Istennel soha nem vagy egyedül – XVI. Benedek pápa tíz beszédének gyűjteménye
Vertse Márta - Vatikán
A könyv színes címlapján XVI. Benedek pápa mosolygós profilképe látható, összekulcsolt kezén a péteri halászgyűrűvel, a belső fülszöveg pedig felidézi az emeritus pápa életének főbb eseményeit.
Joseph Ratzinger 1927. április 16-án született a németországi Marktl am Innben és 2022. december 31-én halt meg Vatikánvárosban. XVI. Benedek néven a katolikus egyház 265. pápája volt. 1951-ben szentelték pappá, majd több éven át teológiát tanított a bonni, münsteri, tübingeni és regensburgi egyetemeken, közzétett írásait világszerte lefordították. 1977-ben München és Freising érsekévé nevezték ki, VI. Pál ugyanabban az évben bíborossá kreálta, majd 1981-ben II. János Pál a Hittani Kongregáció prefektusává nevezte ki. 2005. április 19-én választották pápává, a XVI. Benedek nevet vette fel. 2013. február 11-én lemondott péteri szolgálatáról. A Rizzoli kiadónál jelentette meg a Názáreti Jézus c. könyvét 2007-ben.
A könyvborító egyben röviden utal a kötetben összegyűjtött beszédek témájára. A pápai trónra lépésekor mondott homíliájától kezdve a Szent Péter téren megtartott utolsó általános kihallgatásig ezek a beszédek egy olyan pápaságot fémjeleztek, amely a teológiai reflexió mélységét egyszerű nyelvezettel bontakoztatta ki, táplálva milliók hitét. A párizsi Szent Bernát kollégiumban és a regensburgi egyetemen mondott híres beszédei a hit és az értelem kapcsolatát helyezik a középpontba, miközben az angol és a német parlamentben elhangzott felszólalásai olyan politika elméletet vázolnak fel, amelyben az etika nélkülözhetetlen helyet foglal el.
A kötet tartalmazza Benedek pápának a II. Vatikáni Zsinat örökségéről szóló beszédét, amelyet 2005-ben intézett a Római Kúriához, az írországi katolikusoknak szóló lelkipásztori levelét az egyháziak által elkövetett visszaélések bűnbánó elismeréséről, valamint a 2006-ban Auschwitzban elhangzott beszédét, amelyeket egyaránt vibráló bölcsesség jellemez, egészen addig a hálás elismerésig, hogy „az egyház él”, amelyet 2013. február 27-én, az utolsó nyilvános audiencián hirdetett Rómában – olvashatjuk a könyv borítólapján azzal a felhívással, hogy élvezettel mélyítsük el újból és újból ezeket a szövegeket, hogy még jobban megismerjük a hit, remény, szeretet mesterének mélységét. Végül Ratzinger pápa gazdag lelki örökségéből a következő mondatot emelték ki a kötet gondozói: „Szeretném, ha mindenki érezné, hogy szereti az Isten, aki Fiát adta értünk és aki megmutatta nekünk határtalan szeretetét” – XVI. Benedek.
Most ismertetjük P. Federico Lombardi SJ, a Vatikáni Joseph Ratzinger-XVI. Benedek Alapítvány elnökének a kötethez írt előszavát:
„Amint mindnyájan tudjuk, Ratzinger pápának nemcsak írásai, hanem az egyház kormányzása idején mondott beszédei és homíliái is jóval meghaladják a tízet és szinte mindig gazdag tartalom és kiváló kifejezőképesség jellemezte őket. Ha kiterjesztjük tekintetünket Joseph Ratzinger egész életművére, a pápaságát megelőző és kismértékben az azt követő időszakra is, akkor egy hatalmas tenger előtt találjuk magunkat, amelyet az Opera Omnia még folyamatban lévő közzétételének köszönhetően hosszú időn át végig követhetünk és kutathatunk. Minden választás tehát szükségszerűen reduktív és bizonyos fokig megkérdőjelezhető” – fejti ki az Előszó bevezetésében P. Lombardi.
Ugyanakkor XVI. Benedek gondolkodása annyira következetes, sőt, mondhatni „szerves” a maga egészében és fejlődésében, hogy fő vonalait meg lehet ragadni még korlátozott számú szövegeiben is. Ez a gyűjtemény szigorúan a pápasága idejére korlátozódik és a könnyű olvashatóság kedvéért pusztán tíz szövegre esett a választás. A tartalomjegyzéket böngészve láthatjuk, hogy ezek mind „beszédek”, vagyis olyan szövegek, amelyeket ténylegesen szóban, teljes terjedelmükben, egy adott közönség előtt adtak elő. Nem magisztrális „írások” vagy „dokumentumok”, hosszúságuk korlátozott és konkrét kontextusban hangzottak el. Mindez azonban nem akadályozza meg Benedek pápát abban, hogy kitágítsa tekintetét a világ és a történelem horizontjára. Azonban minden alkalommal meghatározza a témaválasztást és a kifejezés műfaját, amit ő maga is nagy világossággal jelez beszédei bevezetésekor. A szövegek kiterjednek XVI. Benedek egész pápaságára, kezdetétől végéig, a kötetben megtaláljuk mind a beiktatáson, mind az utolsó általános audiencián elhangzott beszédét.
P. Lombardi a kötet előszavában utal a beszédek helyszíneire, amelyek a következők: a Szent Péter tér, a Római Kúria, a kölni Ifjúsági Világnapok, az auschwitz-birkenaui haláltábor, a regensburgi egyetem, Berlinben a német parlament, Londonban a Westminster Hall, Párizsban a Szent Bernát kollégium. Azonban hozzáteszi: a figyelmes szemlélőnek nem kerülheti el a figyelmét, hogy ezek a helyszínek mind Európában vannak és ez bizonyos értelemben nem véletlen. Az utolsó „európai pápa” a maga teljességében ismeri kontinense kultúráját és történelmét. Meggyőződése, hogy nem véletlenül Európában alakult ki a keresztény hitnek az értelemmel való párbeszédben kifejlődött formája, nem véletlen, hogy itt következtek be a hit és az értelem közötti párbeszéd drámai törései, és hogy neki, a pápának itt kell folytatnia elkötelezettségét, hogy a töréseket helyreállítsa az egész emberiség szolgálatában.
Lombardi atya az előszóban leszögezi, hogy a kötetben megjelenet szövegek elejétől végéig összetéveszthetetlenül XVI. Benedek tollából származnak, tükrözik műveltségének széleskörűségét, a bonyolult érveket világosan fejtik ki, sugárzik belőlük az igazság keresésének szenvedélye, a katolikus hit egyértelmű megvallása. A Vatikáni Rádió és a Vatikáni Televíziós Központ, valamint a Szentszék Sajtótermének egykori igazgatója megjegyzi, hogy a számtalan beszéd nagy részét, amelyet minden pápa felolvas vagy elmond különféle audienciákon, természetesen nem ők maguk, hanem munkatársaik írják, és a pápa „magáévá teszi” őket, miután ellenőrizte, hogy megfelelnek-e a gondolatainak. Ez Ratzinger pápára is igaz volt, bár kevésbé, mint másokra. A gyűjteményben szereplő beszédek esetében azonban biztosak lehetünk abban, hogy az elsőtől az utolsó szóig teljesen Benedek pápa szövegeiről van szó, mivel ezek túl fontos alkalmak voltak ahhoz, hogy ne vállaljon teljes felelősséget minden egyes szó és érv megválasztásáért. A kötetben olvasható beszédek két csoportra oszthatók: öt foglalkozik elsősorban az egyház életével, másik öt pedig a kultúra, a társadalom és a politika világához szól.
„Az egyház él” – a pápaság első és utolsó tanúságtétele
„Az egyház él. Ez ezeknek a napoknak a csodálatos élménye” – mondta Benedek pápa 2005. április 24-én. „Valóban nagyon meghatott vagyok! És látom az élő egyházat” (2013. február 27) – idézet utolsó szerda délelőtti általános kihallgatáson elhangzott beszédéből. Pápasága tehát ugyanazzal a tanúságtétellel kezdődik és fejeződik be: az egyház életerejével, az egyházéval, amelynek vezetését őrá bízták. A nehézségek ellenére az egyház él, mert Krisztus él, feltámadt és az egyház Krisztusé, aki a Jó Pásztor és elkíséri egyházát úgy, hogy bárkájában marad még a viharok idején is. Nem kell semmilyen más programot véghez vinni, csak hagyni kell bizalommal, hogy Krisztus vezessen minket. Legeltetni annyi, mint szeretni, azt jelenti, hogy megmutatjuk Istent az embereknek, azt az Istent, akivel Krisztusban találkozhatunk, aki megment minket a pusztaságoktól és a sötétségektől, hogy elvezessen bennünket az élethez és a világossághoz. Benedek pápa első beszéde a fiatalokhoz intézett felhívással zárul, hogy ne féljenek Krisztustól, aki semmit nem vesz el és mindent ad. Ezek a szavak visszhangozzák Wojtyła pápa első nagy beszédét: „Ne féljetek, nyissátok ki a kapukat Krisztus előtt!”.
A fiatalokkal Benedek pár hónappal később Kölnben, az Ifjúsági Világnap alkalmából találkozik és meghívja őket, hogy keljenek útra, mint a Három Királyok, korunk egyházának útján. Egyház, amelynek vannak tévedései és hibái, amely bűnösökből, de szentekből is áll. Ők a történelem igazi forradalmárjai és megtanítják nekünk Isten stílusát; nem a hatalmat, hanem az igazságot, a jogot, a jóságot, a megbocsátást, az irgalmasságot, a szeretetközösség és egység helyeit építve a földrészeken, kultúrákon, nemzeteken át, követve Krisztus csillagát, aki megvilágítja a történelmet.
Az értelem és a hit párbeszéde napjainkban
Benedek pápa az egyház útját és megújulását illetően a II. Vatikáni Zsinat szövegeire hivatkozik, negyven évvel annak befejezése után. Mint a zsinat tanúja, amelyben peritusként, teológus szakértőként aktívan részt vett, megfelelő tekintéllyel rendelkezik ahhoz, hogy tovább fejlessze a zsinat helyes befogadásáról szóló értekezéseket. Továbbra is emlékezetes beszéde a „törés és diszkontinuitás” hermeneutikája és a „reform és folytonosság” hermeneutikája közötti különbségről, amelyben a hűség és a dinamika eggyé válik. Benedek pápa kijelenti, hogy a zsinat pozitív gyümölcsei tovább fejlődnek. Külön kiemeli az egyház új, pozitív hozzáállását, amely korunkban az értelem és a hit párbeszédét olyan kulcsfontosságú területek felé irányítja, mint a tudományok és a hit kapcsolata, a modern laikus állam és az egyház viszonya az emberről és a társadalomról alkotott elképzelésével, valamint az egyház és a nagy vallások kapcsolata.
A szexuális visszaélés drámája az egyházban
Bár XVI. Benedek péteri szolgálatát a pápa és teológus személyisége jellemezte, nem felejthetjük el a kormányzással kapcsolatos súlyos problémákat sem, különösen azt a válságot, amely a szexuális visszaélések napvilágra kerülése miatt nemcsak a társadalomban, hanem konkrétan a katolikus papságban is jelentkezett. Fájdalmas és drámai helyzet, amelyre a pápának sok erőt kell fordítania. Számos, a témáról szóló beszédei közül a kötet a Papság Évének záró beszédére hivatkozik (2010). A rossz, a „gonosz” és a bűn jelenléte az egyház életében, még ha szörnyű is erejük, nem olthatják ki a Krisztus kegyelmének erejébe vetett bizalmat. Benedek pápa elkötelezetten válaszolt erre a kihívásra, mint ahogy ezt tanúsítja az írországi katolikusokhoz írt levele, a legátfogóbb dokumentum, amelyet a témának szentelt. Levelét, amely egy előre tekintő és széleskörű iránymutatás a megtérés és megújulás útjára, Függelékként csatolták a kötethez.
Isten azonos a szeretettel és a jósággal
A másik öt beszédet, amelyek az egyházon „kívül” hangzottak el, általában a pápaság legismertebb és legjelentősebb beszédei között tartják számon – foglalja össze P. Lombardi. Ha együtt olvassuk őket újra, talán váratlan és meglepő világossággal tárul fel a közös szál: az értelem és a hit közötti kapcsolat és párbeszéd a történelemben és különösen ma, korunkban. Az auschwitzi drámai és megkerülhetetlen kérdéstől kiindulva: „Hol volt Isten azokban a napokban?”, Benedek pápa alázatosan járja be a hosszú és elkötelezettséget igénylő utat. Arról van szó, hogy felismerjük az értelem Istenét, egy olyan értelemét, amely nem a világegyetem semleges matematikája, hanem azonos a szeretettel, a jósággal, és amely arra késztet bennünket, hogy a rosszat rossznak ismerjük fel és elutasítsuk. Regensburgban mondott beszédében pedig kifejezetten a hit és az értelem kapcsolata témájával foglalkozik a bibliai hit és a görög kérdésfeltevés találkozásától napjainkig.
Az értelem és a hit világának kölcsönösen szüksége van egymásra
Párizsban, a Szent Bernát kollégiumban Benedek pápa elmélyítette a középkori nyugati teológia eredete és az európai kultúra gyökerei közötti kapcsolatot, rámutatva, hogy e kultúra kialakulása a quaerere Deum, az istenkeresés eredménye, és arra a következtetésre jutott, hogy Isten jelenlegi hiányát az iránta való égető igény kíséri, és valójában Isten keresése marad minden igazi kultúra alapja. Londonban, a Westminster Hallban, az egész brit nép képviselői előtt, a Morus Szent Tamás elleni per helyszínén arról beszélt, hogy a vallásos hitnek még ma is meg kell őriznie megfelelő helyét a politikai folyamatban, és amellett érvelt, hogy az értelem és a hit világának szüksége van egymásra civilizációnk javát szolgálva.
Az emberi természet nem manipulálható – nem az ember teremti önmagát
Benedek pápa beszédeiben kijelenti, hogy ha a demokratikus folyamatot alátámasztó erkölcsi elvek nem szilárdabb alapokra épülnek, mint amilyen a társadalmi konszenzus, akkor nyilvánvalóvá válik a folyamat törékenysége. Végül éppen Berlinben, a német parlamentben, a nácizmus borzalmainak mélységét felidézve foglalkozik a liberális jogállamiság alapjainak problémájával, a jó és a rossz megkülönböztetésének nehézségével, amely a kortárs társadalom alapvető antropológiai kérdéseiben is jelentkezik. Benedek pápa megkérdőjelezi a pozitivista nézőpont kizárólagos uralmát, emlékeztetve arra, hogy tiszteletben kell tartani az emberi természetet és azt nem szabad tetszés szerint manipulálni, hiszen az ember nem teremti önmagát - emeli ki a pápa beszédeit tartalmazó kötethez írt előszavában P. Lombardi.
Benedek pápa tehát újra felveti korunk emberei számára azt a kérdést, hogy a természetben megnyilvánuló objektív értelem, amelyet az ember szubjektív értelme vizsgál és ismer, nem feltételez-e egy teremtő Értelmet, amely mindkettőt megalapozza, és emlékeztet az ember Isten előtti felelősségére és az Isten képmására teremtett minden emberi személy sérthetetlen méltóságának elismerésére.
Ha emlékezünk arra, hogy Benedek pápa mindig is úgy vélte, hogy az Egyház, valamint az ő küldetése mindenekelőtt az, hogy Istenről, Jézus Krisztus Istenéről beszéljen az emberiségnek egy olyan korban, amikor Isten látszólag elhalványul a szekularizált emberiség horizontján; ha emlékezünk arra, hogy a Zsinat gyümölcsét abban látta, hogy újra felfedezte az egyház és a modern világ közötti párbeszéd pozitív kapcsolatát, akkor megértjük, hogy milyen nagy szenvedéllyel igyekezett személyesen gyakorolni és mindenkinek javasolni az értelem és a hit közötti megélt párbeszédet, mint az egyes emberek és az egész emberi család javának és üdvösségének szükséges útját korunk drámai kihívásaival szemben – írja az Istennel soha nem vagy egyedül című kötet előszavában Lombardi atya, a vatikáni Joseph Ratzinger-XVI. Benedek Alapítvány elnöke, hangsúlyozva, hogy ez az üzenet rajzolódik ki nagy erővel ezeknek az oldalaknak, XVI. Benedek nagyszerű beszédeinek újra olvasásakor.
