Ferenc pápa egy római plébánián gyóntatott: Isten mindig és mindent megbocsát
Salvatore Cernuzio / Gedő Ágnes – Vatikán
„Isten soha nem fárad bele, hogy megbocsásson” – ismételte el háromszor tiszta hangon Ferenc pápa, a hívekkel kórusban. A gyóntatókhoz pedig így fordult: „Kedves testvéreim, bocsássunk meg! Bocsássunk meg mindig, ahogy Isten sem fárad bele a megbocsátásba. Adjuk meg mindig a bűnbocsánatot annak, aki kéri. És ne kérdezzetek sokat, hadd mondják... te pedig bocsáss meg mindent...”.
Az előző napok influenzájából lábadozó Szentatya a Róma nyugati részén fekvő Aurelia-negyedbe látogatott, mely autóval alig tíz perc alatt elérhető a Vatikánból, a trentói zsinathoz kapcsolódó V. Szent Piuszról nevezett plébániára. Ezzel már tizenegyedik alkalommal tartotta meg a „24 óra az Úrral” – imakezdeményezést, melynek során Róma püspöke Nagyböjtben kiszolgáltatja (és ahogy az korábban előfordult, megkapja) a kiengesztelődés szentségét. A pénteki találkozón Ferenc pápa egy sarokba helyezett széken ülve majdnem fél órán keresztül gyóntatott kilenc hívőt.
Örömünnep Róma püspökének látogatása
Ahogy tavaly, idén is egy római plébániát választott Ferenc pápa a nagyböjti kezdeményezés helyszínéül. Az V. Szent Piusz-plébánián élénk lelkipásztori tevékenység folyik a városnegyed lakosságát szolgálva, mely inkább hasonlít egy kis falu életére, noha forgalmas csomóponton található. Itt talált otthonra a szír-malabár katolikus közösség is szertartásai ünneplésére. A templom előtt sok helyi lakos és kereskedő már órák óta várta a pápát, egy spanyol csoport transzparenssel a kezében, és egyből felhangzott a taps és az éljenzés, amikor Jorge Mario Bergoglio begördült fekete FIAT 500L gépkocsiján. Rino Fisichella érsek, az Evangelizálási Dikasztérium pro-prefektusa, majd Donato La Pera plébános köszöntötte a kerekesszékben ülő Szentatyát, aki végigment a kordonok között, és nagyon sok kisgyermeket megáldott, a szülők éljenzése közepette. „Ferenc pápa! Ferenc pápa! Jó egészséget!” – kiáltották a hívek.
A plébánia lépcsőjén pár pillanatra megállt, hogy üdvözölje az embereket, majd belépett a vörös téglás háromhajós templomba, amelyet mintegy hatszáz hívő töltött meg, akik tapssal fogadták Róma püspökét. A lila stólát viselő pápa megkezdte a bűnbánati liturgiát, és ő maga olvasta föl homíliáját, (ellentétben az elmúlt napokkal, amikor megfázása miatt munkatársai olvasták föl beszédeit). Néha szabadon hozzáfűzött gondolatokat, illetve a jelenlévőkkel elismételtette a fontos üzeneteket, hogy jól megjegyezzék.
Járjunk új úton, hogy megtisztuljunk a rossz dolgoktól
Ferenc pápa az új életről elmélkedett, amely az idei „24 óra az Úrral” – kezdeményezés mottója a rómaiakhoz írt levélből: „Új életben járjunk” (vö. Róm 6,4). Az új élet ajándékát a kiengesztelődés szentségében kapjuk, melyet a pápa a gyógyulás és az öröm szentségének nevezett. Ezt az új életet Krisztus ajándékozza nekünk, aki elveszi a régi és csúnya dolgokat, amelyek mindannyiunk lelkében lakoznak. A bűn leprája beszennyezte szépségünket – állapította meg a Szentatya, majd arra buzdított, hogy így imádkozzunk, mint egy litániával fohászkodva az éghez:
Jézus, ha akarod, megtisztíthatsz engem!
Jézus, ha akarod, megtisztíthatsz engem! Attól a gondolattól, hogy nincs rád szükségem minden nap: Jézus, ha akarod, megtisztíthatsz engem! Attól, hogy békésen együttéljek kétszínűségeimmel, anélkül, hogy bocsánatodban keresném a szabadság útját: Jézus, ha akarod, megtisztíthatsz engem! Amikor a jó elhatározásokat nem követik cselekedetek, amikor elhalasztom az imát és a találkozást veled: Jézus, ha akarod, megtisztíthatsz engem!
Ha elkezdek egyezkedni a rosszal, a tisztességtelenséggel, a hamissággal, amikor ítélkezem mások felett, megvetem és kibeszélem őket, mindenben és mindenkiben kivetni valót találok, akkor így imádkozzam: Jézus, ha akarod, megtisztíthatsz engem! Jézus által megújítva ugyanis ismét új életben járhatunk. Nap nap után a megszokott dolgok ritmusába feledkezve, ezer teendővel, üzenettel körbevéve keressük mégis a jó érzéseket és újdonságokat, ösztönzést és pozitív érzelmeket, de elfelejtjük, hogy már van egy új élet, mely bennünk lüktet és ami – akár a hamu alatt a parázs – arra vár, hogy fellobbanjon és mindent megvilágítson.
Hamu a szívünkön
„A szívünkre rakódott hamu elrejti a szépséget lelki szemeink elől.” Ekkor Isten, aki az Atyánk, gazdának tűnik számunkra és ahelyett, hogy szeretnénk őt, tartunk tőle. A többieket pedig ahelyett, hogy testvéreinknek látnánk, hiszen ugyanannak az Atyának a gyermekei, akadálynak és ellenfélnek tekintjük. „Van egy rossz szokás, amikor útitársainkat ellenféllé változtatjuk. Olykor ezt tesszük...” - tette hozzá a pápa, majd így folytatta: „Felebarátunk hibái túlzottnak tűnnek, míg erényeiket nem vesszük észre. Hányszor vagyunk hajthatatlanok másokkal és megbocsátóak önmagunkkal!”. Ekkor pedig ellenállhatatlan erőt érzünk arra, hogy rosszat cselekedjünk, amit pedig szeretnénk elkerülni.
Válasszuk Isten megbocsátását
Ezért tehát új jelzőrendszerre van szükség, lépésváltásra, hogy visszataláljunk az eredeti szépséghez. Hogyan? Isten megbocsátásának útját választva. „Véssétek be elmétekbe és szívetekbe: Isten soha nem fárad bele, hogy megbocsásson. Hallottátok? El tudjátok ismételni velem? Együtt, mindenki... Isten soha nem fárad bele, hogy megbocsásson. Mi a dráma? Az, hogy mi fáradunk bele, hogy bocsánatot kérjünk!”
Mi fáradunk bele a bocsánatkérésbe, ő sosem fárad bele a megbocsátásba – ismételte a pápa. Isten bocsánata pedig megújít minket, belülről megtisztít. Ő mindent megbocsát. „Ó, atyám, van egy bűnöm, ami biztosan megbocsáthatatlan.” „Figyelj ide: Isten mindent megbocsát, mert ő sosem fárad bele a megbocsátásba”. Isten azt szeretné, hogy megújuljunk, szabadok legyünk és könnyűek belül, boldogok és az úton haladók, nem az élet útján leparkolva. Tudja, milyen könnyen megbotlunk, elesünk, a földön maradunk, és azt akarja, hogy fölkeljünk. Ne szomorítsuk el, ne halogassuk a találkozást megbocsátásával...”.
A megbocsátás legyen az egyház közepe
Végül egy utolsó felhívással zárta Ferenc pápa beszédét a bűnbánati liturgián: „Tegyük újra Isten megbocsátását az egyház középpontjába!” Mielőtt elhagyta a plébániát, még üdvözölte a betegeket, akik az első sorban foglaltak helyet, néhány idős embert, akiket rokonaik kísértek a Szentatyához. Aztán újból kórusban hangzott fel: „Éljen a pápa!”. A templom előtti térre érve tapssal búcsúztak tőle a plébánia hívei, mondván: „Milyen szép pillanat!”
