Jó utat, Szentatya! - köszöntik a hívek Ferenc pápát Jó utat, Szentatya! - köszöntik a hívek Ferenc pápát   (ANSA)

Ferenc pápa felhívásai és köszöntései az Úrangyala elimádkozása után

A Szentatya ismét felemelte szavát a háborúk befejezésére Ukrajnában és a Szentföldön, továbbá fájdalmának adott hangot a Burkina Faso-i terrortámadás miatt.

Vertse Márta – Vatikán

Ferenc pápa felidézte az új szlovák boldog, Ján Havlík alakját és kérte a híveket, hogy kísérjék imáikkal hétfőn kezdődő, ázsiai és óceániai apostoli útját.

Új boldoggal gazdagodott Szlovákia helyi egyháza

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa utalt rá, hogy szombaton a szlovákiai Sasváron boldoggá avatták Ján Havlíkot, a Páli Szent Vince által alapított Missziós Papok Kongregációjának szeminaristáját. Ezt a fiatalembert 1965-ben, a rezsim egyházüldözése során ölték meg az akkori Csehszlovákiában. A Krisztusba vetett hitről való kitartó tanúságtétele legyen bátorítás azok számára, akik ma is ilyen megpróbáltatások miatt szenvednek – mondta a pápa, majd a hívek tapsát kérte az új Boldog számára.

https://www.causesanti.va/it/santi-e-beati/jan-havlik.html

A Szentté avatási ügyek Dikasztériumának honlapján olvassuk az új Boldogról: „A kommunista rendszer megpróbált egy olyan tervet végrehajtani, amely a vallási jelenségek kioltására irányult, különösen a katolikus egyház és annak papjai ellen. Ján soha nem cselekedett az állam ellen, üldöztetését kizárólag katolikus hite és a római egyházhoz való hűsége motiválta”.

A pápa fájdalma a Burkina Faso-i terrortámadás miatt

Ferenc pápa fájdalommal értesült arról, hogy augusztus 24-én, szombaton a Burkina Faso-i Barsalogho településen több száz embert, köztük nőket és gyermekeket öltek meg és sokakat megsebesítettek egy terrortámadásban. A Szentatya elítéli ezeket az emberi élet elleni szörnyű támadásokat, miközben együttérzéséről biztosította az egész nemzetet, valamint őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. Szűz Mária segítse Burkina Faso szeretett népét, hogy visszanyerje a békét és a biztonságot – fohászkodott a pápa.

Imáiról biztosította továbbá a brazíliai Recife város Nossa Senhora da Conceição Mária kegyhelyén történt baleset áldozatainak hozzátartozóit is. A Feltámadt Úr vigasztalja a sérülteket és családjaikat.

Isten mindig meghallgatja az ártatlanok szavát

Ferenc pápa ismét leszögezte, hogy továbbra is közel áll a meggyötört ukrán néphez, amelyet rendkívüli módon sújtanak az energetikai infrastruktúrák elleni támadások. Azon túl, hogy a támadások haláleseteket és sérüléseket okoztak, több mint egymillió embert hagytak áram és víz nélkül. Ne feledjük, hogy az ártatlanok szava mindig meghallgatásra talál Istennél, aki nem marad közömbös szenvedéseik iránt! – hangsúlyozta a Szentatya.

Legyen béke a Szentföldön, legyen béke Jeruzsálemben!

A pápa ismét aggodalommal követi a palesztin-izraeli konfliktust, amely azzal fenyeget, hogy kiterjed további palesztin városokra is. Felhívást intézett az érdekelt felekhez, hogy ne hagyják abba a tárgyalásokat, továbbá azonnali tűzszünetre és a túszok szabadon bocsátására szólított fel. Nyújtsanak segélyt a gázai lakosságnak, a térségben ugyanis sok betegség, közöttük a gyermekbénulás is terjed. Legyen béke a Szentföldön, legyen béke Jeruzsálemben! Legyen a Szent Város egy olyan találkozási hely, ahol keresztények, zsidók és muzulmánok érezzék, hogy tiszteletben tartják és befogadják őket, továbbá senki ne kérdőjelezze meg az egyes szent helyek Status Quo-ját – hangzott Ferenc pápa erőteljes felhívása a szentföldi helyzetre vonatkozóan.

Mindnyájan kötelezzük el magunkat közös otthonunk érdekében

Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy ezen a vasárnapon ünnepeltük a Teremtésvédelmi Ima Világnapot. Annak a reményének adott hangot, hogy mindenki - intézmények, egyesületek, családok és minden személy - konkrétan elkötelezi magát közös otthonunk érdekében. A sebesült Föld kiáltása egyre riasztóbbá válik, és határozott és halaszthatatlan cselekvésre szólít fel.

Kísérjük imáinkkal a Szentatya 45. apostoli útját!

Ferenc pápa bejelentette, hogy hétfőn apostoli útra indul néhány ázsiai és óceániai országba. Arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak utazása gyümölcséért.

02 szeptember 2024, 09:31

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >