Isten szeretetének tanúiként szolgálják népüket – a pápa beszéde a kongói papokhoz

Vertse Márta – Vatikán

A kinshasai székesegyházat 1947-ben, a belga gyarmati uralom idején építették a harmincas évek Art Déco stílusában. A templom egyik oldalkápolnájában helyezték örök nyugalomra a helyi keresztény közösség elhunyt főpásztorait, az oltár felett egy afrikai Krisztust ábrázoló freskó látható. A katedrális a kinshasai metropolita főegyházmegye székhelye, amelyet Szent XXIII. János pápa hozott létre 1959-ben Cum parulum bullájával. Az oltár felé haladva Ferenc pápa, akit Fridolin Ambongo Besungu, a város bíboros érseke és a plébános fogadott, megállt az érsekek sírja előtt, majd a bíboros üdvözlő beszéde után egy pap, egy szerzetesnő és egy szeminarista tanúságtétele hangzott el.

Jézus álljon életük középpontjában

Az imák és az evangéliumi szakasz felolvasása után mondott beszédében Ferenc pápa örömét fejezte ki, hogy éppen Urunk bemutatása ünnepén, az Istennek szentelt életet élők napján imádkozhat velük együtt.  Mint Simeon, mi is mindannyian várjuk az Úr világosságát, hogy megvilágítsa életünket. Amikor Jézust helyezzük életünk középpontjába, megváltozik életszemléletünk, világossága körülvesz, Lelke megvigasztal, Igéje bátorít, szeretete támaszt nyújt.

Tegyenek tanúságot az együttérzés Istenéről

A pápa beszédének középpontjában Izajás próféta szavai álltak, amelyek Isten üzenetét közvetítik: „utat csinálok a pusztában, és folyókat a sivatag földön” (Iz 43,19). A megszentelt életet élő személyek arra kaptak meghívást, hogy jelei legyenek ennek az ígéretnek és Isten szeretetének tanúiként szolgálják a népet. A „Vigasztalások könyvében” az Úr az együttérzés Isteneként nyilatkoztatja ki magát és mindig erőt nyújt a nehézségekben. A nép szolgáinak lenni azt jelenti, hogy a papok, szerzetesek, szerzetesnők, misszionáriusok, akik már megtapasztalták a Jézussal való felszabadító találkozás örömét, ezt megosztják másokkal és elviszik számukra Jézust, az egyetlent, aki meggyógyítja a szív sebeit – fejtette ki beszédében Ferenc pápa, majd felsorolt három kihívást, amelyekkel a megszentelt életet élőknek szembe kell nézniük: a spirituális középszerűség, a világi kényelem és a felszínesség.

Az apostolkodás nem kizárólag emberi eszközökön múlik

A spirituális középszerűség leküzdéséhez mindenekelőtt az Úrral való személyes találkozásra, az imára van szükség – mondta a pápa, utalva rá, hogy Urunk bemutatásának ünnepét a keresztény Keleten a „találkozás ünnepének” nevezik. A pápa rámutatott a rendszeres ima fontosságára, hangsúlyozva, hogy a papi és szerzetesi élet lüktető szíve az Eucharisztia mindennapi ünneplése. Ne hanyagolják el az óraliturgiát, valamint a gyónást, végezzenek adorációt, elmélkedjenek Isten Igéjéről, imádkozzák a rózsafüzért, napi tevékenységük közben folyamodjanak a szív imájához, rövid fohászokat, a dicséret, a hálaadás és a könyörgés szavait ismételve. Fáradhatatlanul forduljanak Máriához, Édesanyánkhoz, hogy megtanulják tőle Jézus követését.

Ne váljanak a lélek rideg bürokratáivá

A második kihívás, a világi kényelem kísértésének a leküzdése. A világiassággal jár annak a kockázata, hogy magunkba fordulva csak saját szükségleteink kielégítésére törekszünk és a lélek rideg bürokratáivá válunk – figyelmeztetett rá Ferenc pápa, botrányosnak nevezve, ha ilyesmi egy pap vagy egy szerzetes életében megtörténik. Vállalják örömmel az evangéliumi szegénységet, a cölibátust úgy éljék meg, mint az Isten Országa iránti teljes odaadás jelét. 

Folyamatosan képezzék magukat egész életükön át

Végül a harmadik kihívás a felszínesség kísértésének leküzdése. Olyan papokra és szerzetesekre van szükség, akik szenvedélyesen szeretik az evangéliumot. Folyamatosan képezzék magukat mind a lelkiség, mind a teológia területén, ugyanakkor legyenek nyitottak korunk aggodalmaira, hogy megértsék az embereket és el tudják kísérni őket. A lelkipásztori képzés nem egy szabadon választható extra, hanem olyan út, amelyet egész életen át követniük kell.

Ezekkel a kihívásokkal szembe kell néznünk, ha Isten szeretetének tanúiként akarunk szolgálni az embereknek, mert a szolgálat csak akkor hatékony, ha a tanúságtételen keresztül történik – fejtette ki a pápa, idézve ismét Izajás próféta szavait: „Ti vagytok a tanúim” (43, 9. 10). Ferenc pápa hálát adott Istennek a kongói megszentelt életet élő személyekért, mert Jézus jelenlétének a jelei, aki végigmegy országuk utcáin, és megérinti az emberek életét, sebeit. A természeti kincsekben gazdag, de a kizsákmányolás, korrupció által sebzett országban töltik be az Irgalmas Szamaritánus szerepét, nyújtanak világosságot a sok sötétség közepette. Legyenek a testvériség, a béke tanúi, túlmutatva a kultúrák és az etnikai származások sajátosságain. Ferenc pápa idézte XVI. Benedek szavait, aki Africae munus k. apostoli buzdításában írta: „a békés életről szóló tanúságotok, túl a törzsi és faji határokon, meg tudja érinteni a szíveket” (108. pont).

Legyenek az isteni irgalmasság munkásai

A pápa hivatkozott egy helyi közmondásra miszerint „A szél nem töri el azt, ami meg tud hajolni”, majd utalt az afrikai földrész népeinek történelmén ejtett sebekre, rámutatva, hogy a meghajlás a bátorságot, rugalmasságot, a merevség elutasítását jelképezi. Hajoljunk meg alázattal Isten előtt és legyünk engedelmesek az irgalmasság Istenének, így soha nem töri meg őket a megosztottság szele. A pápa az egész egyház nevében mondott köszönetet a kongói megszentelt életet élő személyeknek értékes tanúságtételükért, arra buzdítva őket, hogy legyenek mindig az Úr vigasztalásának csatornái és az evangélium örömteli tanúi, a béke prófétái az erőszak sodrásában, a Szeretet tanítványai, akik készek meggyógyítani a szegények és szenvedők sebeit.