Cantalamessa atya második adventi beszéde: Mária hitt, és beteljesedett benne, amit hitt

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Mi is higgyünk benne!

A mariológiának – vagyis a Szűz Máriáról szóló egyházi tanításnak – a Vatikáni Zsinat által hozott megújulása sokat, talán a leglényegesebbet éppen Szent Ágostonnak köszönheti. Az ő tekintélye indított először néhány teológust arra, majd rajtuk keresztül az egész zsinati közgyűlést, hogy a Máriáról szóló értekezést az Egyházról tárgyaló Lumen Gentium konstitúcióba illessze, ahelyett, hogy külön taglalta volna. A döntés abból az alapelvből fakadt, hogy „az egész nagyobb egy résznél”. Szent Ágoston ezt így írta: „Mária szent és boldog, de az Egyház fontosabb Szűz Máriánál. Hogy miért is? Mert Mária az Egyház része, annak szent és kiváló tagja, minden más tagnál nagyobb ugyan, de mégis tagja az egész Testnek. Ha pedig Ő az egész Testnek egy tagja, akkor a Test kétségtelenül fontosabb, mint annak egy tagja”. Most is maga Szent Ágoston ajánlja nekünk a követendő utat, miután röviden végigjárta Isten Anyja hitének az útját. Ágoston a Mária hitéről szóló tanítása után szenvedélyes buzdítással fordul hallgatóihoz és most felénk is: „Mária hitt, és beteljesedett benne, amit hitt. Higgyünk mi is, hogy ami benne valóra vált, az nekünk is hasznunkra váljon!” .

„A szív érzi Istent, és nem az értelem”

Blaise Pascal születésének négyszázadik évfordulója – amelyre a Szentatya június 19-i apostoli levelével emlékeztette az Egyházat – segít abban, hogy aktuális tartalmat adjunk a „Mi is higgyünk!” buzdításnak. Pascal leghíresebb „gondolatai” közé tartozik a következő: „A szívnek megvannak a maga okai, amiket az értelem nem ismer. A szív érzi az Istent, és nem az értelem. A hit az Istent a szívvel érzi, és nem az értelemmel”. Ez egy merész kijelentés, de a lehető leghitelesebb alapja van, mégpedig a Szentírásé. Pál apostol ismeri és gyakran használja a görög nous szót, amely megfelel az elme, az intelligencia vagy az értelem modern fogalmának; de amikor a hitről beszél, nem azt mondja, hogy „mente creditur”, azaz „értelemmel hiszünk”, hanem azt mondja, hogy „corde creditur”, görögül „kardia gar pistaùetai”, az ember szívvel hisz (Róm 10, 19).

A hit inkább akarat, semmint ész és értelem kérdése

„A szív érzi Istent, és nem az értelem” – ahogyan Pascal mondja, azon egyszerű oknál fogva, hogy „Isten szeretet”, és a szeretetet nem értelemmel, hanem szívvel érzékeljük. Igaz, hogy Isten igazság is – „Isten világosság” írja János apostol első levelében – és az igazságot az értelem érzékeli. De amíg a szeretet tudást feltételez, addig a tudás nem feltételezi szükségképpen a szeretetet. Nem lehet szeretni ismeret nélkül, de lehet ismerni szeretet nélkül. Egy olyan civilizáció, mint a miénk, jól tudja ezt, büszke arra, hogy feltalálta a mesterséges intelligenciát, miközben olyannyira szegény szeretetben és együttérzésben.

Sajnos az elmúlt három évszázad világi és teológiai gondolkodását nem Pascal „szív okai”, hanem honfitársa, Descartes „gondolkodom, tehát vagyok, cogito ergo sum” meglátása alakították, még ha ez az utóbbi szándéka ellenére is történt, aki jámbor keresztény és hívő lélek volt és az is maradt. Cantalamessa atya itt egy személyes megjegyzést fűzött hozzá, hiszen emlékszik arra, hogy a nevét olvasta a Lorétói Szűzanya Szent Ház bazilikájának jegyzékén, mely felsorolja az oda látogató híres zarándokok nevét, köztük Descartes-ét is.

Ennek az lett a következménye, hogy a racionalizmus eluralta és diktálta a törvényt, még mielőtt a jelenlegi nihilizmushoz érkezett volna. Az összes ma folyó beszéd és vita a „Hit és értelem”-re összpontosít, és soha nem a „Hitre és szívre”, vagy pedig a „Hitre és akaratra”. Pascal maga azonban egy másik gondolatában azt mondja, hogy a hit elég világos azoknak, akik hinni akarnak, és elég sötétek azok számára, akik nem akarnak hinni. Más szóval, a hit inkább akarat, semmint ész és értelem kérdése.

Pascal: Isten Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, nem a filozófusoké és a tudósoké

Cantalamessa atya ezután Pascal örökségéből Krisztusnak a keresztény hitben betöltött központi szerepéről szólt, amelyet Ferenc pápa az apostoli levelében is határozottan kiemel. Pascal tanítja, hogy „Istent csak Jézus Krisztuson keresztül ismerjük meg. E közvetítő nélkül az Istennel való kommunikáció kizárt”. Emlékirataiban egy emlékezetes fény-éjszaka után felkiált: „Isten Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, nem a filozófusoké és a tudósoké. Őt csak az evangélium útjain találjuk meg”. Pascalt gyakran idézik a „kalkulált kockázat” vagy a nyereséges szerencsejáték kapcsán. A bizonytalanságban – írja – Isten létezésére fogadsz, mert „ha nyersz, mindent megnyertél, de ha veszítesz, semmit sem vesztettél”. Ám a hit valódi kockázata – és ezt ő is tudja – egy másik kockázat, mégpedig az, hogy Jézus Krisztust zárójelbe tesszük. Régóta létezik ez a kockázat! Gondoljunk csak vissza Pál apostol emlékezetes areopáguszi beszédére Athénban (vö ApCsel 17,16-33). Az apostol azzal kezdi a tanítását, hogy az egyedüli Istenről beszél, aki megteremtette a világmindenséget, akitől „mi magunk is származunk”. A jelenlévők megértik az utalást az egyik költőjük versére, és figyelmesen követik Pált. Ő pedig rátér a lényegre és egy olyan emberről beszél, akit Isten egyetemes bíróvá tett, aminek bizonysága a halálból való feltámadása. Itt véget ér a bűvölet: „A halottak feltámadásának hallatára néhányan kigúnyolták, mások meg azt mondták: „Majd még meghallgatunk máskor is erről.” (ApCsel 17, 32).

Szent Ágoston: Minthogy nem voltam alázatos, így képtelen voltam elfogadni az alázatos Jézust az én Istenemnek

Mi zavarta őket annyira? – kérdezte a szónok. Természetesen a halálból való feltámadás gondolata, ami ellentétben állt Platón tanításával, aki szerint a test „a lélek sírja”, ezért nem érdemesül arra, hogy még a halál után is magunkkal hordozzuk. De talán még jobban elbizonytalanította őket, hogy az emberiség sorsa egyetlen történelmi eseménytől és egyetlen konkrét embertől függjön. Egy évszázaddal később egy Kelszosz nevű platóni filozófus a keresztények arcába vágta a görögök megbotránkozásának okát: „Az Isten fia, nemde néhány évvel korábban élt? Ő egy tegnapi vagy tegnapelőtti ember, aki egy júdeai faluban született egy szegény szövőasszonytól?” A hit valódi kockázata az, ha megbotránkozik Krisztus embersége és alázata láttán. Ez volt a legnagyobb akadály, amelyet Ágostonnak is le kellett küzdenie a hithez való eljutáshoz. Vallomásaiban így ír erről: „Minthogy nem voltam alázatos ember, így képtelen voltam elfogadni az alázatos Jézust az én Istenemnek”. Jézus pedig maga beszélt a benne való megbotránkozás lehetőségéről, minthogy ő távol állt az embereknek a Messiásról alkotott elképzelésétől, ezért is mondja: „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem” (Mt 11,2-6).

„Boldog, aki nem botránkozik meg bennem” (Mt 11,2-6)

A botrány ma kevésbé hivalkodó, mint egykor az areopagitáké volt, de nem kevésbé van jelen az értelmiségiek körében. Hatása, mely ártalmasabb, mint az elutasítás, a csend rá. A kapucinus bíboros megemlítette, hogy az interneten sok magas szintű vitát követ Isten létéről vagy nem létéről, de Jézus Krisztus neve szinte soha nem szerepel bennük. Mintha nem is lépne be az Istenről szóló beszélgetésekbe! Emiatt is éppen ennek kell lennie az evangelizációs erőfeszítésünk legfőbb elkötelezettségének. A világ és benne a médiája mindent megtesz azért – és sajnos nem is sikertelenül –, hogy Krisztus nevét elkülönítse vagy elhallgathassa az Egyházról szóló minden vitájukban. Éppen ezért nekünk mindent meg kell tennünk, hogy ezt kitartóan szem előtt tartsuk. Korántsem azért, hogy mögéje bújjunk és hallgassunk, hanem azért, mert ő a „népek világossága”, mely „minden más név fölött áll”, aki a világnak és a történelemnek a „szegletköve” – zárta második beszéde középső részét Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka. 

Térj vissza a szívedbe! Végül térjünk vissza Pascal szavaihoz Istenről - folytatta beszédét a szónok – akit „szívvel érzünk”. De már nem történelmi és teológiai megfontolások, hanem személyes és gyakorlati megfontolások tárgyaként. Pascal Szent Ágoston buzgó tanítványa volt, sajnos egészen addig a pontig, hogy osztotta túlzásait is. Egy ilyen tévedés volt az, amit a janzenisták indítottak az isteni eleve elrendelés kettős jellegéről, a dicsőségre vagy a kárhozatra! Ágostontól ered Pascal felhívása a szív megérzéséről is, de itt pozitív a hippói doktor befolyása, amikor Izajás egyik versét kommentálja: „Gondoljatok erre és szégyenkezzetek, vegyétek szívetekre, ti pártütők!” Ezt Szent Ágoston így érti: „Térj vissza szívedbe! Térj vissza bolyongásodból, mely tévútra vitt! Térj vissza az Úrhoz! Ő készen áll. Először térj vissza a szívedbe, te, aki idegenné lettél önmagad számára, tévutad erejében! Nem ismered magad, és azt keresed, aki teremtett téged. Térj vissza, térj vissza a szívedhez, szakadj el a testtől! Térj vissza a szívedbe: ott vizsgáld meg azt, ami talán felfogja az Istent, mert ott van Isten képmása; az ember belsejében él Krisztus.” Cantalamessa atya ezt a képet a jelen korra alkalmazta: Az ember elküldi űrszondáit a Naprendszer peremére és azon túlra is, de figyelmen kívül hagyja azt, ami néhány ezer méterrel a földkéreg alatt történik, és ebből adódik a földrengések megelőzésének a nehézsége. Ez az a kép, ami a szellem szférájában, a saját életünkben is történik. Mindannyian mintegy önmagunk kivetítettségében élünk és abban, ami körülöttünk történik, de figyelmetlenek maradunk a bennünk zajló események iránt. A csend pedig megrémiszt minket.

Greccio 1223

Az idei Karácsonyra esik a grecciói betlehem születésének nyolcszázadik évfordulója. A három ferences centenárium közül ez az első, amelyet 2024-ben követ a Szent stigmáinak és 2026-ban a halálának az évfordulója. Ezek a körülmények is segíthetnek a szívbe való visszatéréshez. Első életrajzírója, Celanói Tamás számol be azokról a szavakról, amelyekkel a Poverello megmagyarázta a kezdeményezését: „Szeretném – mondta – a Betlehemben született Gyermeket úgy bemutatni, hogy valamiképp testi szemeinkkel lássuk azokat a nehézségeket, melyeket elszenvedett az újszülött számára szükséges dolgok nélkülözése miatt, továbbá szeretném láttatni őt, amint belehelyezik egy jászolba és amint egy ökör és egy szamár közt fekszik. Sajnos az idő múlásával a betlehem eltávolodott attól, amit eredetileg Ferenc számára jelentett. Gyakran a művészet és a látványosság kifejezés formája lett, amelyben inkább a külső környezetre csodálkoztak rá, semmint annak misztikus jelentésére. Azonban ennek ellenére is betölti a szerepét és balgaság lenne lemondani róla.

A betlehem mai krisztustalanítása  

Nálunk Nyugaton megsokszorozódnak azok a kezdeményezések, melyek a karácsonyi ünneplésből ki akarnak szorítani minden evangéliumi és vallási hivatkozást, így akarván azt leegyszerűsíteni egy egyszerű és pusztán csak családi ünnepre, sokszereplős meseszerű elemekkel, Karácsony igazi szereplői helyett. Vannak, akik még az ünnep nevét is szeretnék megváltoztatni. Az ürügyek egyike - melyet bátorítanának - a békés együttélés a más vallások híveivel, gyakorlatilag a muszlimokkal. Ez valójában ez egy bizonyos laikus világ ürügye, mely nem akarja látni sem a keresztények, sem pedig a muzulmánok szimbólumait. Ezzel szemben Cantalamessa atya egy másik szempontra mutatott rá. A Koránban van egy szúra, egy fejezet, amelyet Jézus születésének szenteltek, amit érdemes megismerni: „Az angyalok ezt mondták: Oh, Mária! Allah örömhírt ad néked egy Tőle eredő Szóról, akinek neve Meszíh (Messiás), Jézus, Mária fia, aki tekintélyes lesz ezen a világon és a túlvilágon, és azokhoz fog tartozni, akik közel állnak [Allahhoz]. [Már] a bölcsőben beszélni fog az emberekhez, majd érett emberként is, és az igazak közé fog tartozni. „Uram!” – mondta [Mária] – „Hogyan lehetne nekem gyermekem, holott nem érintett ember?” „Ekképp” – mondta – „Allah azt teremt, amit akar. Amikor egy dolgot elhatároz, akkor csupán annyit mond neki: ’Legyél!’, és az van.” (Korán 3. Szúra 45-47).

A Korán Mária tisztelete

A kapucinus szónok ekkor felidézte, hogy egy alkalommal, amikor szombat esténként a vasárnapi evangéliumot magyarázta az olasz RAI TV „Az ő képére” című műsorában, ezt a Szúrát felolvastatta egy muzulmán hívővel, aki azt mondta, hogy szívesen hozzájárul egy káros félreértés eloszlatásához. Az a tisztelet, amellyel a Korán felidézi Jézus születését és abban Szűz Mária szerepét, néhány éve váratlan és szenzációs elismerést kapott. Ugyanis Abu Dhabi emírje úgy döntött, hogy – amiként ők mondják – Mariam-nak, Umm Eisának, vagyis „Jézus Mária nevű Anyjának” szentel egy gyönyörű mecsetet az emírségben, amely korábban az Emírség alapítója, Mohammad Bin Zayed sejk nevét viselte.

Csináljunk bölcsőt a szívünkből a kisded Jézusnak

A betlehem tehát hasznos és szép hagyomány, de nem elégedhetünk meg a hagyományos külsőségek betlehemével. Másfajta betlehemet kell felállítanunk Jézusnak, a szív betlehemét. Szívvel higgyünk, ahogy Pál apostol tanítja: „A hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben” (Ef 3,17). Mária és a Jegyese misztikus módon továbbra is kopogtat az ajtókon, ahogy azon az estén tették Betlehemben. A Jelenések könyvében maga a Feltámadott mondja: „Az ajtó előtt állok és zörgetek” (Jel 3,20). Nyissuk ki előtte szívünk ajtaját! Csináljunk belőle bölcsőt a kisded Jézusnak. Hadd érezze a világ hidegében szeretetünk melegét és végtelen hálánkat a megváltásért!

Az élet legmerészebb vállalkozása

És ez nem egyfajta szép költői, gondolati alakoskodás, ez az élet legmerészebb vállalkozása!  A mi szívünkben ugyanis sok hely van a vendégek számára, de csak egy van a Gazdájának! Jézust megszülni valójában annyit tesz, mint az „énem” halálát művelni, vagy legalább megújítani a döntést, hogy többé ne önmagunkért éljünk, hanem azért, Aki „értünk született, meghalt és feltámadt” (vö. Róm 14,7-9). „Ahol Isten megszületik, ott meghal ember” – állította a hitetlen  ateista egzisztencializmus. Ez igaz! A régi bűnös és halálra szánt ember minden bizonnyal meghal, de „az igazságosságban és az igazi szentségben” (Ef 4,24), megszületik az új ember, egy örök életre szánva. Ez a megbízatás nem ér véget Karácsonnyal, de elkezdődik vele. Segítsen nekünk ebben Isten Anyja, aki „Krisztust először megfoganta a szívében, majd után világra szülte. Boldog születésnapot Jézusnak! És mindnyájatoknak, szeretett Szentatyánknak, Ferenc pápának, nektek tiszteletreméltó atyák, és nektek fivéreim és nővéreim! Boldog Karácsonyt! – zárta péntek reggel második adventi elmélkedését Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka.