A demokrácia szívében - Ferenc pápa előszava egy antológiához

Ferenc pápa / Somogyi Viktória – Vatikán

Örömmel ajánlom ezeket a szavakat bevezetőként ehhez a szöveghez, amelyet az „Il Piccolo” (A kicsinyke) című újság és a Vatikáni Könyvkiadó ajánl olvasóinak a Társadalmi hetek alkalmából tett trieszti látogatásom kapcsán – kezdi előszavát Ferenc pápa. Jelenlétem Triesztben, egy olyan városban, amely a különböző kultúrák, vallások és etnikai csoportok együttélése miatt erős közép-európai ízvilággal rendelkezik, az Olasz Püspöki Konferencia által ebben a városban szervezett eseménnyel, az Olasz Katolikus Társadalmi Héttel van összefüggésben. A kezdeményezést idén a következő témának szentelték: „A demokrácia szívében: Részvétel a történelemben és a jövőben”.

Jól tudjuk, hogy a demokrácia egy olyan kifejezés, amely az ókori Görögországból származik, és az emberek által a képviselőiken keresztül gyakorolt hatalmat jelenti. Ez egy olyan kormányzati forma, amely bár az elmúlt évtizedekben világszerte elterjedt, úgy tűnik, egy veszélyes betegség, a „demokrácia iránti szkepticizmus” következményeitől szenved. A demokráciák nehézségei a jelen kor összetettségének leküzdésében – gondoljunk csak a munkanélküliséggel vagy az elsöprő technokrata paradigmával kapcsolatos kérdésekre – néha úgy tűnik, hogy teret ad a populizmus vonzerejének. A demokráciának van egy vele született nagy és megkérdőjelezhetetlen értéke: az „együttes” jellege, az a tény, hogy a kormányzás gyakorlása egy olyan közösség keretein belül történik, amely szabadon és világi módon szembeszáll egymással a közjó művészetének művelésében, amely nem más, mint egy másik elnevezése annak, amit politikának nevezünk.

Az „együtt” a „részvétel” szinonimája. Ezt már Don Lorenzo Milani és „fiai” is hangsúlyozták a mesteri „Levél a tanárnak” című műben: „Megtanultam, hogy mások problémái ugyanazok, mint az enyémek. Hogy közösen kikerüljünk belőlük, az a politika. Egyedül kijönni belőle fösvénység.” Igen, az előttünk álló problémák mindenkit érintenek, és mindenkire hatnak. A demokratikus út az, ha ezeket közösen megvitatjuk, és tudjuk, hogy az ilyen problémákra csak együtt lehet megoldást találni. Mert egy olyan közösségben, mint az emberi közösség, az ember nem menti meg magát egyedül. És nem érvényes a „mors tua vita mea” („a te halálod az én életem”) axiómája sem. Ellenkezőleg. Már a mikrobiológia is azt sugallja számunkra, hogy az ember szerkezetileg nyitott a másság dimenziójára és az előttünk álló „te”-vel való találkozásra. Giuseppe Toniolo, a Társadalmi Hét ötletgazdája és megalapítója maga is olyan közgazdász volt, aki nagyon jól megértette a homo oeconomicus korlátait, vagyis azt az antropológiai látásmódot, amely a „materialista utilitarizmuson” alapul, ahogyan ő nevezte, ami atomizálja a személyt, és amputálja a kapcsolati dimenzióját – állapítja meg előszavában Ferenc pápa.

Itt, ma arra gondolva, hogy mit jelent a demokrácia „szíve”, azt akarom mondani: Együtt jobb, mert egyedül rosszabb. Jó együtt lenni, mert egyedül lenni szomorú. Az „együtt „azt jelenti, hogy egy meg egy az nem kettő, hanem három, mert a részvétel és az együttműködés létrehozza azt, amit a közgazdászok hozzáadott értéknek neveznek, vagyis azt a pozitív és szinte konkrét szolidaritásérzetet, amely a megosztásból és az előrelépésből fakad, például a köztéren, olyan kérdésekben, amelyekben megegyezést kell találni.

Végül is a „részvétel” szóban találjuk meg a demokrácia valódi értelmét, abban, hogy mit jelent eljutni egy demokratikus rendszer szívéhez, lényegéhez. Egy etatista (az államhatalom kiterjesztése és megerősítése) vagy dirigista (a központi hatalom által irányított) rezsimben senki sem vesz részt; mindenki csak nézi, passzív. A demokrácia viszont megköveteli a részvételt, megköveteli az ember erőfeszítéseit, a konfrontáció kockázatát, a saját eszméinek, saját érveinek bevonását a kérdésbe. A kockázatvállalást. De a kockázat az a termékeny talaj, amelyben a szabadság kicsírázik. Ehelyett az ablakban állni, tétlenül nézni, mi történik körülöttünk, nemcsak etikailag elfogadhatatlan, de még önző szemszögből sem bölcs vagy kényelmes – mutat rá a pápa előszavában.

Nagyon sok olyan társadalmi kérdés van, amelyekkel demokratikus formában kell foglalkoznunk: gondoljunk a migránsok intelligens és kreatív befogadására, amely együttműködő és integráló. Ez egy olyan jelenség, amelyet Trieszt jól ismer, mivel közel van az úgynevezett balkáni útvonalhoz. Gondoljunk a demográfiai télre, amely immár egész Olaszországot, és egyes régiókat különösen érint. Gondoljunk a hiteles békepolitikák megválasztására, amelyek a tárgyalás művészetét helyezik előtérbe, nem pedig az újrafegyverkezést. Röviden: vegyük figyelembe a másokkal való törődést, amelyre Jézus az Evangéliumban folyamatosan hív minket, mint az emberlét hiteles magatartására.

Triesztből, a Földközi-tengerre néző városból, különböző kultúrák, vallások és népek olvasztótégelyéből, ami annak az emberi testvériségnek a metaforája, amelyre a háború által beárnyékolt időkben vágyunk, ébredjen fel egy meggyőzőbb elkötelezettség a teljes részvételen alapuló demokratikus élet iránt, amelynek célja az igazi közjó – kéri Ferenc pápa előszava végén.