Balra a homlokzaton a vértanú ferences és maronita szerzetesek képe Balra a homlokzaton a vértanú ferences és maronita szerzetesek képe  (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

A Szentatya köszöntései és felhívásai a szentté avatási szentmise végén

A missziós igehirdetés feladata, hogy mindenkihez eljuttassa a meghívást az Úrral való ünnepi találkozásra – emlékeztetett rá Ferenc pápa október 20-án, a Missziós Világnap vasárnapján. Minden keresztény arra kapott meghívást, hogy saját tanúságtételével részt vegyen az evangelizálás missziójában – tanította a Szentatya.

Vertse Márta - Vatikán

A szentté avatási szentmise befejezése előtt Ferenc pápa köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik eljöttek, hogy leróják tiszteletüket az új szentek előtt. Köszöntötte a bíborosokat, a püspököket, a papokat, az Istennek szentelt személyeket, különösen a minorita szerzeteseket és a maronita híveket, a Consolata Misszionáriusait és Misszionáriusnőit, a Szent Család Kisnővéreit és a Szentlélek Oblátáit, valamint a különféle helyekről érkezett zarándokok csoportjait. Ferenc pápa tiszteletteljes köszöntéssel fordult továbbá a szertartáson résztvevő Sergio Mattarella olasz köztársasági elnökhöz, valamint a többi hivatalos küldöttséghez és a polgári hatóságokhoz. Külön kiemelte az ugandai zarándokok nagy csoportját, akik az ország alelnökének kíséretben érkeztek Rómába, megemlékezve az ugandai mártírok szentté avatásának hatvanadik évfordulójáról.

A pápa felhívása a „törékeny” népességek védelme érdekében

Szent Giuseppe Allamano tanúságtétele emlékeztet bennünket arra, hogy figyelmet kell fordítani a legtörékenyebb és legsebezhetőbb népességcsoportokra – mondta a Szentatya. Mindenekelőtt a brazíliai Amazonas-erdőben élő yanomami népre gondolt, utalva rá, hogy e nép tagjai között történt egy csoda, amely kapcsolódik a vasárnapi szentté avatáshoz. A Szentatya felszólította a politikai és polgári hatóságokat, hogy biztosítsák e népek és alapvető jogaik védelmét, valamint lépjenek fel méltóságuk és területeik kizsákmányolásának minden formája ellen.

Az új szentekhez hasonlóan legyünk az evangélium bátor és örömteli tanúi

A pápa emlékeztetett rá, hogy ezen a vasárnapon ünnepeljük a Missziós Világnapot, amelynek témája – „Menjetek, és hívjatok mindenkit a menyegzőre (vö. Mt 22,9)”. A missziós igehirdetésnek az a feladata, hogy mindenkihez eljuttassa a meghívást az Úrral való ünnepi találkozásra, aki szeret minket, és azt akarja, hogy osztozzunk jegyesi örömében – fejtette ki a Szentatya. Ahogy az új szentek tanítják: „minden keresztény arra hivatott, hogy saját evangéliumi tanúságtételével minden környezetben részt vegyen ebben az egyetemes misszióban” – idézett a pápa a 98. Missziós Világnapra írt Üzenetéből (2024. január 25.). Arra buzdított, hogy imáinkkal és segítségünkkel támogassuk mindazokat a misszionáriusokat, akik gyakran nagy áldozatok árán viszik el a Föld minden pontjára az evangélium világító hírét.

Továbbra is kérjük a béke ajándékát a háborútól sújtott népekért

Ferenc pápa ezen a vasárnapon is kérte, hogy továbbra is imádkozzunk a háborútól szenvedő népekért, a meggyötört Palesztináért, Izraelért, Libanonért, a meggyötört Ukrajnáért, Szudánért, Mianmarért és mindenki másért -, és kérjük mindannyiuk számára mindannyiukért a béke ajándékát.

Szűz Mária segítsen bennünket, hogy Hozzá és a szentekhez hasonlóan, az evangélium bátor és örömteli tanúi legyünk - fohászkodott a Szűzanyához Ferenc pápa a szentté avatási szentmise végén, majd a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel együtt elimádkozta az Úrangyala imát.

21 október 2024, 09:40

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >