. Ez nagyon fontos dolog, mert soha nem egyoldalú beszédet vagy okfejtést hallottunk tőle, hanem olyat, ami hűséges volt Jézus Krisztusnak a történelmileg is megragadható örökségéhez, amit egyébként az Egyház hagyománya közvetít a számunkra. Ugyanakkor nagyon nyitott szemmel látta a mai embernek a problémáit, olyan problémáit is, amelyek inkább a szellemi élet területén jelentkeznek. Tehát, hogy milyen kérdései vannak, milyen típusú válaszokat képes vagy szeret befogadni, és tudott ezen a nyelven is szólni.

Ez megmutatkozott nemcsak abban, hogy nagyon sok írását rengeteg nyelvre lefordították, és nagy példányszámban el is fogyott, nagyon sok. Érdekes volt, A Názáreti Jézusról szóló könyvének az első kötetét magyarul – néztem az interneten is – annyian keresték, és talán csak egy antikvárium árulta, az is nagyon drágán, egyébként elfogyott.

A másik olyan könyve, aminek azt hiszem, hogy nagy hatása volt még bíboros korában, sőt még nem is volt akkor bíboros, mikor azt írta, talán a magyar fordításnak a megjelenésekor sem volt még bíboros. A Bevezetés a kereszténységbe című könyvéről beszélek, amelyet még a tübingeni egyetem előadássorozatából írt meg, és ezt Bécsben kiadták a hetvenes években. Nekem káplánként annak idején nagy lelkipásztori segítséget nyújtott az a könyv. Később egy olyan fiatal párnak adtam kölcsön – sose láttam újra vissza –, ahol az asszony orosz volt, tudott magyarul és készült arra, hogy megkeresztelkedik katolikusnak, mert a vőlegénye olasz volt. Úgy gondolta, hogy akkor legyen a család vallásilag egyforma. Valódi érdeklődéssel olvasta azt a könyvet, intelligens nő volt. Tehát úgy láttam, hogy az ifjúsági katekézistől az értelmiségi pasztorációig nagyon sok mindenben igazán megragadható, átható válaszokat adott. Azt hiszem, hogy volt egy ilyen ereje is az ő teológiai munkásságának, és hát persze pápaként aztán amikor kiadta a hivatalos dokumentumait, vagy tanítóként a szentbeszédeiben megnyilatkozott, akkor újra csak ez a szintézis mutatkozott meg.

A reményről, a szeretetről, illetőleg az igazságban megnyilvánuló szeretetről adott ki három nagy enciklikát. Ez utóbbiban a szociális kérdéssel is szembe nézett. Tehát ezek a művei, de sok más megnyilatkozása is, nagyon sok értelmiségi embernek vonatkozási pontot jelentett. Aztán azok a megnyilatkozásai is, amelyekben dialógusra vállalkozott például Jürgen Habermasszal. Ezek is sok fordításban megjelentek. Sokan és érdeklődéssel olvasták még a nem hívők közül is.

Azt hiszem, hogy nála nem véletlen volt a jelszónak vagy jelmondatnak a választása, hogy „cooperatores veritatis”, az igazság munkatársai. Tehát ő az igazság munkatársa akart lenni, ami már eleve posztulálta azt, hogy van igazság. Egyrészt persze ezt már a Bibliából is, Jézusnak a személyes önvallomásából is érezzük, aki azt mondta, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet”.

De a teológiának vagy a filozófiának a fejlődéstörténetében is az igazság fogalma igen nagy szerepet játszik. Azt kell mondanunk, hogy a középkori keresztény vagy nyugati filozófiában, mondjuk Aquinói Szent Tamásnál, az igazság fogalom egy olyan tiszta formában jelenik meg, ami ösztönzőleg hatott a természettudományok kifejlődésére. Ő ugyanis azt mondja, hogy az igazság az értelem megfelelése a dolognak, tehát nem azonos a dologgal, nem azonos az értelem képével, hanem megfelel neki. Egyébként ezt nem Aquinói Szent Tamás találta ki, ő maga is hivatkozik a középkori egyiptomi zsidó filozófiára ebben, de Szent Tamásnak ez az igazságfogalma eléggé önkritikus ahhoz, hogy mindmáig használható legyen.

Gondoljuk meg, hogy a mai természettudományos kutatásban rájövünk arra, hogy a kozmosznak föltett kérdéseink a saját szellemi kategóriáink határai között mozognak. A válasz pedig sokkal nagyobb dimenzióból érkezik, tehát sokszor annak az értékelése okozza a fő problémát. Ugyanígy ma, amikor a mesterséges intelligenciát már kutatásra is használják, nem pusztán az adatok sokaságának a feldolgozásáról van szó, hanem lassanként a természetnek való kérdések föltevéséről, illetve a beérkező válaszok értékeléséről. Tehát a saját értelmünk korlátozott vagy nagyon is emberszabású voltának a tudatosítása, és ugyanakkor az objektív valóság létének a biztos elfogadása, így együtt lehetővé teszi azt, hogy érdemes legyen a világot a mi eszközeinkkel mégiscsak egyre jobban megismerni, és ez az életünkre is visszahat, ennek használható eredményei vannak. Ebben az értelemben egy nagyon erőteljes nyugati filozófiai és teológiai örökséget is kifejez Benedek pápának a tanítása.

De ez az örökség a teológiára is vonatkozik, tehát hit dolgában is létezik igazság. Nagyon helyesen fejtette ezt ki éppen a II. Vatikáni Zsinat abban a dokumentumában, ami a vallásszabadságról szól, és amit néha szoktak bírálni azért, mert talán ez relativizmust jelentene, vagy egyformává tenné az összes vallásokat. Holott a dokumentum maga is egyértelműen kijelenti, hogy nem erről van szó, hanem azért alapvető joga az embernek a vallásszabadság, mert van hit dolgában igazság, van objektív igazság, amit azonban az embernek méltóságának megfelelően szabadon kell keresnie. Tehát nem lehet külső fizikai kényszerről vagy nyomással rákényszeríteni valaminek az elfogadására hit dolgát. Ez éppen azért ilyen fontos jog, mert egy létező értékhez fűződik. Ez a létező érték pedig a hit dolgában való igazság megtalálása. Ezt II. János Pál pápa is gyönyörűen kifejti több helyen, és Benedek pápa is számos dokumentumban hitet tesz emellett.

Azt hiszem, hogy olyan korszakot élünk, amikor újra és újra fölmerül, hogy mi is a kereszténység. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy jó szándékú emberek a világot, a környezetünket nézik, értékelik, kérdéseket tesznek fel a természetnek, és amit ésszerűnek vagy igaznak éreznek belőle, azt próbálják akár a saját életük számára is hasznosítani. Ha csupán ennyi a kereszténység, akkor mi természetvallás vagyunk. De ez nem így! Mi keresztények a Názáreti Jézusnak vagyunk a tanítványai. Ő pedig elhozta a teljes isteni kinyilatkoztatást. Azaz, Isten nemcsak a teremtett világon keresztül kommunikál velünk, értelmes és szabad lényekkel, akiket a saját képére alkotott, hanem a kinyilatkoztatáson keresztül külön is szól hozzánk, mert Ő szeret minket. Annyira szeret, hogy egy embernek a teljes életében jelentette ki azt, amit ő az emberrel igazán közölni akar. Ez az ember Jézus Krisztus.

A Hozzá vezető történelmi út, amely részben az evangéliumokban, részben a többi szentírási könyvekben, az egyház hagyományában, de még sokszor Biblián kívüli forrásokban is nyomon követhető, ez az egyik kapcsolatunk Jézussal. A másik kapcsolatunk pedig valóban egy misztikus és spirituális kapcsolat, ami a közvetlen imádságnak, elmélkedésnek, személyes kapcsolatnak az élménye. A kettő együtt adja a kereszténységet. Tehát e nélkül vagy teljesen szubjektív és spirituális irányba tolódunk el, és elveszítjük a kapcsolatot kivel, magával Jézussal, vagy pedig, ha csak a történelmi hagyományt vizsgáljuk, de személyes kapcsolatunk nincs vele, az bizony egy eléggé száraz teológizálássá válhat, úgyhogy azt hiszem, hogy ebben is segítőnk és útmutatónk Benedek pápa, aki megtalálta ennek az egyensúlyát.

Vannak, akik arról számolnak be, hogy a gyászszertartás végén nagyon mély csend uralkodott el a téren. Mi távozik Benedek pápával az egyházból?

Nyilván egy halott embernek tovább él a lelke. Ezt is Benedek pápa fejtette ki nagyon szépen. Ne ijedjünk meg, ne gondoljuk azt, hogy ez csak a görög emberképnek valamiféle filozófiai öröksége, hogy testből és lélekből állunk, hanem bár az ember szerves egységet alkot, bár a testtől, a lelkétől a földi életben nem válik el, de a halál pillanatában mégis. Tehát egyszerre valljuk a test feltámadását és a lélek örök életét. Azt hiszem, hogy ilyen értelemben az a csönd azt jelentette inkább, hogy a lelke tovább él.

Érdekes volt, hogy a szél fújt azért, de talán nem olyan hevesen és hirtelen, mint Szent II. János Pál temetése alkalmával, amikor a koporsóra kitett könyvből lapozott egyet a szél. Most ott a kitett könyv szilárdan úgy maradt, ahogyan kinyitották. Nem lapozta el semmiféle szél, semmiféle fuvallat.

Milyen XVI. Benedek pápához kötődő személyes emlékeket emelne ki, amelyeket mindig a szívében őriz?

Például Szent Erzsébet 800 éves születési jubileuma, amikor többen kértük, én magam is nagy nyomatékkal kértem, hogy szóljon hozzánk, adjon ki egy levelet, egy dokumentumot. Megpróbáltuk, hogy esetleg az európai püspökökkel együtt, vagy a németekkel együtt, hiszen Türingiai Szent Erzsébetnek is nevezik. Életének a nagyobbik része ott folyt, és mivel a németek mégse akarták egységesen kérni, ezért hozzám intézett levelében, amelyet aztán nyilvánosságra hoztak, fejezte ki a tiszteletét Szent Erzsébet és az általa képviselt értékek iránt. A magyarság iránti szeretet különösen is megnyilvánult ebben és hát persze sok intim dologban is, ami nem a nagy nyilvánosság elé való, de ami a személyes találkozásunk alkalmával előjött. Tehát ő nagyon tisztában volt a magyarságnak a sorsával, nagyon tisztában volt – nem tőlünk – egyébként is a határon túli magyarságnak a helyzetével. Azt hiszem, az ő személyisége olyan erősen volt európai és közép-európai, hogy a gondjaink iránt is különleges érzékenység volt benne. Azt sajnálhatjuk, de hát így adódott a történelem, hogy Magyarországra pápaként már nem tudott ellátogatni.

Bíboros úr szolgálata az egyetemes egyház javára XVI. Benedek pápasága idején nyert nagyon széles teret, itt első sorban a CCEE-re, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsára gondolunk. Miként illeszkedett be a CCEE élén végzett tevékenysége Benedek pápa egyházról alkotott elképzelésének megvalósításába?

A kontinentális püspökkari szövetségeknek az életéről ezeknek a vezetősége általában egy bizonyos rendszerességgel be szokott számolni a pápának.  Így aztán mi is körülbelül évi rendszerességgel a CCEE elnöksége látogatást tettünk Benedek pápánál, később még Ferenc pápánál is. Elmondtuk azt, hogy mit végeztünk abban az évben, mik voltak a főbb események, esetleg a törekvésekről, tervekről is beszéltünk. Volt olyan, hogy kikértük a véleményét, a bátorítását.

Ilyen volt például az ökumenikus együttműködésnek néhány kérdése. Gondolok itt a Katolikus-Ortodox Fórumnak a kialakítására például, ami egy sajátosan európai kezdeményezés volt, hiszen ha meggondoljuk, annak, hogy Kelet és Nyugat, keleti és nyugati egyház egyedül Európában van értelme. Az összes többi földrészen, ez inkább egy egymás fölé rakódott rétegződés lehet vagy a különböző szórványok mozaikszerű együttélése, de Európában vagy a mediterrán világban tényleg beszélhetünk keleti és nyugati hagyományról, keleti és nyugati egyházi életről.

Nagyon aktív szerepvállalása volt akkoriban a CCEE-nek az ökumenikus párbeszédben. Szinte minden hónapban történt valami ezen a fronton.

Ez azért lehetett, mert kezdettől tudatosítottuk, hogy a nagy dogmatikai kérdésekben nem mi vagyunk a párbeszédnek az alanyai. Arra meg van az Apostoli Szentszéknek a megfelelő szervezete. Ortodox részről is megvoltak az illetékes partnerek, azonban a morális és szociális kérdésekben, ami Európa életében, akár a nemzetközi szervezetekben is rendkívüli aktualitással jelentkezett, ezekben igenis kereshetjük az egyetértést, sőt ezekben sokkal szélesebb körű egyetértés van máris, mint bizonyos hitelvi témákban. Akkor pedig a cselekvésben is lehet közös vagy összehangolt munkáról szó.

Halála után, már az első vasárnapi Úrangyala alkalmával a Szent Péter téren a hívek hatalmas transzparenssel jelentek meg, kérve XVI. Benedek egyházdoktorrá nyilvánítását. Sokan a katolikus egyház legnagyobb tudású teológusának tekintették, tekintik. Hogyan összegezné Joseph Ratzinger teológiájának lényegi pontjait?

Mindenekelőtt a temetés alkalmával a tömeg azt kiabálta, hogy „Santo subito!”, hogy rögtön avassák szentté. Természetesen az egyházdoktorok mindnyájan szentek voltak. Tehát aki azt mondja, hogy legyen egyházdoktor, az egyben azt is sugallja, hogy akkor szentnek kellene tisztelni. Milyen fajta életszentség az, amelyik elsősorban a tudományos teológiában nyilvánul meg? Egy sajátos típusú életszentség.

XIV. Benedek pápának van egy klasszikus műve az „Isten szolgájának boldoggá avatásáról és a boldogok szentté avatásáról”. Ebben a klasszikus műben külön foglalkozik ezzel a típusú életszentséggel, és felhoz példákat: Aquinói Szent Tamásnak a szentté avatási eljárását, és idézi XX. János pápát, aki annak idején a szentté avatási ügyben azt mondta, hogy nem kell olyan nagy aggodalommal törekedni a csodák bizonyítására, mert annyi csodát tett, ahány problémát megoldott. Tehát a nagyszerű válaszok megtalálása a hitben is érv lehet valakinek az élet szentsége mellett. Ez az igazi tanúsága ennek, és XIV. Benedek pápa egyébként sok más nagy teológus szentet is felhoz példaképpen erre az állításra vagy felismerésre.

Benedek pápánál is, hogyha a teológusi nagyságáról beszélgetünk, akkor azt hiszem, hogy innen érdemes megközelíteni, hogy amit ő állít, vagy amit ő teológusként előad, az mennyire érthető, mennyire ad választ problémákra, és mennyire van teljesen összhangban az egyház hagyományával, illetőleg a korunk problematikájával? Mert ha mindez együtt benne van, az a nagyság jele. Mert részproblémákat felvetni, egyik vagy másik szempontból újat mondani, azt sokan tudnak. De hogy ez ilyen erős, ilyen tömör szintézisben jelenjen meg, ez nagyon ritka.

Voltak teológus barátai, akik a hit szempontjából őt nagyon nagyra becsülték már a pápává választása előtt is természetesen. Néhány bíboros barátjáról megemlékezhetnék itt. Az egyik Leo Scheffczyk volt, akit már 80 éves kora után, mint nagy német teológust nevezett ki bíborossá II. János Pál pápa. Leo Scheffczyk sziléziai menekült volt, veszített is egy pár évet a tanulmányaiból emiatt, de később Németországban már a tanulmányok idején megismerkedett Joseph Ratzingerrel, és később is jó barátok voltak. Ő is egy olyan teológus volt, aki hallatlan teológiatörténeti műveltséggel rendelkezett, de mégis az írásai világosak és áthatóak voltak.

A másik ilyen kiváló egyéniség volt Augustin Mayer bencés szerzetes és liturgia-tudós, aki egy időben az Istentiszteleti Kongregációnak a prefektusa is volt. A 2005 körüli időszakban ő is túl volt már a 80 éven, sőt szobájához kötött ember volt már, de mégis alkalmam volt vele beszélgetni. Arról beszélt részletesebben, hogy mennyire fontos a hit az egyház életében. Érdekes volt ez, mert ugye azt gondolná az ember, hogy „lex orandi lex credendi” [az imádság szabálya a hitnek szabálya, vagyis az ima és a hit szerves részei egymásnak – szerk.], elsősorban nézzük a liturgiát és az imádságot, és ebből következtessünk a hitre. Ez jogos. Ez egy lehetséges gondolatmenet, különösen, hogyha az egyháznak valamiben egységes és letisztult liturgikus élete van. Dehát mégiscsak a hitnek a fölismerése ihlette a liturgiát. Tehát ott a hit alapján, a hit kifejezésére jött létre a liturgiának a gazdagsága. Ebből a szempontból azt hiszem, hogy ez is egy nagy bölcsesség volt, hogy a hitre visszavezetni az Egyház életét minden egyéb értékes megnyilvánulás mellett és előtt.

Ez vonatkozott még a karitatív tevékenységre is. Ebben nagyon érdekes volt az, amit Joachim Meisner bíboros úr képviselt. Tudjuk, hogy a kölni egyházmegye és a német segélyszervezetek vezetőjeként vagy korábban az NDK-ban, mint Caritas igazgató rengeteget tett a szegények, a rászorulók és a harmadik világ megsegítésére, de mindig azt vallotta, hogy a Caritas nem egy NGO. Nem arról van szó, hogy csak humanitárius segítséget nyújtunk, hanem hogy az igehirdető szavunknak ugyanolyan messzire kell elérni, mint a segítő kezünknek. Mert a szeretet cselekedetei, a segítség is a hitnek a kifejezése. Tehát ha az egyik vagy a másik sokkal nagyobb távolságra elér, abból általában egyensúlyvesztés vagy hitelvesztés adódik. Úgyhogy azt hiszem, ezek a szempontok is aláhúzták azt, hogy Ratzinger bíborosnak a nagysága vagy az egyénisége miért volt sokoldalú, miért volt az üzenete harmonikus az egyház számára.

Milyen további örökséget hagy ránk XVI. Benedek pápa?

Azt hiszem, hogy azt az imádkozó szeretetet, amivel ő nyugdíjasként, kiérdemesült pápaként is végigkísérte az egyház életét. Ez az üzenet ma nagyon aktuális, mert egy olyan korban élünk, amikor az emberiség átlagéletkora egyre magasabb lesz. Senki nem fölösleges. Ezt Ferenc pápa is tanítja, hogy nem szabad senkit eldobni a társadalomban. Tehát amikor már valaki nagyon idős, amikor nem tudja esetleg már végezni azokat a feladatokat, amit tőle addig elvártak, akkor is hatalmas erő rejlik az imádságban és akár a felajánló szenvedésében is. És ha ezt az ember teljes lélekkel és tudatosan teszi, annak különleges értéke van. Benedek pápa erről is tanúságot tett.

Milyen feladatot hagy ránk az emeritus pápa?

A feladat óriási, mert nemcsak Regensburgban van egy intézet, amelyik gondozza a szellemi örökségét, ott őrzik a könyvtárát, ott foglalkoznak az összes műveinek a kiadásával, amely ma már látványos eredményeket ért el, hanem ezt az örökséget továbbra is meg kell ismertetni és gondozni kell. Azt hiszem, hogy ez mindenképpen feladat, s a másik pedig, hogy tanuljunk a példájából felelősséget, egyház iránti szeretetet és hitet.