Ferenc pápa felszólalt a szinódusi ülésen Ferenc pápa felszólalt a szinódusi ülésen   (Vatican Media)

Ferenc pápa: Szeretek úgy gondolni az Egyházra, mint Isten hűséges népére

Ferenc pápa a szinódus szerda délutáni kongregációs ülésén elhangzott felszólalásában kiemelte, hogy az Egyház Isten hűséges népe, ami tévedhetetlen a hitben.

Somogyi Viktória – Vatikán

A pápa szerda délután felszólalt a szinóduson. Gondolatait spanyol nyelven osztotta meg az ülés résztvevőivel. „Szeretek úgy gondolni az Egyházra, mint Isten hűséges népére, ami szent és bűnös, olyan nép, amelyet a boldogmondások és Máté evangéliuma 25. fejezetének erejével gyűjtöttek egybe és kapott meghívást. Jézus az Egyháza érdekében nem vette át kora politikai terveit: sem a farizeusokét, sem a szadduceusokét, sem az esszénusokét, sem a zelótákét. Nem akart „zárt testületet”; egyszerűen átvette Izrael hagyományát: „Te leszel az én népem, és én leszek a te Istened” – kezdte felszólalását Ferenc pápa.

Isten hűséges népe tévedhetetlen a hitben

Szeretek az Egyházra úgy gondolni, mint az egyszerű és alázatos emberekre, akik az Úr jelenlétében járnak. Ez a mi hűséges népünk vallásos jelentése. És azért használom a hűséges emberek kifejezést, hogy ne essünk bele abba a sok ideológiai megközelítésbe és sémába, amellyel Isten népének valóságát „lealacsonyítják”. Egyszerűen hűséges emberek, vagy „Isten szent hűséges népe” az úton, szentek és bűnösök. És ez az Egyház. Ennek a hűséges népnek egyik jellemzője a tévedhetetlenség; igen, tévedhetetlen in credendo („In credendo falli nequit” (a hitben nem tévedhet), mondja LG 9,12) Tévedhetetlen a hitben. És ezt így magyarázom: „Amikor tudni akarod, hogy az Anyaszentegyház mit hisz, fordulj a Tanítóhivatalhoz, mert ennek a feladata az, hogy megtanítsa azt neked; de ha tudni akarod, hogyan hisz az Egyház, fordulj a hűséges emberekhez”.

Efezus

Egy kép jut eszembe: az efezusi székesegyház bejáratánál gyülekeztek a hívek. A történet (vagy legenda) szerint az emberek a katedrálishoz vezető út két oldalán álltak, miközben a püspökök körmenetben beléptek, és kórusban ismételték: „Isten Anyja”, kérve a Hierarchiát, hogy nyilvánítsa ezt a dogmát igaznak, amelyet Isten népeként már ismertek. (Vannak, akik azt mondják, hogy botokat tartottak a kezükben, és megmutatták a püspököknek). Nem tudom, hogy ez történelem vagy legenda, de a kép érvényes – jegyezte meg a pápa felszólalásában a szinóduson. A hűséges népnek, Isten szent hűséges népének van lelke, és mivel beszélhetünk egy nép lelkéről, beszélhetünk hermeneutikáról, a valóság értelmezésének módjáról, a lelkiismeretről. Hűséges népünk tudatában van méltóságának, megkereszteli gyermekeit, eltemeti halottait.

Az Egyház nőies, feleség, anya

Mi, a Hierarchia tagjai ebből a népből származunk, és ennek a népnek a hitét kaptuk meg, általában anyáinktól és nagyanyáinktól, „a te anyád és nagyanyád” – mondja Pál Timóteusnak. Ez a hit egy női dialektusban öröklődik, mint a Makkabeusok anyja, aki „dialektusban” beszélt gyermekeihez. És itt szeretném hangsúlyozni, hogy Isten szent és hűséges népe körében a hit dialektusban, és általában a nők nyelvjárásában kerül átadásra. Ez nem csak azért van így, mert az Egyház Édesanya és pontosan a nők tükrözik őt a legjobban; (az Egyház nő), hanem azért is, mert a nők tudják, hogyan kell várni, tudják, hogyan fedezzék fel az Egyház, a hűséges emberek erőforrásait, akik a határokon túl is kockáztatnak, talán félelemmel, de bátran és egy kezdődő nap fényében és árnyékában, azzal a megérzéssel (ami még nem remény) közelednek a sírhoz, hogy talán életre találnak ott. Isten szent és hűséges népének asszonya az Egyház tükörképe. Az Egyház nőies, feleség, anya – hangsúlyozta a pápa szinódusi felszólalásában szerdán délután.

Klerikalizmus

Amikor a lelkipásztorok túl messzire mennek szolgálatukban, és rosszul bánnak Isten népével, akkor macsó és diktatórikus hozzáállással eltorzítják az egyház arcát (elég csak felidézni Liliana Franco nővér felszólalását). Fájdalmas azt látni egyes plébániahivatalokban, hogy kifüggesztették szupermarket módjára a szentségi szolgálatok „árlistáját”. Az Egyház vagy Isten hűséges népe, amely az úton jár, szent és bűnös, vagy végül különféle szolgáltatásokat nyújtó vállalat lesz. És amikor a lelkipásztori munkatársak ezt a második utat választják, akkor az egyház az üdvözülés szupermarketjévé válik, a papok pedig egy multinacionális vállalat puszta alkalmazottjaivá. Ez az a nagy vereség, amelyhez a klerikalizmus vezet bennünket – jelentette ki Ferenc pápa. Ez pedig nagyon szomorú és botrányos (elég elmenni Rómában az egyházi szabóműhelyekbe, hogy megnézzük a fiatal papok botrányát, akik reverendát és kalapot vagy albákat és csipkével hímzett ruhákat próbálgatnak fel). A klerikalizmus ostor, egy csapás, a világiasság egyik formája, amely beszennyezi és rombolja az Úr menyasszonyának arcát; rabszolgává teszi Isten szent és hűséges népét. És Isten népe, Isten szent hűséges népe türelemmel és alázattal halad előre, elviselve az intézményesült klerikalizmus megvetését, rossz bánásmódját és marginalizálódását. És milyen természetesen beszélünk az Egyház hercegeiről, vagy a püspöki előléptetésekről, mint pályafutásról! A világ borzalmai ezek, az Isten szent és hűséges népét rosszul kezelő világiasság ez – zárta szerdai szinódusi felszólalását a pápa.

26 október 2023, 10:28