Ferenc pápa: a testvéri társadalmat a fiatalok és idősek szövetségére lehet építeni
Amedeo Lomonaco / Gedő Ágnes - Vatikán
„Új szövetségre van szükségünk fiatalok és idősek között, hogy a hosszú élettapasztalattal rendelkezők életnedve áthassa a remény csíráit a növekedőkben. Így tanuljuk meg az élet szépségét és hozunk létre egy testvéri társadalmat”. Ferenc pápa ezt a bejegyzést tette közzé @Pontifex-fiókjában szerdán, két nappal Szent Joakim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szüleinek emléknapja előtt, készülve a Nagyszülők és Idősek negyedik világnapjára, amelyet vasárnap ünnepelünk.
Jézus nagyszülei
Július 26-án tartjuk tehát Jézus nagyszüleinek emléknapját. Szent VI. Pál pápa volt az, aki egy napra tette Jézus nagyszüleinek ünnepét, 1969-ben, az új liturgikus naptár reform alkalmával. Előtte ugyanis különböző napokon emlékeztünk rájuk. Annának volt eredetileg a július 26-i ünnepe, Joakimé pedig augusztus 16-ra esett. „Szent Joakim és Anna – mondta Ferenc pápa 2013. július 26-án az Úrangyala elimádkozásakor, miközben Rio de Janeiro-ban tartózkodott apostoli látogatáson – annak a hosszú láncolatnak a tagjai, amely átadta a hitet és az Isten iránti szeretetet a család melegében egészen Máriáig, aki méhébe fogadta Isten Fiát és a világnak ajándékozta, nekünk ajándékozta őt”. Az ő házukhoz kötődik a „család becses értéke, mint kivételezett hely a hit átadására” – mondta akkor Ferenc pápa.
A Nagyszülők és Idősek Világnapja
„Ne hagyj el öregkoromban” (vö. Zsolt 71,9) – ezt a témát választotta Ferenc pápa az idei évre a Nagyszülők és Idősek negyedik Világnapjának témájául, aláhúzva, hogy a magány sajnos sok idős ember keserű társa, akik gyakran a kiselejtezés kultúrájának áldozatai. A 2025-ös szentévet előkészítő ima évében a Szentatya a 71-es zsoltárból választotta a világnap témáját, amelyben egy idős ember fohászát halljuk, aki végigtekint az Istennel való barátsága történetén. A világnap megünneplése a nagyszülők és idősek karizmájának és az egyház életéhez való hozzájárulásuk értékelésével elő akarja segíteni minden egyházi közösségben a generációk közötti kapcsolatok építését, a magány leküzdését, tudatában annak – ahogy a Szentírás mondja – „Nem jó az embernek egyedül lennie” (Ter 2,18). A világnapra írt üzenetében a pápa kiemeli, hogy Isten nem hagyja magára gyermekeit soha. Egyetlen követ sem vet el, sőt az öreg kövek adják a szilárd alapot, amelyre az új kövek támaszkodhatnak, hogy együtt alkossák a lelki építményt.
I. János Pál: Gondoljunk öregjeink szívére
A pápák több alkalommal szóltak az idősek társadalmi szerepéről. I. János Pál pápa 1978. szeptember 6-án az általános audiencián felidézett egy epizódot püspöki szolgálatához kapcsolódóan: „Én, Velence püspöke eljártam olykor néhány idősotthonba. Egyszer egy idős, beteg asszonyt találtam ott. „Hogy van, Asszonyom?” – „Hát, az étel jó!” – „Meleg van? Fűtés?” – „Rendben”. – „Akkor örül, Asszonyom?” – „Nem” – mondta és majdnem elsírta magát. „De miért sír?” – „A menyem, a fiam nem jönnek el soha meglátogatni. Szeretném látni a kisunokáimat”. Nem elég a meleg, az étel, ott van egy szív; gondolni kell öregjeink szívére is. Az Úr azt mondta, hogy a szülőket tisztelni és szeretni kell, akkor is, amikor öregek”.
II. János Pál: idősnek lenni kiváltság
Az élet utolsó szakaszának is van értelme, tele van értékkel, méltósággal. II. János Pál pápa 1984. március 23-án az idősek egy csoportjához fordulva aláhúzta, hogy idősnek lenni kiváltság: „Ti, kedves testvéreim beléptetek az idősek kategóriájába, amelyet minden társadalmi osztályból és minden kulturális szintről származó férfiak és nők alkotnak. Így eltörlitek a látszólagos különbségeket, és egyedül a személy méltósága köt össze benneteket. A harmadik korba való belépést kiváltságnak kell tekinteni: nemcsak azért, mert nem mindenki olyan szerencsés, hogy megéri ezt a kort, hanem elsősorban azért, mert ez az időszak konkrét lehetőséget ad arra, hogy jobban átgondoljuk a múltat, megismerjük és mélyebben megértsük a húsvéti misztériumot, hogy példaképpé váljunk az egyházban Isten egész népe számára.”
XVI. Benedek: az idősek bölcsessége kincs
Az időseket befogadni azt jelenti, hogy befogadjuk az életet. Ezt emelte ki XVI. Benedek pápa 2012. november 12-én, az „Éljenek az idősek” – otthonban tett látogatása során. „A Bibliában a hosszú életet Isten áldásának tartották; ma ez az áldás elterjedt és úgy kell tekinteni mint ajándékot, amit értékelni és kiaknázni kell. A hatékonyság és a haszon logikájától vezérelt társadalom mégsem így fogadja el; sőt, gyakran elutasítja, az időseket nem tartja produktívnak, hasznosnak. Sokszor érezhetően szenvednek azok, akiket kirekesztenek, otthonuktól távol vagy magányban élnek. Azt gondolom, hogy nagyobb elkötelezettséggel kellene munkálkodni, a családoktól és a közintézményektől kezdve azon, hogy az idősek otthonaikban maradhassanak. Az életről szerzett tudásunk nagy kincs. Egy társadalom minősége, mondhatni egy civilizáció minősége azon múlik, hogy miként bánnak az idősekkel és hogy milyen helyet szánnak nekik a közös életben. Aki helyet ad az időseknek, az helyet ad az életnek! Aki befogadja az időseket, az befogadja az életet!”
Társadalmunkban, amelyet egyre jobban sújt a selejt kultúrája, az időseket gyakran félreállítják, magányosan hagyják. Van, aki pedig ki is használja gyengeségüket. Sok ún. harmadik korban lévő személy esik csalás áldozatává. Fájdalmas kiáltásukat, melyet a betegség tapasztalata tör meg, gyakran nem hallják meg. De éppen ezek az öreg és törékeny kövek azok, amelyek a társadalom jövőjének alapját adják – ahogy erre Ferenc pápa emlékeztet minket. Értékeljük tehát az idős embereket, segítsük a generációk közötti összefogást. Az emberi méltóságot tiszteletben kell tartani minden körülmények között, és nem szabad engedni az individualista kísértésnek, ami a „mi” helyébe az „én”-t teszi. Szükségünk van egymásra – figyelmeztet a Szentatya. Ha közel vagyunk az idősekhez, és elismerjük a családban, a társadalomban és az Egyházban betöltött pótolhatatlan szerepüket, mi is sok ajándékot, sok kegyelmet, sok áldást kapunk!
Ezen a nekik szentelt negyedik világnapon fejezzük ki gyengéd szeretetünket a nagyszülők és az idősek iránt családjainkban, látogassuk meg a csüggedőket, akik már nem reménykednek abban, hogy lehetséges másfajta jövő! A leselejtezéshez és magányhoz vezető önző magatartással állítsuk szembe annak az embernek a nyitott szívét és örömteli arcát, akinek van bátorsága kimondani: „Nem hagylak el!”, és elindulni egy másfajta úton!
