Ferenc pápa a IV. Nemzetközi Kórustalálkozóhoz: Az együtt zenélés ajándéka a harmónia
Gedő Ágnes – Vatikán
Plébániai, egyházmegyei kórusok, templomi énekkarok, karvezetők és zenészek vettek részt a IV. Nemzetközi kórustalálkozón, amelynek tagjait a VI. Pál-teremben fogadta a pápa június 6-án. Köszönetet mondott a zeneszerző Marco Frisina atyának, aki az első három találkozót is koordinálta (2014, 2016, 2018), valamint a rendezvényszervező Nova Opera csapatának, akik a mostani találkozót előmozdították, negyven évvel a Római Egyházmegyei Kórus megalapítása után. Ez az évforduló mindenkit arra bátorít, hogy folytassák értékes szolgálatukat Rómában és a világ többi részén.
Tanuljuk meg a gyermeki spontaneitást!
Ferenc pápa a hozzá sereglő gyerekek lelkesedését örömmel nyugtázta, majd így tanított: A gyermeki spontaneitás ékesszólóbb bármilyen beszédnél. Gondot kell viselnünk rájuk, mert ők adják a jövőt, a reményt, és egyben tanúskodnak a spontaneitásról, az ártatlanságról és az ígéretről. Ezért akarta Jézus mindig maga köré a gyerekeket, és buzdított arra, hogy aki Isten Országát akarja, az hozzájuk legyen hasonló. Meg kell tanulnunk tőlük ezt a spontaneitást!
A Szentatya ezután három szempontot bízott a kórustalálkozó résztvevőire, akik a liturgiát szolgáló zene értelmének elmélyítésére érkeztek a Vatikánba. Szolgálatuk három alapvonása a harmónia, a közösség és az öröm.
A zene által jobban megértjük önmagunkat és a világot
A zene harmóniát teremt azzal, hogy mindenkit elér. Megvigasztalja a szenvedőt, visszaadja a lelkesedést az elcsüggedteknek. Mindenkiben felvirágoztatja a szépség és a költészet csodálatos értékeit, melyek Isten harmonikus fényét tükrözik. A zene művészete egyetemes és közvetlen nyelv, nem igényel fordítást, sem elméleti magyarázatot. Egyszerű és művelt emberek egyaránt értékelhetik, más szempontokkal vagy mélységben, de mindenki ugyanabból a kincsből merít. A zene a meghallgatásra, odafigyelésre és tanulásra nevel, fölemeli az érzéseket, érzelmeket és gondolatokat. Az embereket kiragadja a rohanás, a zaj és az élet anyagias nézőpontjának örvényéből, segít, hogy jobban megértsék önmagukat és az őket körülvevő valóságot. Ezáltal bölcs és nyugodt tekintettel ruházza fel azokat, akik zenélnek, mellyel könnyebben felülemelkedhetnek a megosztottságon és a szembenálláson, hogy mint ahogy egy zenekar hangszerei vagy a kórus hangjai a sokféleséget összesimítva harmóniát teremtenek.
Az egyének összessége révén jön létre az összhang
Az egyházi zenét művelő énekkarok szolgálatának másik alapvonása a közösség. A kórust együtt alkotják, nem egyedül, mint ahogy az egyház és a világ is így működik. A mi egységben haladásunk olyan, mint egy nagy koncert előadása, amelyben mindenki saját képességeivel vesz részt és amihez hozzájárul a maga módján, elénekli vagy eljátssza a részét, és így az egyediségét a közösség szimfóniája gazdagítja. A kórusban és a zenekarban mindenkinek szüksége van a másikra, az előadás sikere valamennyiüktől függ; saját szerepében a legjobbat nyújtva, tiszteletben tartva és meghallgatva a mellette lévőt, feltűnősködés nélkül, összhangban. Éppen úgy, ahogy az egyházban és az életben is, ahol mindenkinek el kell végeznie a saját részét az egész közösség javára, hogy az egész világ zengjen Istennek tetsző éneket (vö. Zsolt 47,2).
Istent dicsérje az ének!
Végezetül az egyházi zene szolgálatát az öröm jellemzi – mutatott rá beszédében a pápa. A művészet, a szépség és a lelkiség évszázados kincsének letéteményesei az egyházi kórusok. Ne hagyják, hogy ezt a világi gondolkodás beszennyezze az érdekkel, az ambícióval, a féltékenységgel és a megosztottsággal! Ezek a dolgok ugyanis beférkőzhetnek egy kórus, egy közösség életébe, és az öröm helyét átveszi a szomorúság, felbomlik az egység. Ezt elkerülendő tartsák magasan hivatásuk lelkiségét az imával és az Isten szaváról való elmélkedéssel, ne csak a hangjukkal, hanem elméjükkel és szívükkel is vegyenek részt a liturgián, amelyen szolgálnak, hogy teljes szívükkel Istent dicsérjék.