Ferenc pápa új katekézis sorozatot kezdett a „Lélek és a Jegyes” címmel

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Isten Lelke kezdetben titokzatos erőként jelenik meg előttünk

Az első katekézisek során nem a „bibliai régészet” módszerével tekintünk az Ószövetségben működő Lélekre, hanem az abban adott ígéretekre figyelünk, amelyek végül teljesen Krisztusban teljesedtek be. Olyan ez, mintha hajnaltól délig követnénk a Nap pályáját – kezdte katekézisét a pápa. A Biblia első két sora így szól: „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.” (Ter 1,1-2). Isten Lelke itt titokzatos erőként jelenik meg előttünk, ami a világ kezdeti formátlan, elhagyatott és sötét állapotát egy rendezett és harmonikus állapotba vezeti át. A Lélek ugyanis harmóniát teremt az életben és a világban.

A Lélek a káoszból a kozmoszba, a zűrzavarból valami szépbe, rendezettbe visz bennünket

Másképpen szólva a Lélek a káoszból a kozmoszba, a zűrzavarból valami szépbe és rendezettbe visz bennünket, hisz ez a jelentése a görög kozmosz, valamint a latin mundus szónak, vagyis valami szép, rendezett, tiszta, harmonikus. Ez a homályos utalás a Szentlélek tevékenységére a teremtésben a kinyilatkoztatás további részében pontosabb alakot ölt. Az egyik zsoltár szerint „Az Úr szavára lettek az egek, s szája leheletére az ég seregei” (Zsolt 33,6), míg egy másik mondja: „Ám ha kiárasztod lelkedet, fölébrednek, és megújítod a föld színét.” (Zsolt 104,30). Ez a fejlődési vonulat kitisztul az Újszövetségben, amely a Szentlélek szerepét írja le az új teremtésben, a világ keletkezését elbeszélő képek segítségével, mint a Jordánban megkeresztelkedő Jézusra alászálló galamb (vö. Mt 3,16); és az emeleti teremben a tanítványokra lehelő Jézus szava: „Vegyétek a Szentlelket” (Jn 20,22), arra utal, ahogyan kezdetben Isten lehelte Ádámba az élet leheletét (vö Ter 2,7).

A Lélek harmóniájához való visszatérést a teremtés dicséretében szemléljük

Pál apostol új elemmel gazdagítja a Szentlélek és a teremtés kapcsolatát, amikor „az egész természet sóhajtozásáról és vajúdásáról” szól (vö Róm 8,22). Az említett „mulandóság szolgai állapota” mindmáig olyan valóság, amely drámaian érint bennünket. Az apostol a teremtés szenvedésének okát az emberiség romlottságában és bűnében látja, amely az Istentől való elidegenedésbe sodorta őt. Ez ma is éppúgy igaz, mint akkor. Látjuk, hogy az emberiség milyen pusztítást okoz a teremtésben – állapította meg a pápa, majd az Assisi Szent Ferenc jelezte „kiutat” említette meg, mely a Lélek harmóniájához való visszatérést a teremtés dicséretében szemléli: „Laudato si’, mi Signore…”, Áldott légy, Uram! „Az egek hirdetik Isten dicsőségét”, énekli egy zsoltár, de szükségük van emberekre, akik hangot adnak a néma kiáltásuknak. A szentmise „Sanctus”-ában énekeljük, hogy „dicsősége betölti a mennyet és a földet”. Az ég mintegy „terhes” e dicsőségtől, csak épp egy bába kell a megszületéséhez. „Legyünk az ő dicsőségére!” – buzdít Pál apostol, tehát helyezzük a szemlélődés örömét a birtoklás elé. Senki sem örülhet jobban a teremtményeknek, mint Szent Ferenc, aki semmit sem akart birtokolni.

Dolgozzunk azon, hogy belső zűrzavarunkat a Szentlélek világosságává tegyük

A káoszt kozmosszá változtató Lélek azon munkálkodik, hogy ez minden emberben megtörténjen, ahogy Ezékiel próféta jelzi Isten ígéretét: „Új szívet és új Lelket adok nektek,…  az én Lelkemet adom nektek” (Ez 36,26-27). Szívünk ugyanis a teremtés sötét mélységéhez hasonlít, ellentétes érzések és vágyak kavarognak benne, testi és a lelki vágyak. Bizonyos értelemben mindannyian „önmagában megosztott ország” vagyunk, ahogy Jézus szól róla az evangéliumban. Káosz vesz körül bennünket, társadalmi és politikai káosz, háborúk, éhínség, sok társadalmi igazságtalanság, mindez külső káosz. De van belső káosz is mindnyájunkban. Az elsőt csak akkor lehet gyógyítani, ha a másodikkal kezdjük! Dolgozzunk azon – kérte a pápa –, hogy belső zűrzavarunkat a Szentlélek világosságává tegyük. Isten ereje teszi ezt velünk, mi pedig nyissuk meg a szívünket, hogy Ő ezt megtehesse velünk. Ez a tanítás szítsa fel bennünk a vágyat, hogy megtapasztaljuk a teremtő Szentlelket. Az Egyház több mint egy évezrede kéri: „Teremtő Lélek, jöjj közénk, látogasd híveid szívét, töltsd malaszttal a kebleket, melyeknek alkotója vagy” – zárta katekézisét Ferenc pápa.

Szent VI. Pál pápa liturgikus emléknapját tartjuk

A kihallgatás végén a pápa a sok zarándok közt szeretettel köszöntötte a bergamói papokat, akik ezüstmiséjüket ünnepelik. „Ezek a bergamói emberek jó papok hírében állnak; előre és bátorság! – mondta, majd üdvözölte a fiatalokat, a betegeket, az időseket és az ifjú házasokat. Szent VI. Pál pápa liturgikus emléknapját tartjuk, aki Krisztus, az Egyház és az emberiség iránti szeretetben elkötelezett buzgó lelkipásztor volt. Ez az évforduló segítsen mindenkit abban, hogy újra felfedezze a keresztényi élet örömét, felkeltve a „szeretet civilizációjának” építése iránti megújult elkötelezettséget. Végül még az kérte, hogy aki teheti olvassa el Szent VI. Pál pápa „Evangelii nuntiandi” levelét, amely még mindig időszerű.