Közel-keleti háború: a pápa telefonon beszélt a török elnökkel
Gedő Ágnes – Vatikán
A szentföldi drámai helyzet állt a török elnök és a pápa telefonbeszélgetésének középpontjában – amint arról a Szentszék sajtóközpontja tájékoztatott, megerősítve az ankarai elnökség által közzétett hírt. A Szentatya Erdoğan elnöknek elmondta: fájdalommal követi az eseményeket, és reményét fejezte ki, hogy a szentszéki álláspontnak megfelelően sikerült megvalósítani a két államos megoldást, valamint a szent város, Jeruzsálem számára különleges státuszt biztosítani. A török kormány tájékoztatása szerint az elnök aggodalmának adott hangot a telefonbeszélgetésben a gázai történések miatt, melyet mészárlásnak nevezett.
Október 22-én Ferenc pápa 20 perces telefonbeszélgetést folytatott Joe Biden amerikai elnökkel a világban zajló konfliktusokról, illetve a békefolyamatok elindításának szükségességéről.