A pápa a jezsuitáknak: Változnak a női szerepek a Vatikánban
Salvatore Cernuzio / Somogyi Viktória – Vatikán
Mint minden apostoli út alkalmával, a pápa a luxemburgi és belgiumi látogatása során is szánt időt a Jézus Társasága tagjaival való zártkörű találkozásra. Az eseményre a leuveni Katolikus Egyetem kampuszának meglátogatása és a brüsszeli Kiállítási csarnokban tett meglepetésszerű látogatása között került sor, ahol 6000 fiatal gyűlt össze virrasztásra. A Collège Saint-Michelben a jezsuita testvérekkel megtartott találkozóra nemcsak Belgiumból, hanem Luxemburgból és Hollandiából is érkeztek rendtársai. Zártkörű találkozó volt, amelyen számos téma előkerült a Jézus Társasága mai küldetésével vagy a világ és az egyház aktuális eseményeivel kapcsolatban, a szekularizációtól az inkulturációig, a szinódustól a migrációig. A kérdésekkel és válaszokkal tarkított beszélgetés elején énekszó csendült fel gitárkísérettel a holland régió elöljárója, Marc Desmet atya által. A „La Civiltà Cattolica” jezsuita folyóirat a szokásoknak megfelelően közzétette a párbeszéd teljes szövegét egy cikkben, amelyet Antonio Spadaro atya írt, aki hangsúlyozta a beszélgetés „spontaneitását” és „közvetlenségét”.
„Az egyház nő”
„Az egyház nő” – válaszolta Ferenc pápa egy jezsuita kérdésére, amely arról szólt, hogy „nehéz igazságosabb és megfelelőbb helyet biztosítani a nőknek az egyházban”. „Karizmákkal megáldott nőket látok, és nem akarom a nők egyházi szerepének tárgyalását a szolgálat témájára korlátozni” – szögezte le a pápa. „Általában a maszkulinizmus és a feminizmus „piaci” témák. A pápa hangsúlyozta, hogy jelenleg „egyre többet igyekszik nőket behozni a Vatikánba egyre nagyobb felelősséggel járó pozíciókba”. „A dolgok változnak” – folytatta. – „Látható és érezhető.”
Nők a Vatikánban
A pápa emlékeztetett arra, hogy a Vatikáni Kormányzóság kormányzó-helyettese például nő (Raffaella Petrini nővér), vagy az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának is „egy női helyettese van” (Alessandra Smerilli nővér), és a püspökök kinevezésének „csapatában” is van három nő (Petrini, Yvonne Reungoat nővér és Maria Lia Zervino, akiket 2022-ben neveztek ki a Püspöki Dikasztérium tagjává). „Mivel ők felelősek a jelöltek kiválasztásáért, a dolgok sokkal jobbak” – jegyezte meg a pápa, hozzátéve: „Alaposak ítéleteikben.” Még a Megszentelt Élet Dikasztériumában is „női vezetőhelyettes” van (Simona Brambilla nővér, titkár), a Gazdasági Tanácsban pedig Charlotte Kreuter-Kirchhoof a koordinátor-helyettes. „Röviden: a nők nagy felelősséggel járó szerepekben lépnek be a Vatikánba: ezen az úton haladunk tovább. A dolgok jobban működnek, mint korábban” – biztosította hallgatóit a pápa. Ezzel összefüggésben a pápa felidézett egy anekdotát az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel: „Egy konkrét problémáról beszéltünk, és megkérdeztem tőle: „De hogyan kezeli az ilyen jellegű problémákat?”. Így válaszolt: „Ugyanúgy, ahogyan mi, anyák. A válasza nagyon elgondolkodtatott” – mondta a pápa.
A migránsokat integrálni kell
A találkozó során a pápa a migráció kérdésével is foglalkozott, amelyet véleménye szerint megfelelő módon tanulmányozni kell. Felsorolta azt a négy igét, amellyel a migránsok irányába viszonyulni kell: befogadni, elkísérni, előmozdítani, integrálni. Ha ez hiányzik, az „komoly” problémává válik. „A nem integrált migránsnak rossz a vége, de a társadalomnak is, amelyben a migráns él” – figyelmeztetett a pápa, felidézve a 2016-os belgiumi merényletet a zaventemi repülőtéren, amely 16 ember életébe került az ún. Iszlám Államhoz kötődő két terrorista keze által. „Az a tragédia az integráció hiányának is volt az eredménye.” Hozzátette: „Az egyháznak komolyan kell vennie a migránsokkal kapcsolatos munkát”.
Egy elöregedő Európa
Ezzel együtt Ferenc pápa megismételt egy szívéhez közel álló dolgot, azt a tényt, hogy „Európában nincs többé gyermek, elöregszik. Bevándorlók kellenek ahhoz, hogy az élet megújuljon. Ez mára a túlélés kérdésévé vált.”
A közösség fontosabb, mint a pap
Nemcsak a gyerek kevés, de a hivatás is. A témát egy szerzetes vetette fel: „Hogyan látja a papok nélküli plébániai közösségek jövőjét?” „A közösség fontosabb, mint a pap” – válaszolta a pápa. „A pap a közösség szolgálója.” Példaként említette a szerzetesnőket, akik vezető szerepet töltenek be a világ egyes részein, például a perui apácák kongregációjában, akiknek „sajátos küldetésük” van, hogy „olyan helyzetekbe jussanak el, ahol nincs pap. Mindent megtesznek: prédikálnak, keresztelnek... Ha végül küldenek egy papot, akkor tovább mennek máshová.”
„A jezsuitának nem kell félnie semmitől”
A misszió apropóján a pápa az Európa legszekularizáltabb országai közé tartozó Belgium helyzetét szemlélve felszólította a Szent Ignác-rend tagjait, hogy ne féljenek. „A jezsuitának nem kell félnie semmitől” – mondta. „A jezsuita olyan ember, aki a bátorság két formája közötti feszültségben él: a bátorság, hogy az imádságban keressük Istent, és a bátorság, hogy elmenjünk a határokig.” „Mesterként” a pápa Matteo Ricci atyára, Roberto De Nobili atyára és más nagy misszionáriusokra mutatott rá, akik „még az egyházban is megijesztettek egyeseket bátor fellépésükkel”, de „kijelölték az inkulturáció határait”. Ezt a határt a „megkülönböztetésben” kell keresni – mondta. „És ez az imádkozás által felismerhető.” A jezsuita ima „a határvonalon, nehéz helyzetekben, a korlátoknál alakult ki. Ez a legszebb dolog a spiritualitásunkban, a kockázatvállalásban” – mondta a pápa.
A pogányság új formái
A szekularizáció „összetett jelenségét” illetően Ferenc pápa szólt a „pogányság formáiról”: „Nem kell pogány isten szobra ahhoz, hogy pogányságról beszéljünk: maga a környezet, a levegő, amit belélegzünk, egy gáznemű pogány isten! És ennek a kultúrának a tanúságtétel, a szolgálat és a hit által kell prédikálnunk. És belülről az imával kell ezt tennünk.” Szerinte a szolgálat „gyümölcsözővé” teszi a párbeszédet, de a párbeszédet gyakran akadályozza az „erős klerikalizmus” az egyházban. „Ahol klerikalizmus van, ott nincs szolgálat” – folytatta, és figyelmeztetett: „Az isten szerelmére, soha ne keverjük össze az evangelizációt a prozelitizmussal, az erőszakos hittérítéssel!”
Intellektuális apostolkodás
„Az intellektuális apostolkodás” is „fontos”, és a jezsuiták hivatásának része, akiknek „jelen kell lenniük a tudományos életben, a kutatásban és a kommunikációban is”. „Legyen világos” – hangsúlyozta Ferenc pápa. „Amikor a Jézus Társasága általános kongregációi azt mondják, hogy be kell illeszkedni az emberek életébe és a történelembe, az nem azt jelenti, hogy 'karneválozzunk', hanem azt, hogy a legintézményibb kontextusba is belehelyezkedjünk, azt szeretném mondani, hogy némi „merevséggel” a szó jó értelmében. Nem szabad mindig a kötetlenséget keresni” – figyelmeztetett Ferenc pápa.
Szinodalitás, kegyelem
Az egyik kérdés a szinodalitásra vonatkozott, a Vatikánban most zajló szinódusra. „Nem könnyű a szinodalitás, és ez néha azért van, mert vannak olyan tekintélyes emberek, akik nem ösztönzik a párbeszéd szempontját” – mondta a pápa. „A lelkipásztor hozhat döntéseket egyedül, de meghozhatja azokat a tanácsával együtt is. Így tehet a püspök, és a pápa is.” Ferenc pápa bízik abban, hogy a szinódussal „a dolgok pontosan a szinodális módszerrel tisztázódnak majd”. Hangsúlyozta: „A szinodalitás az egyházban kegyelem! A tekintélyt szinodalitásban kell megvalósítani.”
Boldoggá avatási ügyek
Végül Ferenc pápa megerősítette, hogy megnyílt a boldoggá avatási ügye Pedro Arrupe atyának, az 1965-1983 közötti spanyol származású jezsuita általános rendfőnöknek, akit Isten szolgájának nyilvánítottak. „A probléma az írásainak áttekintése” – mondta a pápa, kifejtve, hogy Arrupe „nagyon sok mindent írt, és a szövegeinek elemzése időt vesz igénybe. Henri De Lubac, egy másik „nagy jezsuita” ügyével kapcsolatban a pápa kijelentette, nem tudja, hogy az ügyét bemutatták-e vagy sem. Ferenc pápa rendtársaival beszélgetve elárulta, mit fog később nyilvánosan bejelenteni a brüsszeli szentmisén; nevezetesen Baldwin király boldoggá avatási ügyének elindítását: „Én magam döntöttem, mert nekem úgy tűnik, hogy itt ebbe az irányba haladunk” – mondta Ferenc pápa.
