A pápa a timori egyházban szolgálókhoz: Őrizzétek és árasszátok az evangélium illatát
Távolról jött zarándokként érkeztem hozzátok
A színes üvegablakairól ismert Szeplőtelen Fogantatás székesegyházat 1988 novemberében szentelték fel, majd Szent II. János Pál pápa áldotta meg a következő évben, amikor meglátogatta az országot. Noha Kelet-Timor legnagyobb temploma, most mégis kicsinynek bizonyult, ahogy Ferenc pápa megjegyezte az egyháziakkal való találkozása kezdetén: „Rögtön mondtam a katedrális püspökének, hogy nagyobbítsa meg, mert a legfiatalabbak, főként a szeminaristák és a novíciusok kint rekedtek, ugyanis itt oly sok a hivatás”. „Zarándokként érkeztem hozzátok, tudván, hogy Kelet-Timor a világ végén található, de én is távoli határokról érkeztem, ha nem is annyira távoli határról, mint ti”.
Az evangéliumokban a határokon van a központ
Spanyol nyelven mondott beszéde elején Ferenc pápa a határ és a központ ellentmondásosságára mutatott rá: Az evangéliumokban a határokon van a központ, és az az egyház, mely bezárkózik saját központjába és nem jut el a határokig, az egy beteg egyház”. Krisztus szívében ugyanis az emberi létezés perifériái jelentik a központot, ezért Jézus éppen a peremvidék alakjait hívta magához és így ők lettek az általa hozott remény főszereplőivé, miként Lázár, Mária és Márta. Ennek a találkozásnak döntő mozzanata Mária gesztusa, amikor összetöri az illatos nárdusolaj edényt, hogy megkenje vele az Úr lábát. „A kenet illata betöltötte az egész házat” – idézte János evangéliumát a pápa, mert éppen az illat képét tette meg elmélkedése fő témájává: az ingyen kapott illat arra való, hogy szétárasszuk, tehát az Úr evangéliuma hirdetésének kettős feladata van: megőrizni az evangélium illatát és elterjeszteni azt mindenütt itt Kelet-Timorban. Pontosan úgy, ahogy Pál apostol intette egykor a korinthusiakat: „Mi vagyunk ugyanis Isten színe előtt Krisztus illata” (2Kor 2,15).
Az Úrtól kapott illatot gondosan és nagy figyelemmel kell őrizni és ápolni
Kedves testvérek, ti vagytok Krisztus illata! Az illat nem idegen a timori nép számára, hiszen itt bőségben nő a szantálfa, melynek illatát az egész világon keresik és megbecsülik. Még a Biblia is dicséri, amikor Sába királynője ajándékként vitte azt Salamon királynak, s meglehet – tette hozzá szabadon a pápa – hogy éppen ezért előbb idejött Kelet-Timorba. Ahogy az örökzöld szantálfa megnő és gyümölcsöt terem, úgy vagytok ti is a Szentlélek illatos missziós tanítványai, hogy mámorossá tegyétek Isten hűséges és szent népének életét. Ám ehhez az Úrtól kapott illatot gondosan és nagy figyelemmel kell őrizni és ápolni, ahogy Mária szívébe fogadta Jézus szavait Betániában. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy tudatosítjuk magunkban: a kenettel nem magunkat szolgáljuk, hanem az arra való, hogy megkenjük vele az Úr lábait az evangélium hirdetésével és a szegények szolgálatával. Erről szólt a szerzetesnővér, a pap és a diakónus tanúságtétele. Hitünk lángját állandóan táplálni kell, éppen ezért soha nem lehet abbahagyni a lelki, teológiai és kateketikai képzésünket!
Kelet-Timorban ma szükség van az evangelizálás megújított lendületére
Beszéde második részében az evangélium illatának terjesztéséről szólt a pápa, hiszen az egyház az evangelizálásért létezik. Mária ezért „töri össze az edényt” (Mk 14,3), hogy bátran kiszabadítsa belőle az új élet illatát. Országotok hosszú keresztény történetében ma szükség van az evangelizálás megújított lendületére, hogy az mindenkinek elvigye a kiengesztelődés és a béke, valamint a szegényekkel való együttérzés illatát! Vigyázzanak a korrupció veszélyeire és tanúsítsanak nagyobb tiszteletet a nők és a nők szolgálata iránt – utalt a pápa a reggel meglátogatott iskolára, melyet nővérek vezetnek. „Nővéreim, ti vagytok Isten népének az anyjai, bátran gyarapítsátok a közösséget, hiszen anyák vagytok. A missziós munka mindenkitől építő kreativitást igényel. Ne felejtsétek, hogy ennek a népnek anyái vagytok, nem pedig elöljárói! Végül a papokhoz fordulva így buzdította őket: Ékesszóló az a gesztus, amivel az itteni hívek illetnek benneteket. Amikor találkoznak veletek, megfogják felszentelt kezeiteket, és áldás jeléül a homlokukhoz érintik. Szép dolog ebben a jelben észrevenni azt a vonzalmat, ahogy Isten szent népe ragaszkodik a paphoz, aki az áldás eszköze. Soha nem szabad kihasználni ezt a szerepet, hanem a papnak mindig áldania és vigasztalnia kell Isten szent népét, méghozzá a szegénységével. „Engedjük, hogy az Úr kísérjen bennünket a szegénység és a szolgálat lelkületével!” – zárta a püspökökhöz, papokhoz, férfi és női szerzetesekhez, szeminaristákhoz és hitoktatókhoz intézett beszédét Ferenc pápa.
