Csak akkor lehetünk együttérzők, ha megtanulunk pihenni – a pápa Úrangyala imája

Vertse Márta – Vatikán

A pápa óva intett a cselekvés diktatúrájától, a napi tevékenységeink miatti aggodalmainktól. Ne váljunk az aktivizmus foglyaivá, hanem minden nap szakítsunk időt az Úrral való találkozásra, hogy az imádat csendjében be tudjuk fogadni kegyelmét. 

Jézus együtt érez a tömeggel

A vasárnapi evangéliumi szakasz (Mk 6,30-34) azt beszéli el, hogy az apostolok, miután visszatértek küldetésükből, összegyűlnek Jézus körül és elmondják neki mindazt, amit tettek – kezdte beszédét a pápa, majd idézte Jézusnak az apostolokhoz intézett meghívását: „Jöjjetek félre egy magányos helyre és pihenjétek ki magatokat egy kicsit”. Az emberek azonban megértik szándékukat és amikor kiszállnak a bárkából, Jézus látja, hogy nagy tömeg várja őt, együtt érez velük és tanítani kezdi őket.

Pihenés és együttérzés

A pápa ezután az evangéliumi szakasz két gondolatát emelte ki: az egyik a pihenésre való meghívás, a másik Jézus együttérzése a tömeggel. A Szentatya hozzátette, hogy nagyon jó megállni és elgondolkodni Jézus együttérzésén. Arra is rámutatott, hogy látszólag két összeegyeztethetetlennek tűnő dologról van szó: az egyik a pihenésre való meghívás, a másik az együttérzés, azonban a kettő együtt egymáshoz kapcsolódik: pihenés és együttérzés.

Óvakodjunk a cselekvés diktatúrájától

Jézus aggódik a tanítványok fáradtsága miatt és ezáltal talán egy olyan veszélyt ragad meg, amely érintheti a mi életünket és apostolkodásunkat is, amikor például a lelkesedés, hogy folytassuk küldetésünket vagy munkánkat, csakúgy, mint a ránk bízott szerepek és feladatok az aktivizmus áldozataivá tesznek bennünket – fejtette ki Ferenc pápa. Megállapította, hogy rossz dolog, amikor túlságosan nyugtalankodunk tennivalóink miatt, amikor túlságosan aggódunk az eredményekért.  Ilyenkor előfordul, hogy izgulunk, és szem elől veszítjük a lényeges dolgokat, azt kockáztatva, hogy kimerítjük energiáinkat, és testi-lelki fáradtságba zuhanunk. Ez fontos figyelmeztetés életünk, társadalmunk számára, amely gyakran a sietség foglya, de figyelmeztetés az egyház és a lelkipásztori szolgálat számára is: óvakodjunk a cselekvés diktatúrájától!

Társadalmi igazságtalanság, ha a szülőknek nincs idejük gyermekeikre

Mindez kényszerűségből megtörténhet a családokban is, amikor például az apuka, hogy megkeresse a kenyeret, kénytelen távol lenni munkája miatt és így fel kell áldoznia azt az időt, amit a családnak kellene szentelnie. Gyakran kora reggel indulnak el otthonról, amikor a gyerekek még alszanak, és késő este térnek vissza, amikor már ágyban vannak. A Szentatya leszögezte, hogy ez társadalmi igazságtalanság. A családokban az apukáknak és az anyukáknak szükségük van olyan időre, amelyet gyermekeikkel tölthetnek, hogy növekedjen a családi szeretet, és ne essenek bele a cselekvés diktatúrájába. A pápa arra biztatott, hogy gondolkodjunk el, hogyan segíthetnénk azoknak, akik így kénytelenek élni.

Csak akkor lehetünk együttérzők, ha megtanulunk pihenni

A Szentatya ezután a másik szempontot fejtette ki, hangsúlyozva, hogy a Jézus által javasolt pihenés nem a világtól való menekülést, nem a személyes jólétbe való visszavonulást jelenti; éppen ellenkezőleg, amikor Jézus szembesül az eltévelyedett emberekkel, együtt érez velük.  Tanuljuk meg tehát az evangéliumból, hogy ez a két valóság - a pihenés és az együttérzés – összefügg egymással: csak akkor lehetünk együttérzők, ha megtanulunk pihenni. Valójában csak akkor lehetséges az együttérző tekintet, amely képes felismerni a másik szükségleteit, ha szívünket nem emészti a cselekvés aggodalmaskodása, ha le tudunk állni és az imádat csendjében be tudjuk fogadni Isten kegyelmét.

Találjunk minden nap időt az Úr számára

Tegyük fel tehát magunknak a kérdést: tudom-e, hogyan kell megállni hétköznapjaim tevékenységei közepette? Tudom-e, hogyan tudok egy pillanatra önmagammal és az Úrral lenni, vagy mindig magával ragad a sietség, a cselekvés rohanása? Tudunk-e egy kis belső „sivatagot” találni a mindennapok zaja és tevékenységei közepette? – buzdított rá Ferenc pápa, majd a következő fohásszal zárta le a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét:

„A Szent Szűz segítsen nekünk, hogy a mindennapi tevékenységek közepette is „megpihenjünk a Lélekben”, hogy szolgálatkészek és együttérzőek legyünk másokkal szemben”.