Keresés

Ferenc pápa az Isteni Mester Kegyes Leányai kongregáció tagjaival, és egy kisgyermekkel Ferenc pápa az Isteni Mester Kegyes Leányai kongregáció tagjaival, és egy kisgyermekkel  (Vatican Media)

Ferenc pápa fiatal papokkal találkozott: a válságból nem tudunk egyedül kilábalni

A Szentatya folytatja a találkozókat egyházmegyéje papjaival: először a 40 évvel ezelőtt szentelt papokkal majd szerdán délután az Isteni Mester Kegyes Leányainak Házában találkozott a legfeljebb 10 éve pappá szentelt testvérekkel. Nagy szeretettel fogadták az apácák a pápát, aki ajándékokat és áldást osztott nekik. Ezt követte a zárt ajtók mögötti megbeszélés a papokkal lelkipásztori témákról.

Salvatore Cernuzio / Gedő Ágnes – Vatikán

Isten hozott nálunk, Ferenc pápa! – Kitörő örömmel, őszinte szeretettel vették körül ma püspökét az Isteni Mester Kegyes Leányai kongregáció (Piae Discipulae Divini Magistri) tagjai, akik Róma nyugati részén várták a Fiat 500 L gépkocsiból kiszálló pápát. Négy óra tíz perckor érkezett a találkozóra Ferenc pápa, hogy az idős atyák után most a maximum tíz évvel ezelőtt szentelt, 90 fiatal pappal beszélgessen. Legközelebb június 11-én a római egyházmegyés papok középső generációjával találkozik majd – amint arról a vikariátus tájékoztatott.

Szeretetteljes fogadtatás
Szeretetteljes fogadtatás

Száz éves alapítás

Ferenc pápa előbb az apácákat köszöntötte, kezet fogott velük, majd egy kisgyerektől egy fehér léggömböt kapott, amit ő áldással és egy cukorkával köszönt meg. Ezután egy kosárból édességgel kedveskedett a szerzetesnőknek is, akik megszólították, áldását kérték. A Kegyes Leányok kongregációja februárban ünnepelte alapítása centenáriumát, ez alkalomból egy miseruhát és az alapítónő történetéről szóló könyvet ajándékoztak a pápának.

A papi szolgálat első tapasztalatai

Az Isteni Mesternek szentelt templomba lépve a fiatal papok tapssal fogadták a Szentatyát, aki egy imával és a napi evangélium felolvasásával nyitotta meg a találkozót. Michele Di Tolve püspök, a diakonátusért, papságért és szerzetesi életért felelős delegátus kísérte a pápát, aki Szent VI. Pál pápa emléknapja miatt egy tőle tanult imádságot választott. Ezután következett a párbeszéd, kérdés-felelet formájában, jórészt lelkipásztori témákról. Ezek között volt a papság első éveinek tapasztalata, az emberek hitének örömteli felfedezése, de egyben a betegekkel való kapcsolat, az ő szolgálatuk a közelség, az együttérzés és a gyengédség gesztusaival, valamint a papi életben előforduló válságok – amint arról a szentszéki sajtónyilatkozat tájékoztatott.

Beszélgetés a paptestvérekkel
Beszélgetés a paptestvérekkel

Egyenes beszéd

A válságból sosem tudunk egyedül kilábalni – jelentette ki a pápa, aki a római egyházmegye helyzetéről cserélt eszmét papjaival. A fejlődésről, a szépségekről, de a gyengeségekről is, amelyekkel nem úgy lehet megküzdeni, hogy kibeszéljük a másik háta mögött, hanem nyílt párbeszédet vállalva. Hasonlóképpen a most zajló szinodális folyamat se korlátozódjon egyfajta szlogenre, hanem az egyházban való életmód megtapasztalása legyen. A Szentatya itt idézte VI. Pál Evangelii nuntiandi – kezdetű apostoli buzdítását, melynek tanítása ma is időszerű. „Egy gyöngyszem, mely támasza lelkipásztori szolgálatunknak”. Városi magány, közelség, atyai gondoskodás, nehéz kapcsolatok... ez mind előkerült a beszélgetésben. Ferenc pápa ismét arra buzdította paptársait, hogy álljanak az idősek mellé, hallgassák meg őket, legyenek velük tapintatosak. A fiatal papokat meghívta, hogy vegyenek részt június másodikán az úrnapi szertartáson, majd köszönetet mondott az imáért és az őszinte párbeszédért.

Róma püspökét hallgatják a papok
Róma püspökét hallgatják a papok

Háború, pandémia, fiatalok

A vatikáni sajtónak nyilatkozva Di Tolve püspök elmondta: a Szentatya nagyon óhajtotta ezt a találkozót. Azt is elárulta, hogy néhány pap bocsánatot akart kérni a pápától a haszontalan pletykálkodásért, amit az ő kárára tett. Aztán a papok megkérdezték a pápát, mit jelent átélni az emberek válságát, akik nehéz helyzetben vannak: a háború, a pandémia követkeményei miatt, vagy hogyan segíthetnek a fiataloknak, akiket összezavarnak a mai gondolkodásmódok. Szó esett olyan 5-6-7. emeleten élő idősekről is, akik évek óta nem tudnak elmenni otthonról, mert nincs lift az épületben.

Közel Istenhez, a püspökhöz, papokhoz, az emberekhez

Di Tolve püspök kiemelte, hogy a pápával való találkozó bátorítást jelent azoknak a papoknak, akik csak nemrég kezdték meg szolgálatukat. Nem elég a szemináriumi képzés, hiszen a papságba a szolgálat gyakorlása alatt rázódnak bele. Ferenc pápa azt tanácsolta nekik, hogy legyenek közel Istenhez, közel a püspökükhöz, egymás között a paptestvérekkel, és Isten népével.

A találkozó végén a papok egyesével odamehettek a pápához, hogy köszöntsék őt, váltottak vele pár szót, tréfálkoztak, ajándékot vittek neki. Ferenc pápa is hasonlóan, a maga természetességével fogadta őket. Az egyik mianmari pappal beszélve – amint arra a szerdai általános audiencián is utalt – megerősítette, hogy minden nap imádkozik Mianmarért és külön áldást küld nekik. Egy rövid kis videóüzenetet is fölvettek a pápával mobiltelefonon az egyik plébániai hívőnek: „Örvendjetek... és imádkozzatok értem!”

Találkozás a szerzetesnőkkel
Találkozás a szerzetesnőkkel

 

30 május 2024, 16:03