Ferenc pápa belgiumi és luxemburgi apostoli látogatásának logói Ferenc pápa belgiumi és luxemburgi apostoli látogatásának logói 

Közzétették a pápa belgiumi és luxemburgi útjának hivatalos programját

Ferenc pápa szeptember 26. és 29. között utazik a két nyugat-európai országba. Találkozik papokkal, fiatalokkal és a hatóságokkal; Brüsszelben látogatást tesz a belga királynál és a híres Leuveni Egyetem közösségénél.

Somogyi Viktória – Vatikán

Számos találkozó jellemzi majd azt a négy napos apostoli utat, amelyet Ferenc pápa szeptember 26. és 29. között Belgiumba és Luxemburgba tesz. A Vatikáni Sajtóiroda pénteken bejelentette a pápa nemzetközi útjának hivatalos programját.

Érkezés Luxemburgba

A látogatás első állomása Luxemburg, ahová a pápa szeptember 26-án, csütörtökön reggel érkezik, kétórás repülőút után. A Róma-Fiumicino nemzetközi repülőtérről indul reggel 8.05-kor és délelőtt 10 órakor száll le a pápai gép a Luxembourg/Findel repülőtérre, ahol az üdvözlő ceremóniát tartják. 10.45-kor kerül sor a pápa tiszteletbeli látogatására a luxemburgi nagyhercegnél a nagyhercegi palotában. Ezt követően Ferenc pápa 11.15-kor a miniszterelnökkel, 11.50-kor pedig a hatóságok, a civil társadalom és a diplomáciai testület képviselőivel találkozik a Cercle Cité kulturális központban. A Szentatya ott tartja meg első beszédét.

Találkozó a katolikus közösséggel és indulás Brüsszelbe

A pápa a második beszédet délután, 16.30-kor mondja a katolikus közösségnek, amellyel a luxemburgi Notre-Dame székesegyházban találkozik. A pápa 17.45-kor búcsúzik el az országtól a búcsú ceremónián a Luxembourg-Findel nemzetközi repülőtéren; majd Brüsszelbe indul 18.15-kor. 19.10-kor érkezik a belga fővárosba, és leszáll a melsbroeki légibázison, ahol az üdvözlő ceremóniát tartják.

Találkozó a belga királlyal, majd a hatóságokkal és a Louvaini Egyetem tanáraival

Az apostoli út második napján, szeptember 27-én, pénteken délelőtt 9.15-kor kezdődik a pápa udvariassági látogatása a belga királynál a laekeni kastélyban. Ezt követi 9.45-kor a miniszterelnökkel, 10 órakor pedig a hatóságokkal és a civil társadalommal való találkozó. Ebből az alkalomból a pápa beszédet mond. Délután 16.30-kor Ferenc pápa Európa egyik legrégebbi katolikus egyetemére látogat, ahol a „Promotiezaal”-ban találkozik a Leuveni Katolikus Egyetem tanáraival és beszédet intéz hozzájuk. Az intézmény 2025-ben ünnepli alapításának 600. évfordulóját.

Találkozó a papsággal és a fiatalokkal

Szeptember 28-án, szombaton délelőtt 10 órakor Ferenc pápa a püspökökkel, a papokkal, a diakónusokkal, a megszentelt életű férfiakkal és nőkkel, a szeminaristákkal és a lelkipásztori munkatársakkal találkozik a koekelbergi Szent Szív-bazilikában. A pápa beszédet intéz hozzájuk. 16.30-kor pedig a Louvain-La-Neuve-i Leuveni Katolikus Egyetem nagytermében találkozik az egyetemi hallgatókkal és beszéddel fordul hozzájuk. Végül, mint minden apostoli látogatás alkalmával, a pápa zártkörben találkozik a Jézus Társasága tagjaival a „Saint Michel” (Szent Mihály) Kollégiumban.

Zárószentmise

A pápai út szeptember 29-én, vasárnap délelőtt 10 órakor szentmisével ér véget a „King Baudouin” stadionban. A pápa mondja a szentbeszédet, majd elimádkozza az Úrangyalát a jelenlévő hívekkel. Ezután 12.15-kor a melsbroeki légibázisra megy, ahol sor kerül a búcsú ceremóniára. 12:45-kor indul vissza Rómába, ahova várhatóan 14:55-kor érkezik a Róma/Fiumicino Nemzetközi Repülőtérre.

20 július 2024, 15:15