Ferenc pápa pünkösdi homíliája: A Lélek erejével és gyengédségével végezzük küldetésünket
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Pünkösd történetében (vö ApCsel 2,1-11) a Szentlélek egyházi működésének két területét találjuk: A Lélek bennünk és a misszióban, két jellemző vonással, erővel és gyengédséggel – kezdte beszédét a pápa, majd a homíliában ezekről a tulajdonságokról elmélkedett.
A Lélek bennünk és a misszióban erővel működik
Először is, erős a Lélek működése bennünk, amit a szél és a tűz jelei szimbolizálnak, amelyeket a Biblia gyakran Isten hatalmával társít (vö Kiv 19,16-19). Ilyen erő nélkül sohasem tudnánk legyőzni a gonoszt és a test vágyait, amelyekről Szent Pál tanít: „tisztátalanság, bálványimádás, viszálykodás, irigység”. De a Szentlélekkel legyőzhetjük, mert ő erőt ad és mert belép a „szárazzá, rideggé és fagyossá” lett szívünkbe és ott meggyógyít mindent. Jézus ezt meg is mutatja nekünk, amikor a Lélek indíttatására negyven napra visszavonul a pusztába, hogy kísértést szenvedjen. És ezalatt az embersége is növekszik, megerősödik és felkészül a küldetésére.
A Vigasztaló gyengéden működik bennünk
Ezzel egyidőben a Vigasztaló gyengéden működik bennünk, tehát erős és gyengéd – utalt a Lélek második vonására a pápa. A szél és a tűz nem pusztítja el és nem hamvasztja el azt, amit megérint, az a szél betölti a házat, ahol a tanítványok tartózkodnak, a tűz pedig gyengéden, lángok formájában ereszkedik kinek-kinek a fejére. Ez a gyengédség is Isten működésének egyik sajátossága, amit sokszor megtalálunk a Bibliában. És nagyon szép azt látni, hogy ugyanaz a durva és kérges kéz, amely először felaprózta a szenvedélyek rögeit, majd gyengéden elültette az erény apró palántáit, utána „megöntözte és szeretettel ápolta” azokat, hogy növekedjenek és erősödjenek, hogy aztán végül a gonosz elleni fáradságos küzdelem után megízleljük az irgalomnak továbbá az Istennel való közösségnek az édességét. Így tehát a Szentlélek erős, erőt ad nekünk a győzelemhez, de gyengédet. A Lélek kenetéről van szó, mert a Lélek felken és velünk van. Ahogy az ősegyház gyönyörű imája mondja: „Uram, maradjanak velem a szelídséged és szereteted gyümölcsei!”.
Bátorsággal hirdessük az evangéliumot mindenkinek!
Beszéde második részében Ferenc pápa a küldetésünkről szólt. A Szentlélek, miután leszállt a tanítványokra és „így közel kerül hozzájuk a Paraklétosz-Vigasztaló, átalakítja a szívüket, és olyan bátorságot olt beléjük, melynek indíttatására másoknak is átadják a Jézusról szerzett tapasztalataikat és az őket éltető reményt” – ahogy azt Szent II. János Pál pápa tanította a Redemptoris missio kezdetű enciklikájában. Amikor Péter és János tanúságot tesznek a főtanács előtt, arra akarják kényszeríteni őket, hogy „semmiképpen ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében” (ApCsel 4,18), mire ők így válaszolnak: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk”. Éppen azért, hogy ennek megfeleljenek, nyerik el a Szentlélek erejét. A Szentatya aláhúzta, hogy nekünk is fontos ez, akik a keresztségben és a bérmálásban megkaptuk a Szentlélek ajándékát. Ennek a bazilikának az „emeleti terméből” az apostolokhoz hasonlóan ma különösen is azt a küldetést kapjuk, hogy mindenkinek hirdessük az evangéliumot, „mindig tovább haladva, nemcsak földrajzi értelemben, hanem az etnikai és vallási korlátokon túl is, egy valóban egyetemes küldetésért” (Redemptoris missio, 25). És a Léleknek köszönhetően ugyanazzal az erővel és ugyanolyan gyengédséggel tehetjük és kell is tennünk ezt.
Fogadjuk be a Lélek erejét!
Ugyanazzal az erővel – vagyis nem erőszakossággal és ráerőltetéssel, mert a keresztény ember nem erőszakoskodó, az ő ereje más erő, a Szentlélek ereje, mely nem számítással és ravaszsággal működik, hanem az igazsághoz való hűségből fakadó energiával, amire a Lélek tanítja a szívünket és amit bennünk gyarapít. Éppen ezért megadjuk magunkat a Szentléleknek, de nem adjuk meg magunkat evilág erejének, hanem továbbra is a békéről szólunk azoknak, akik háborút akarnak, a megbocsátásról szólunk azoknak, akik a bosszút vetik el, a befogadásról és a szolidaritásról szólunk azoknak, akik bezárják az ajtókat és korlátokat emelnek, az életről szólunk azoknak, akik a halált választják, a tiszteletről szólunk azoknak, akik szeretnek megalázni, sértegetni és elvetni, a hűségről szólunk azoknak, akik megtagadnak minden köteléket, összetévesztve a szabadságot a felületes, átláthatatlan és üres individualizmussal. Mindezt anélkül, hogy hagynánk magunkat megfélemlíteni a nehézségektől, a gúnytól és az ellenállástól, amely miként tegnap, úgy ma sem hiányoznak az apostoli életből (vö ApCsel 4,1-31). Igehirdetésünk ugyanakkor ugyanazzal az erővel gyengéd akar lenni, hogy mindenkit befogadjon. Ezt ne felejtsük el, mindenkit, mindenkit, mindenkit be kell fogadni. Ne felejtsük el az ünnepre meghívottakról szóló példabeszédet. Akik nem akartak bemenni oda: Menjetek az útkereszteződésekre és hozzatok be mindenkit, mindenkit, jókat és rosszakat, mindenkit. A Lélek ad erőt, hogy tovább menjenek és mindenkit meghívjanak azzal a gyengédséggel, mert a Lélek gyengédséggel meghív mindenkit – tette hozzá szabadon Ferenc pápa.
Újítsuk meg a hitünket a Vigasztaló Lélek jelenlétében
Mindnyájunknak nagy szüksége van a reményre, ami nem optimizmus, nem, hanem valami egészen más. Szükségünk van a reménységre, amit a horgony jelképez, ott a parton, kötéllel a reménység felé. Szükségünk van a reménységre, hogy a béke, a testvériség, az igazságosság és a szolidaritás távlatára emeljük tekintetünket. Ez az egyetlen életút, nincs más. Biztos, sokszor sajnos nem tűnik könnyűnek, sőt olykor gyötrelmesnek és meredeknek tűnik. De mi biztosan tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy a Szentlélek segítségével és ajándékaival együtt bejárhatjuk és egyre járhatóbbá tehetjük azt mások számára is. Ezért újítsuk meg a hitünket a mellettünk álló Vigasztaló jelenlétében, és továbbra is imádkozzuk: Jöjj, Teremtő Lélek, világosítsd meg elménket, töltsd be szívünket kegyelmeddel, vezesd lépteinket, és adj békét a világunknak. Ámen – zárta pünkösdi homíliáját Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában tartott szentmise során.
