A déli félteke adósság válsága című vatikáni konferencia résztvevőit fogadta Ferenc pápa A déli félteke adósság válsága című vatikáni konferencia résztvevőit fogadta Ferenc pápa  (Vatican Media)

Ferenc pápa: A szentév alkalom a külföldi adósság elengedésére

A pápa a déli félteke országainak adósságáról szóló vatikáni konferencia résztvevőihez szólva rámutatott, hogy a közelgő szentév lehetőséget kínál a szegényebb országok adósságának eltörlésére vagy csökkentésére.

Joseph Tulloch / Somogyi Viktória – Vatikán

Szerda reggel Ferenc pápa találkozott a Pápai Tudományos Akadémia által szervezett „Adósságválság a globális délen” című konferencia résztvevőivel. A pápa humorosan utalt a találkozó korai kezdetére, amelyet reggel 7:45-kor tartottak, és elnézést kért a résztvevőktől, amiért úgymond „kirángatta őket az ágyból”.

Milliók élnek jövő nélkül

Ferenc pápa ezután az adósságválságról szólt, kiemelve a probléma mértékét. „Egy rosszul irányított globalizáció, világjárványok és háborúk után most adósságválsággal kell szembenéznünk, amely elsősorban a globális dél országait érinti, nyomort és szorongást eredményezve.” Ez a helyzet „emberek millióit fosztja meg a tisztességes jövő lehetőségétől”.

„Merész és kreatív” megoldásokra van szükség

Mit lehet tenni a problémával? A pápa szerint a válság mérete merész intézkedéseket kíván meg – „egy új nemzetközi pénzügyi rendszert, amely egyszerre merész és kreatív”. A „mindenki önmagáért” mentalitás elkerülése érdekében, amelyben „mindig a leggyengébb” a vesztes, egy „multinacionális mechanizmusra” van szükség az országok közötti adósságkezelésre. Ennek a mechanizmusnak figyelembe kell vennie „a probléma globális jelentőségét és gazdasági, pénzügyi és társadalmi következményeit”. A cél egy olyan adósság kezelő rendszer, amely „megosztott felelősségen alapul azok között, akik adnak és akik kapnak”.

Adósságelengedés

Ezt követően Ferenc pápa a közelgő 2025-ös szentévről beszélt. A katolikus egyház 25 évenként ünnepel egy szentévet, amely gyakorlat a szentév ősi zsidó hagyományában gyökerezik, amikor a rabszolgákat felszabadították és az adósságokat elengedték. Szent II. János Pál pápa a legutóbbi, 2000-es szentév idején a külföldi adósság csökkentésére vagy akár elengedésére buzdított. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy szeretné megismételni ezt a prófétai felhívást. „Mi csak letéteményesei és gondnokai vagyunk” a pénzünknek, „nem urai” – figyelmeztetett. Beszéde végén felkérte az adósságkonferencia résztvevőit, hogy „álmodjanak és dolgozzanak együtt közös otthonunk helyzetének javításáért”. „Amit tesztek, az fontos” – mondta. „Imádkozni fogok értetek, és kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem.”

05 június 2024, 17:54