Jézus létének értelme, hogy mindenki elérje Isten üdvösségét – A pápa Úrangyala imája

Vertse Márta - Vatikán

Az évközi harmadik vasárnap evangéliumi szakaszát elemezve a Szentatya kifejtette, hogy ha csatlakozunk Jézushoz a szeretet átadásának gyönyörű kalandjában, akkor nemcsak körülöttünk, hanem bennünk is megsokszorozódik a fény és az öröm.

Legyünk hitünk aktív főszereplői

A vasárnapi evangéliumi szakasz az első tanítványok hivatásáról szól (vö. Mk 1,14-20) – kezdte beszédét Ferenc pápa. Jézus egyik első cselekedete nyilvános működésének kezdetén mások meghívása, hogy csatlakozzanak küldetéséhez: fiatal halászokat szólít meg, és meghívja őket, hogy kövessék őt, hogy „emberhalászokká” váljanak. Ez a tény valami fontosat mond nekünk, vagyis azt, hogy az Úr szeret minket bevonni üdvözítő munkájába, azt akarja, hogy aktívak legyünk Ővele, legyünk felelősek és legyünk főszereplők. Az a keresztény, aki nem aktív, aki nem felelős az Úr hirdetésének feladatában, és aki nem főszereplője a hitének, az nem keresztény – fejtette ki a pápa, ismét emlékeztetve gyakran felidézett nagymamája szavaira, aki „rózsavizesnek” nevezte az ilyen keresztényeket.

Az Úr kiválasztott minket, hogy keresztények legyünk

A pápa megállapította, hogy önmagában Istennek nem lenne szüksége ránk, de mégis igényt tart ránk, annak ellenére, hogy ezzel sok korlátunkat magára kell vennie, ugyanis mindannyian korlátoltak, sőt bűnösök vagyunk, és Ő mindezt magára veszi. Figyeljük meg például, hogy Jézus milyen türelmes volt a tanítványaival, akik gyakran nem értették a szavait (vö. Lk 9,51-56), néha megnehezteltek egymásra (vö. Mk 10,41), sokáig nem tudták elfogadni prédikációjának lényeges elemeit, pl. a szolgálatot (vö. Lk 22,27). Jézus mégis kiválasztotta őket, és továbbra is hitt bennük. Ez fontos – hangsúlyozta a pápa - az Úr kiválasztott minket, hogy keresztények legyünk. És mi bűnösök vagyunk, egyik bűnt a másik után követjük el, de az Úr továbbra is hisz bennünk. Ez csodálatos – szögezte le a Szentatya.

Az evangélium hirdetése nem elvesztegetett idő

Beszédében ezután arra mutatott rá, hogy Jézus mindenkinek el kívánta juttatni Isten üdvösségét, ez volt legnagyobb boldogsága, küldetése, létének értelme (vö. Jn 6,38), vagy ahogy ő mondja, eledele (vö. Jn 4,34). („Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, hogy elvégezzem művét”.) És minden szóval és cselekedettel, amellyel csatlakozunk hozzá, a szeretet átadásának gyönyörű kalandjában megsokszorozódik a fény és az öröm (vö. Iz 9,2) nemcsak körülöttünk, hanem bennünk is – mutatott rá a Szentatya. Az evangélium hirdetése tehát nem elvesztegetett idő: boldogabbá válni azáltal, hogy segítünk másoknak boldognak lenni; felszabadulni azáltal, hogy segítünk másoknak szabaddá válni; jobbá válni azáltal, hogy segítünk másoknak jobbá válni!

Tegyünk tanúságot Jézus megismerésének öröméről

A pápa ezután a következő kérdések feltevését javasolta a híveknek: megállok-e időről időre, hogy emlékezzek arra az örömre, amely bennem és körülöttem növekedett, amikor elfogadtam a hívást, hogy megismerjem Jézust és tanúságot tegyek róla? És amikor imádkozom, megköszönöm-e az Úrnak, hogy arra hívott el, hogy másokat boldoggá tegyek? Végül pedig kívánom-e, hogy tanúságtételem és örömöm révén megízleltessem valakivel, milyen szép dolog Jézust szeretni? Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét Ferenc pápa a Szűzanyához intézett fohásszal zárta le: Szűz Mária segítsen nekünk, hogy megízleljük az evangélium örömét!