Pápai üzenet az ökumenikus pátriárkának védőszentjük, Szent András apostol ünnepére
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Szent Andrásnak, a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka védőszentjének liturgikus ünnepén Ferenc pápa az egész katolikus egyház és a saját nevében is szívélyes jókívánságait fejezi ki Bertalan pátriárkának, a szent szinódus tagjainak, a szerzeteseknek és minden hívőnek. Imádkozik értük és Szent András közbenjárására Isten bőséges áldását kéri számukra.
A II. Vatikáni Zsinat 60 éve megjelent Unitatis redintegratio dekrétuma jegyében
A Pápa üzenete megemlékezik a II. Vatikáni Zsinat 60 éve megjelent Unitatis redintegratio dekrétumáról, amellyel a katolikus egyház hivatalosan csatlakozott az ökumenikus mozgalomhoz és ezzel megnyitotta az utat a más egyházakkal folytatott párbeszédhez. Az ortodox egyházzal folytatott párbeszéd egyik érett gyümölcse a megújult testvériség, amelyért hálát adnak a Mindenható Atyának. A dekrétum a párbeszéd révén az összes keresztény közötti teljes közösség helyreállítását irányozza elő, mégpedig az egyetlen eucharisztikus kehelyben részesülésig menően, melyet még az ortodox testvéreikkel sem értek el. Ám ez nem meglepő, hiszen ezer éves megosztottságot nem lehet néhány évtized alatt leküzdeni. Látható, hogy a teljes közösség helyreállítása eszkatológikus dimenziójú, minthogy az egységhez vezető út egybeesik a Jézus Krisztusban már adott üdvösség útjával, amelyben az Egyház csak az idők végén részesül teljes mértékben. Ezt a végső célt mindig szem előtt tartva, nem veszíthetjük el a reményt, hogy ilyen egység a történelem folyamán és belátható időn belül mégis megvalósulhat.
Az októberi Püspöki Szinódus rendes közgyűlésének pozitív tapasztalatával
Ferenc pápa üzenete kitér az októberi Püspöki Szinódus rendes közgyűlésére, amely minden bizonnyal előmozdítja a katolikus és ortodox egyház közötti kapcsolatokat. A szinódus résztvevői hiteles és őszinte párbeszéd légkörében meghallgatták egymást anélkül, hogy ítélkeztek volna egymásról. A katolikusoknak és ortodoxoknak az egység felé vezető útjukon is ítélkezés nélkül kell egymást meghallgatniuk.
Az 1700 évvel ezelőtti első niceai ökumenikus zsinat egységtapasztalatával
A pápai üzenet harmadik gondolata az első niceai ökumenikus zsinat közeli 1700. évfordulóját újabb alkalomnak tekinti, amikor tanúskodni lehet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére megkereszteltek egyre erősödő közösségéről. Ferenc pápa már többször is jelezte, hogy az ökumenikus patriarkátussal együtt szeretné megünnepelni ezt az eseményt mindazokkal, akik már dolgozni kezdtek az egység megvalósításán. Ez az évforduló nemcsak a két ősi Széket érinti, melyek aktívan részt vettek a zsinaton, hanem minden keresztényt, akik továbbra is a niceai-konstantinápolyi hitvallás szavaival vallják meg a hitüket. A közös megemlékezés minden bizonnyal erősíti a meglévő kötelékeket és az összes egyházat további tanúságtételre ösztönzi a mai világban. A megélt testvériség és a keresztények tanúsága egyben üzenet a háborúktól és erőszaktól sújtott világunk számára is, ezért a pápa készségesen csatlakozik mindazok imájához, aki békét óhajtanak a világ minden pontján. Végül a Szent Testvérek, Péter és András közbenjárására bízza Bertalan pátriárkát, akit Krisztusban testvéri öleléssel köszönt Ferenc pápa..